Michel Bussi

A felnőttek legjobb módszere a gyerekek kontrollálására az idők kezdete óta a hazugság.

Az agyunk kíméletlenül törli azokat az emlékeket, amelyeket nem tart fontosnak, és a "fontos" emlékek is igen szubjektív válogatás során kapják meg ezt a jelzőt. Ha visszatekerhetné az idő kerekét, azt látná, hogy a valóságban teljesen másképp történtek a dolgok, mint ahogy azt a fejében megőrizte.

Az óvoda és az iskola olyan, mint egy templom. Az ilyen intézmények azt csinálnak, amit csak akarnak! A legjobb, amit tehetsz, hogy összeszorított állkapoccsal tûröd, és várod, hogy vége legyen.

A felnőttek emlékezete szinte teljes mértékben közvetett emlékekből áll össze. Fényképekből, történetekből, filmekből. Mint az a játék, amelyben a gyerekek sorba rendeződnek, és az első ember suttog valamit a következő fülébe, majd az is tovább suttogja az utána következőébe, és így tovább... Ezek már csak az emlékek emlékeinek emlékei.

Az egész életünket olyan események, lelki sebek és érzések irányítják, amelyekre egyáltalán nem is emlékszünk. Az agyunk egy fekete dobozban tárolja őket, amelyet sohasem nyithatunk fel.

A kétségek többet érnek, mint a hamis bizonyosságok.

Nehéz az árral szemben úszni. Vagy ami még rosszabb, felfelé a vízeséseken.

A zseni bosszantja azokat, akik nem rendelkeznek különleges képességgel, tehát szinte mindenkit. A zsenialitás eltávolít azoktól, akiket szeretsz, és féltékenységet szül a többiekben.

Ha az ember arra vágyik, hogy elsirassák, jobban teszi, ha fiatalon, dicsősége teljében dobja fel a talpát. Még a legelvetemültebb semmirekellő is, ha sajnálatra tart igényt, jobban teszi, ha sietve távozik!

Ostobaság arra vágyni, hogy a mi feleségünk legyen a világ legszebb nője! Különben is mit jelent ez az egész? Ez nem lóverseny! Valahol mindig akad még szebb nő, mint akivel élünk. És még ha meg is szerezzük a Világszépét, a végén ő is megöregszik. Vagy talán minden évben másik Világszépét vigyünk az ágyunkba?

Egy alapítvány meglehetősen bonyolult dolog. Az efféle egyesület hivatalosan a legkevésbé érdekelt annak az ügynek a megoldásában, amelyet képvisel. Próbálom szemléltetni. Képzeljen el egy egyesületet, amely a szegényekkel foglalkozik. Nos, a látszólagos ellentmondás abban rejlik, hogy ha csökken a szegények száma, akkor csorbul az egyesület létjogosultsága. Más szóval, minél jobban végzi a munkáját, annál jobban megássa a saját sírját. Ugyanígy van ez a háború ellen küzdő alapítvány esetében is. A béke a saját halálát jelentené.

A festmény nem olyan, mint a lemez vagy a könyv, a festőmûvész nem a legnagyobb eladott példányszámból szerzi a vagyonát. Sőt épp az ellenkezője történik, és erre épül az egész rendszer. Egy festmény akkor ér többet, ha a többi kevesebbet, vagy éppen semmit sem ér. Ha szabad a vásár, ha mûbírálók, iskolák, galériák versenyeznek egymással, elvileg minden a legnagyobb rendben zajlik.

A mûvészet nem mese és nem legenda. A mûvészet egyszerûen üzletté vált.

Nincs boldog szerelem... Kivéve azokat, amelyeket emlékezetünk őriz.