Móricz Zsigmond

Kedves barátom, csak azt az egyet tanulja meg, hogy adós sose legyen. Soha adósságot! Soha. Minden bûnnek az a melegágya, az adósság. Inkább koplalni, nélkülözni, dolgozni, csak adósság ne legyen.

Olyan ez az élet, mint valami dzsungel. Vadak élnek benne s marcangolják egymást és felfalják, akit lehet.

Nagy teher és nagy harc a vagyonszerzés. Sok orcapirulás kell ahhoz. Inkább az kell, hogy valakinek ne is legyen bőr az arcán, észre se vegye, hogy mások nem helyeselnek ezt, azt, amit ő csinál: mert ő fel van mentve minden alól: ő gyûjt.

A szerelem lekötözi az embert egy pontra s egy lélekhez: de az élet hívja a magános szívet, és maga erejére erősíti.

A szerelmet egy angyal és egy ördög csatája vezeti. Hol az egyik van felül, hol a másik, de ha az egyik nagyon győz, a másik rögtön annál nagyobb rohamot indít.

A szerelem a természet legcsodálatosabb jelensége. A délibábot, a szivárványt fizikai törvényekkel megmagyarázhatjuk: a szerelmet soha.

A szerelem jön és elmegy. Míg itt van, édes mámorba, boldog tündöklésbe borít mindent, mindent: mikor elment, teljesen kifosztva, kietlenül és mogorván hagyott mindent, mindent.

Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben.

Ha egy nő szeret egy férfit, akkor az a nő él és vidám, és mindenkivel tud nevetni, csacsogni és kedves lenni, mert a lelkében boldog... A férfiak nem érthetik azt meg, hogy a nő csak abban az esetben érzi magát függetlennek és mindenkivel szemben fesztelennek, ha tudja, hogy szeretve van. Akkor lehet. Akkor úgy érzi, hogy olyan szabad, mint a madár. De a madár is visszajön estére a fészkébe.

Maga nem ismeri, mi a nő. (...) Az egy szörnyû találmány. Aki olyan közelről ismeri a nőket, mint én. Tudja, a nő alapjában véve valami állat. Nem több, mint egy nőstény állat, csak éppen beszélni tud. De nem azt teszi, amit mond, amit beszél, hanem azt, amit az a nőstény állat tesz, aki nem tud emberi nyelvet.

Ha a természet, vagy mondjuk az Isten, meg akarja tartani ezt a fajt, akkor az meg fogja találni a kibontakozás útját, ha el akarja veszteni, akkor az egyén úgyis rugódozhat... Egy bizonyos: csak a korszellem megváltoztatásával változhatik meg a magyar.

Nem lehet az igazságot elfedni, mert az Isten ujja megmutatja.

Aki megmondja az igazat, akár jó, akár rossz, akár szép, akár csúnya, az nyugodtan alhat és én aludni szeretek écaka. A többi a jóisten dolga.

Nyomokat hagytam a porban! Jön az első szél, mindet elsepri! De ha irgalmasabbak lettek volna az istenek - lennék a vízcsepp, amely szétporlasztja a kősziklát!

Az emberben csak alszik a nagy tulajdonság. Veszély meg szeretet váltják ki belőle.

Az is tolvaj (...) aki az emberek bizalmát meglopja.

Önmagából senki sem léphet ki, senki sem adhat mást, mint ami lényege, legfeljebb ha idegen lényeget akar produkálni.

Jaj annak a gyûjtőnek, aki kiad a kezéből valamit, csak egy körömérőt is. Az, aki ad, már nem tud gyûjteni. Mert az adakozás, ha szívből jött, megint másik irányban bontja meg az ember lelkét. Az adakozó szét tudja szórni az ősök minden örökségét, s kevés neki a világ minden kincse, mert adakozással soha az embert megváltani nem lehet. Adj a szegénynek naponta marékkal, s szegény marad, mert nem gyûjtő, hanem ő is kiadó.

Az ember: titok. Az ember annyi, amennyi titka van. Akinek nincs semmi titka, titkolnivalója: micsoda egy szegény ember az...

Nem azért él az ember, hogy maga kövérségében hízzon, hanem azért, hogy az istenben bízva, segítsen azokon, akik bajban és tenger szenvedésben harapják utolsó falatjukat.