Móricz Zsigmond

Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik...

Az ember lelke könnyen jóllakik az elgondolással, de a test az olyan, hogy annak száját bé kell dugni, másképp jól nem lakik.

A féltékenység a legnagyobb ördög (...), az megemészti az ember szívét és az életét. De a féltékenység a leggonoszabb, mert mindenki csak arra féltékeny, aki őtet nem szereti. (...) Azért az, aki féltékenységből gonosz, nagyon gonosz.

A história nem arra való, hogy az ember csak éppen megismerje, mi volt s hogyan, hanem arra való, hogy ami már egyszer megtörtént, tanúságul legyen a későbbi időkben mindenkinek, aki hasonlatos sorsra jut.

Egy isten van az égben és egy istene van az összes keresztény fejedelmeknek és népeknek. (...) A konfesszióbeli különbségek nem változtatják meg a hitet. Csak keresztény, aki keresztény s nem pogány. A református religió is "katolikus": egy közönséges anyaszentegyház... Szenteknek egyessége. Egyformán könyörögnek bûneiknek bocsánatjáért. Egy az Apostoli Hitvallás minden kereszténységnél... Luther soha nem lépett ki a katolikus szentegyházból. Csak reformokat kívánt.

Asszonynak a tükör olyan (...), mint férfinak a kard. Az az ő fegyvere.

Az élet töméntelen vágánnyal dolgozik. Vannak mellékvágányok, vannak holtvágányok, de ezek is az életet szolgálják, tehát voltaképpen csak élő vágányok vannak.

Az élet elég gazdag ahhoz, hogy ugyanazokkal a személyekkel ne játszassa le több változatát egy helyzetnek, őneki elég személyzete van, hogy itt így, ott úgy bonyolítsa le az eseményt.

A boldogság olyan madár, hogy a kis fészekben hamarébb megpihen.

Mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható pillanatnyi sikernek.

Senkit nem csodálok jobban, mint aki öregkorban az ifjakat megérti.

A kicsiny fûszál alig érzi a dühöngő vihar erejét - de őt lepi el legelőször az ár, s őróla múlik el legutoljára.

Idő kell, míg új gondolat, új eszme elterjed, míg mindenütt megértik s megismerik, kivált ha nem olyan formában jelenik meg, hogy bárki rögtön magáévá tehesse; ha meg ellentétben is áll a régiekkel, egyenesen harcot kell állania.

A nagy dolgot ki ne mondd. Aki sokat beszél, az elfecsegi a hasznot. (...) Csak arra való a szó, hogy utat építsen a tettnek.

Az élet olyan, hogy mindig másképp történik minden, mint ahogy elgondolta előre az ember.

- Ha most valami jót kellene kívánni (...), a tengerparton szeretnék a homokban feküdni, a napon, melegen és a kék eget nézni... Vette maga észre, hogy a napsütésnek milyen hangja van? Valami finom, ahogy a levegőt rezegteti és valami finom kis illata?... Nem lehet kielemezni, hol kezdődik a fény, a hang, az illat, csak a hatásán érzik, hogy rabul ejt. Tökéletes mámor. Az ember testetlen lesz és szállani kezd. Újra elsimította a haját: - De hát az ember nem adhatja magát végképpen oda a hangulatoknak... itt az élet és az egész mást kíván, nem álmodozást, hanem cselekvést, figyelmet, számítást... szóval minden mást, mint ami én vagyok.

Körülnéz és látja, hogy csakugyan sártenger van körülötte... de tudja, hogy ki fog evickélni belőle, mert nincs olyan sok sár, hogy fel ne száradjon egyszer, ha a nap soká süt rá... és a legnehezebb őszi felhő is kiürül egyszer, ha nem hamarább, jövő tavasszal... és ez is el fog múlni... minden, minden... és akkor olyan szépség következik, amire nem is gondoltam, mert jön az emlékezés: az ember csak azért él, hogy emlékezhessék: arra, ami volt, a legnagyobb fájdalom is belehull az emlékek kincstárába és kap egy nagy fiókot, telehordva apróságokkal, s az ember aztán, ha ebbe belenéz, a szalagokról és tövisekről szépen felszedegeti az emlékeket...

Csak egy szívfájdalom van, az, hogy nem hozhatod vissza, ami elmúlt... én már most sajnállak, hogy egyszer csak eszedbe fogok jutni... és az, ami volt s ami elmúlt... az unalmas napok csöndje, a gyors és sietős út a hivatalból haza és a kis ebédek és a lompos kis feleség a barnavirágos pongyolájával... és irigyellek, hogy hogy fogod szeretni, és sajnállak, hogy fájni fog a szíved, mert nem tudod többet visszahozni, akármit is csinálsz... de boldog is vagyok, mert akkor majd megismered, akit nem akartál megismerni, csak úgy vetted, mint az orvosságot, amit nem kíván úgy az ember, mint a pezsgőt, pedig hasznosabb neki, mint a pezsgő. A fájdalmon keresztül meglátod, akit nem akartál látni, és megismered, akit nem mertél megismerni, míg együtt voltál vele és láttad, ahogy az ember lát a szemeivel, de az ember nem tud érzékelni az érzékeivel, az ember csak az emlékein át lát... még a gondolat sem segít... Az is szegény koldus, alamizsnáért könyörög... csak az emlékezés gazdag, csak az ad, mert annak a kezében van a kifogyhatatlan kincstár.

A gazdag ember csak arra gondol, hogy a péze meglegyék, péz meg péz; meg hogy mutathassa a hatalmát.

Akinek az Állam a dajkája, az kétszer is gondolja meg, ha erre a világra akar születni, mert az Állam jót akar, de az ő szája néma, neki prókátorokra van szüksége, az Állam erős, de az ő keze nem simogat; jaj annak, mikor az ember a hivatalnok kezére kerül, akkor már abból jó nem jöhet ki, csak szekatúra, bosszúság, kár.