A magyar olyan, hogy szereti magát kikeseregni. Kesergés kell neki, nem a tett. Ha kedvére kisírhatja, kikáromkodhatja magát a magyar, akkor már akár el is engedi, hogy történjen valami.

Kapcsolódó idézetek

1. A magyar a félbehagyások népe. Szándéka mindig sokirányú: mindet megvalósítani lehetetlenség volna. Éppen ezért megkezdett dolgait általában félbehagyja. Aki félbehagy valamit, az lemond a teljesség igényéről. Aki pedig nem törekszik a teljességre, az előbb-utóbb kiábrándult lesz. Legtöbb kiábrándulásunk nem a tehetetlenségünkből, hanem nagyravágyásunkból fakad. Talán ezért van az, hogy nálunk a fegyverek közt énekelnek, a békében többnyire hallgatnak a múzsák. Fazekas István
2. A magyar nem szokott igazságos lenni, hanem szeret másokat sértegetni, s mivel ez neki nem fáj, azt hiszi, azoknak sem fáj, akiket sért. Széchenyi István
3. A magyar megelégszik azzal, hogy elgondolja, esetleg elmeséli, hogy hogyan is kellene megtennie a dolgokat, és a megvalósítást rábízza másra, a sorsra, semmire. Szerb Antal
4. A magyar különösképp szeret ügyeskedni - ahogy itt a lopást hívják -, bármit talál, megmozgatja, s hogyha nincs odavarrva, leszögelve, leláncolva: elviszi. Ha semmi szüksége nincsen rá, akkor is. Keresztury Tibor
5. A magyarnak általában csak tengernyi baja van. Múlt, jövendő, egyre megy. A mi szívünk végeredményben mindenért sajog. Hatala Csenge
6. Az ember teszi, amit kell, aztán történnek dolgok. Jó dolgok és rossz dolgok egyaránt. Így megy ez. Talán megszenvedjük, de okkal, jó okkal, és aki panaszkodik miatta, annak fogalma sincs, mit jelent élni. Paul Auster
7. Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedûink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. Petőfi Sándor
8. Mikor a gyalázat ünnepli önmagát, Mikor az alázat kéri a legjavát, Mikor az önérzet hallgat, akár a sír, Én nem csodálom, hogy a magyar ember örömében is sír. Ismerős Arcok
9. Az emberek szeretik a tragédiákat, mert azonosítják magukat a hőssel. És ugyanezek az emberek szeretik a komédiát, amikor is nem azonosítják magukat a hőssel. Ez az emberi csorda alapösztönein felül nem képes másra, mint önmagát siratni és másokat kinevetni. Ha választhatok két sors közül, azt akarom, hogy szenvedjek és nevessenek rajtam, és nem azt, hogy elégedetten, egy túlnyújtott pásztoróra s hagymás rostélyos után, szónoki lendülettel valljam be boldogtalan mivoltomat. Aszlányi Károly
10. Az ember szeret végigmenni azon az úton, amit maga választott. Akkor is, ha számtalan buktató várja, ha a keserûség könnyeit is kell nyelnie útközben, ha a kétségbeesés számtalanszor térdre rogyasztja, ha elátkozza százszor is, hogy útra indult. Minden keserû pillanat önmaga becsülésének a lehetőségét gazdagítja. Nagy István Attila