Marcus Aurelius

Ami nem a tiéd, arra ne gondolj úgy, mintha már a tiéd volna, hanem abból, amid most van, válaszd ki a legjavát, s egyúttal emlékezz meg róla, mekkora fáradsággal járnál utána, ha ez sem volna.

Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja, mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja megmondani. S most milyen színben tûnik fel előtted az az ember, aki olyanok tapsai elől menekül, vagy töri magát utánuk, akik azt sem tudják, hol vannak és kicsodák?

Szerezd hát meg magadnak azt, ami teljesen tőled függ: légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj a sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkû. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? Vajon a rátermettség hiánya kényszerít rá, hogy zúgolódj, az élethez görcsösen ragaszkodj, hízelegj, testi állapotodat okold, hogy tetszelegj, hogy komolytalan légy, hogy lelkednek annyi nyugtalanságot okozz? Nem!, az istenekre nem! Mindezeket a hibákat már régen levetkőzhetted volna, s legföljebb csak azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne.

Ha rajtad kívül álló dolgok bántanak, nem ők zavarnak téged, hanem a saját, róluk alkotott ítéleted. És neked hatalmadban áll, hogy akár most rögtön kitöröld ezt az ítéletet.

Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted.

Az ember élete az, amivé gondolatai alakítják.

Semmit se tégy találomra, semmit se tégy másként, mint az élet igaz mûvészetét tökéletesen betöltő elv szerint.

Jusson eszedbe, hogy mennyivel többet szenvedsz a dühtől és bánattól, melyet bizonyos dolgok okoznak, mint maguktól a kiváltó okoktól.

Ha megkísértenek a kellemetlenségek, ha elfog a düh vagy felháborodás, akkor igyekezz menekülni saját magad elől és ne engedd, hogy a pillanatnyi benyomás eluralkodjék rajtad, mert különben könnyen elveszítheted önuralmadat. Mennél inkább gyakoroljuk azt, hogy akaraterőnk segítségével visszanyerjük lelki nyugalmunkat, annál erősebb lesz bennünk az a képesség, hogy ezt a nyugalmat megőrizzük.

Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.

Milyen nevetséges az emberek magatartása! A velük egy időben élő kortársaktól sajnálják a dicséretet, de milyen nagyra tartják, ha az utódok dicsérik őket: az utódok, akiket nem láttak, és soha nem látnak! Ez majdnem olyan, mintha azon búsulnál, hogy az elődök nem zengtek rólad dicshimnuszt.

Aki vétkezik, maga ellen vétkezik, aki igazságtalan, magával szemben igazságtalan, hiszen önmagát teszi gonosszá.

A fájdalom nem egyéb, mint a fájdalom élénk képzelete: feszítsd meg erődet, hogy ezt a képzeletet megváltoztasd, vesd ki magadból, ne panaszkodj, és a fájdalom megszûnik.

Együttmûködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák vagy mint a felső és a alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.

Az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe.

Minden tetted, szavad, gondolatod olyan legyen, mint azé, aki akár rögtön távozhatnék az életből.

Ha mások korholnak, gyûlölnek és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz, nézz a mélyére és lásd, milyenek az emberek! Akkor rájössz, hogy a rólad alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod.

Mindenki csak a jelenben él, ez pedig röpke pillanat: a többi idő vagy már elmúlt, vagy bizonytalan.

Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszûnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.

Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat.