Matt Haig

Az emberi természet olyan, mint egy város. Nem szabad, hogy néhány rosszabb része eltántorítson az egésztől. Biztos vannak kevésbé előnyös vonásai, egy-két kétes negyed és külváros, de az egész alapjában véve megéri.

Nem kell minden játékot lejátszani, hogy tudjuk, milyen a győzelem. Nem kell a világ összes zenemûvét meghallgatni, hogy élvezzük a zenét. Nem kell minden szőlészet minden fajtáját kipróbálnunk, hogy értékeljük a borkultúrát. A szerelem, a nevetés, a félelem és a fájdalom egyetemes valuták.

Könnyû gyászolni az olyan életeket, amelyeket nem élünk. Könnyû arra vágyni, bárcsak más képességeinket fejlesztettük volna, bárcsak más ajánlatokra bólintottunk volna rá. Könnyû arra vágyni, bárcsak keményebben dolgoztunk volna, bárcsak jobban szerettünk volna, bárcsak jobban bántunk volna a pénzzel, bárcsak népszerûbbek lettünk volna, bárcsak maradtunk volna az együttesben, bárcsak Ausztráliába költöztünk volna, bárcsak igent mondtunk volna egy kávémeghívásra vagy többet jógáztunk volna. Könnyû sajnálni az elszalasztott barátságokat, munkalehetőségeket, házassági ajánlatokat és meg nem született gyermekeket. Könnyû mások szemüvegén át nézni magunkat, és arra vágyni, bárcsak számtalan, általuk elvárt kaleidoszkopikus verziónk mindegyike lehetnénk. Könnyû bánkódni, és folyamatosan bánkódni a végtelenségig, míg aztán elfogy az időnk. Ám a valódi baj nem a nem élt életeken való bánkódás. Hanem a bánkódás maga. A bánkódásba sorvadunk-hervadunk bele, emiatt érezzük úgy, hogy mások és önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk.

Nem kell megtennünk mindent azért, hogy mindenné válhassunk, mert eleve végtelenek vagyunk. Mindaddig, míg élünk, az életünk temérdek lehetőség jövőjét rejti magában.

Minél inkább a közösségi médián keresztül kapcsolódnak egymáshoz az emberek, annál jobban elmagányosodik a társadalom.

Ahol könyvek vannak, ott mindig van kísértés, hogy kinyissuk őket.

Létezik egyáltalán másik élet, vagy csak a díszlet változik?

Nem kell értened az életet. Csupán élned kell.

Sose becsüld alá a kis dolgok nagy jelentőségét!

Fontos felismerés, hogy ahová menekülni akartunk, ugyanaz a hely, mint ahonnan menekülni próbáltunk; hogy nem a hely volt börtön, hanem a nézőpont.

A csodák mindig karácsonykor történnek. Csak ki kell várni.

Sok időt pazarolunk arra, hogy másféle életről álmodozunk, összehasonlítgatjuk magunkat másokkal és önmagunk más verzióival, holott a legtöbb életben akad jó is, rossz is.

Maga a beszéd is terápia. Ahol beszéd van, ott remény is van.

Miért lesz még mindig annyi férfi öngyilkos? Mi a baj? A bevett válasz, hogy a férfiak a mentális betegséget a gyengeség jelének tartják, és vonakodnak segítségek kérni. A fiúk nem sírnak. Pedig de. Sírunk. Én sírok. Állandóan sírok. Ma délután is sírtam.

Ha nehezen tudod felszabadítani az énedet, az betör, elárasztja az elmédet, hogy vízbe fojtsa a sok elhibázott, félkész énedet.

Egy végtelen lehetőségekkel teli világban a fájdalom és a veszteség lehetősége is végtelen. A félelem tüzeli a képzeletet, és fordítva, míg végül nem marad más kiút, mint az őrület.

Ha csak depressziód van, az elméd mocsárba süllyed, veszít lendületéből, de ha szorongás is kíséri, a mocsár ugyan mocsár marad, csak tele lesz örvénnyel. (...) Folyamatos készenlétben vagy. Olyannyira, hogy minden egyes pillanatban az összeomlás szélén állsz, közben kétségbeesetten próbálsz a felszínen maradni, lélegezni azt a levegőt, amit az emberek körülötted a parton könnyedén lélegeznek. Egy másodperced sincs. A félelmen kívül nincs egyetlen másodperced sem. Sóvárogsz egyetlen pillanat után, amikor nem vagy rémült, de ez a pillanat sosem érkezik el.

A depressziót sokan súlyként írják le, és valóban lehet olyan érzés. Lehet valóságos fizikai súly, és lehet metaforikus érzelmi súly is.

Mivel a legtöbb öngyilkos depressziós, mondhatjuk, hogy a depresszió az egyik leghalálosabb betegség a bolygón. Több ember esik áldozatául, mint az erőszak legtöbb formájának - háború, terrorizmus, családon belüli erőszak - együttvéve. Még ennél is megdöbbentőbb, hogy a depresszió olyan szörnyû betegség, hogy többen ölik meg magukat miatta, mint bármelyik más betegség miatt. Ennek ellenére az emberek mégsem gondolják, hogy a depresszió tényleg olyan rossz.

Az a furcsa a depresszióban, hogy még ha több öngyilkos gondolatod támad is, a halálfélelem ugyanolyan erős marad. Az egyetlen különbség, hogy az élet fájdalma gyorsan növekszik. Úgyhogy amikor hallod, hogy valaki öngyilkos lett, fontos tudnod, hogy a halál nekik sem volt kevésbé félelmetes. Nem erkölcsi "döntés" volt. Aki normális kérdésnek tekinti, az abszolút félreérti.