Marcus Aurelius

Ha valami nem a te hibád, és nem is következménye annak, amit tettél - ha senkinek, semminek nem árthatsz vele, miért nyugtalankodnál miatta? Hogyan ártanál akkor a világrendnek, ha nem ártottál egyetlen léleknek sem? Életed menete mindig egyenletes lehet, ha egyenes úton jársz, ha okosan gondolkodsz, és megfontoltan cselekszel.

Szoktasd magad hozzá, hogy csak olyant forgass eszedben, amire, ha valaki hirtelen kérdezne: "Mire gondolsz most?", tüstént, kertelés nélkül rávághatnád: erre és erre. Ebből a vak is azonnal látná, hogy benned minden egyszerû, jó szándékú, közösségi életre született lényhez méltó, aki nem legelteti képzeletét érzéki, vagy általában élvezetes gondolatokon, akiben nincs versengés, irigység, gyanakvás, vagy más olyasmi, amiről csak pirulva vallanád be, hogy eszedben forgattad.

Az a boldog, aki mindennap, s a nap bármely pillanatában megértőn fogadja sorsát, és lelke értékes hajlamai szerint alakítja életét.

Akit az utókor adta hírnév elkábít, nem veszi észre, hogy a róla megemlékezők mindegyike hamarosan meghal; ugyanoda jut a következő nemzedék is, mígnem minden emlékezet megszûnik, melyet alig kigyúlt, máris elhamvadt emberek hordoztak. De tegyük fel, hogy a rád emlékezők halhatatlanok és emlékezeted is örök. Van-e ennek a te szempontodból értéke? Számít-e valamit a dicséret? Nem mondom, hogy haló porodban nem számít.

Régebben közhasználatú szavak ma már szógyûjteményekbe szorultak. Éppígy régen sokat emlegetett emberek neve - mint pl. Camillusé, Caesóé, Volesusé, Leonnatusé - ma már magyarázatot igényel. Nemsokára erre a sorsra jut Spicio, Cato, azután Augustus, majd Hadrianus és Antoninus. Mert minden az enyészet zsákmánya, és hamarosan mesévé lesz; majd a teljes feledésbe merül. Pedig ezt csak a csodálatosan ragyogó embersorsokról mondom. A többi? Amint kilehelte lelkét: "eltûnt nyomtalanul, hírevesztve." Elvégre, mi az örök hír? Kongó üresség!

Az idő a történések folyama és sodró árja. Minden, mihelyt feltûnt, már el is sodródott. Majd másutt bukkan fel, de az is csakhamar elsodródik.

Testgyakorlás közben megesik, hogy valaki a körmével megkarmol, vagy fejjel nekünk rohanva megüt bennünket. Ezt még csak rossz néven sem vesszük, nem is bosszankodunk, nem nézünk rá rossz szemmel, mintha valami ármánykodó volna, s bár óvakodunk tőle, meg sem gyanúsítjuk, hanem inkább jóindulattal kitérünk az útjából. Így járj el az élet egyéb dolgaiban: nézzünk el sokat azoknak, akikkel mintegy együtt tornázunk. Mert módodban áll az előbb mondottak szerint gyanakvás. Gyûlölködés nélkül kitérned előlük.

Ami csak történik, annyira megszokott és magától értetődő, mint tavasszal a rózsa és nyáron a gyümölcs. Ilyen a betegség, a halál, a rágalom, a cselvetés: mindaz, ami az ostobákat gyönyörködteti vagy búsítja.

Az emberi életet mindig egy napig tartó, esendő dolognak tekintsd: tegnap még embercsíra, holnap már bebalzsamozott tetem vagy hamu. Az időnek ezt a kis részét éld le tehát a természet szava szerint és távozz békében, mint ahogyan az érett olajbogyó leesik, áldva életre fakasztóját, hálatelten termőfája iránt.

Arasznyi az ember élete, arasznyi az a földzug, ahol él, de arasznyi a legtovább fennmaradó hírnév is.

Amikor valami arra késztet, hogy keserûséget érezz, ne azt mondd, hogy "ez balszerencse", hanem azt, "ezt jól viselni jó szerencse".

Módodban áll, hogy egyes dolgokról egyáltalán ne alkoss ítéletet, és így lelked nyugalmát megőrizheted. Mert a külső tárgyak önmagukban nem olyan természetûek, hogy ítéletünket kikényszeríthetnék.

Ébredj és térj magadhoz, s ha az álomból kizökkenve rájöttél, hogy csak álomképek zavartak, tisztult fővel az élet dolgait is csak álomképeknek tekintsd.

Ami az utunkba áll, maga lesz az út.

Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról, bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre a még nem létezőt, s ne éleszd újra letûnt bajaidat.

Nagyon kevés kell a boldog élethez; mindez benned van, abban, ahogy gondolkodsz.

Az ember előjoga, hogy szeressen: még azt is, aki szenvedést okoz neki ezzel.

Amikor reggel felkelsz, gondolj arra, milyen értékes kiváltság: élni, lélegezni, gondolkodni, örülni és szeretni.

Nevetséges, ha nem védekezünk önnön gonoszságunk ellen, ami lehetséges, ám védekezünk másokéi ellen, ami lehetetlen.

Egymás kedvéért születtünk.