Ugrás a tartalomra
Ha még egyszer valaki azt meri mondani, hogy "sajnálom", esküszöm, orrba vágom. Mert az, hogy sajnálja, semmin nem változtat; annyit ér legfeljebb, hogy újra ráébredek: ez már megmásíthatatlan.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak dolgok, amiket egy "sajnálom" nem hoz helyre. Van olyan fájdalom, ami túl mélyre hatol, hogy valaha is meggyógyuljon olyan egyszerû dolgok által, mint a szavak. Nem számít, bármennyire is komolyan gondolod őket.
Sherrilyn Kenyon
-
Mind emlékszünk arra, amikor kiskorunkban megharaptunk egy másik gyereket a játszótéren. Az óvónő azt mondta, kérjünk bocsánatot, és kértünk is, de nem őszintén. Mert az, akit megharaptunk, meg is érdemelte. De ahogy idősebbek leszünk, a bajt helyrehozni nem olyan egyszerû. Ha kinősz a homokozóból, nem mondhatod csak úgy. Úgy is kell gondolnod. Persze, amikor orvosok leszünk, a "sajnálom" nem egy egyszerû szó. Vagy azt jelenti, hogy meghalsz és nem segíthetek, vagy azt jelenti, hogy nagyon fog fájni. Orvosként nem csinálhatjuk vissza a hibáinkat, és ritkán bocsátunk meg magunknak értük. Ez a mesterséggel jár. De emberként mindig jobban akarjuk csinálni, jobbak akarunk lenni. Jóvátenni a rosszat, akkor is, ha lehetetlennek tûnik. Persze a "sajnálommal" nincs mindig vége. Talán mert túl sok mindenre használjuk. Fegyvernek. Kifogásnak. De ha tényleg sajnáljuk, ha jókor mondjuk ki, ha úgy is gondoljuk, akkor megteszi. Ha tettekkel mondjuk el, amit szavakkal nem tudunk. Ha jókor mondjuk, a "sajnálom" tökéletes. Ha jókor mondjuk, a "sajnálom" maga a megváltás.
-
Nem ígérhetem, hogy soha többé nem bántalak meg, de megesküszöm, hogy a halálom napjáig szeretni foglak. Borzalmas ember vagyok, és nem érdemellek meg, de remélem, hogy hinni tudsz bennem, és esélyt adsz nekem. Nagyon sajnálom, hogy olyan sok fájdalmat okoztam neked.
Anna Todd
-
Csakis őmiatta kelek fel reggel és várom a következő napot. Ha úgy megsebeznéd, hogy felismerhetetlenné torzulna az arca, úgy is szeretném. Ha kivágnád a nyelvét és nem lelném többé örömömet a hangjában, úgy is szeretném. És ha megölnéd, hogy csak az emléke maradna, mindennél jobban szeretném őt mindörökké.
-
Ha az ember életében nem sikerülnek dolgok, akkor azt mondja, sajnálom. Ami egyáltalán nem változtat a dolgokon. És egyáltalán nem biztos, hogy sajnálja. De kitölti az ûrt. Az emberek általában nem szeretik az ûr(öke)t. Zavarba jönnek tőle.
Turóczi Ildikó
-
Mindegy, ki hány éves, és hogy milyen ember vagyok, de az biztos, vannak dolgok, amelyeket nem tudok félvállról venni. Az oktalan beszéd az marad, ami - nekem tûrhetetlen, nem bírom.
Murakami Haruki
-
Nem hiszem, hogy a megbánáson érdemes rágódni. Előfordul, hogy megbánunk valamit, persze. De bármi jót vagy rosszat csináltunk, az már része annak, aki most vagyunk. Ez az utóbbi az, amin változtatni, jobbítani lehet.
-
Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban.
Kányádi Sándor
-
A világot megváltani nem tudom,
de nem hagyom,
hogy a világ változtasson rajtam.
Önmagam - ha kell - gúnyolom, vádolom,
de vállalom,
hogy nem hagyom ezt másnak.
-
Amit megértesz, azon nem kell sajnálkozni, azt meg tudod változtatni. Csak azt kell sajnálni, ami érthetetlen.