Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Müller Péter
Olyan van, hogy nem mondok el neki mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rá, vagy nem akarok fájdalmat okozni neki. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok - ami nagy ritkaság -, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Tőle nem félek. Tőle nem tartok. És remélem, hogy megért.
Istent csak akkor pillanthatod meg, lelked mélyén, ha az embert, aki vagy, alaposan megismered. És először tanújává válsz önmagadnak.
Mindig csodáltam a színészeket, akik minden nap nézik magukat az öltöző tükrében. És látják benne azt, akik - és azt, akik lenni szeretnének.
Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.
A szív útján járók néha a vízen is tudnak járni. És ha néha elmerülnek, tudják, hogy ez az út ilyen, s a mélységből is felbukkannak újra. A szív útján járók tudják, hogy ez a jó út, az igazi, akkor is, ha nem veszélytelen. És ott is győztesnek érzik magukat, ahol a világ vesztesnek látja őket.
Ha a szíved azt mondja: "Erre!" és az eszed azt mondja: "Arra!" - kövesd a szíved szavát! Menj erre! De tudd, hogy ez a veszedelmesebb út.
Az élet nem körbe-körbe forgás. Hanem fejlődés, változás, a csillagunk megtalálásának lehetősége.
Félelem és az igazi szeretet egymást kizárja. Az a szeretet, amit bármiféle félelem vagy szorongás motivál, nem valódi szeretet.
Azt sugárzod magadból, amit a lelkedben, önmagadban átélsz. Ami benned történik, az árad belőled. Akiben öröm él, abból öröm árad. Derû.
Lelkünk úgy mûködik, mint az örvény. A szélén veszedelmesen kavarog, ott a sok szemét, és fölkavart, iszapos rossz gondolat, negatív érzés, szorongás és félelem - de a legközepén csend van és nyugalom. És biztonság. Itt lakik az igazi valód. És itt van az öröm forrása is.
A legnagyobb bajban is találkoztam derûs, erős emberekkel. Nem féltek - s ez már maga a boldogság előszobája. És nem panaszkodtak, nem siránkoztak, nem növelték gondolatilag a bajaikat, hanem azt keresték, hogyan lehet helyzetükből fölállni.
Hogy válás történt-e, vagy szakítás, azt úgy lehet megérezni, ahogy egy zenemûnél is pontosan érzed, hogy befejeződött-e, vagy egyszerûen csak félbehagyták.
Ha egy csoda folytán találkoznék az életemben egy igazi férfival, azonnal föladnám az egyedüllétemet.
A hûség az emberi léleknek az a ritka képessége, amikor már az út elején tudja, mi lesz majd később és az út végén.
A szerelemben éled át, hogy a boldogság fáj. Egész lényed sajog. Ujjongsz, hogy milyen édes és örömteli élni, de bármikor kedved lenne sírni és meghalni is.
Két ember kapcsolata, ha valóban összeforr, jóval mélyebben történik, mint a szavak szintje.
Ha társad van, egyszerre vagy varázsló és elvarázsolt. Egyszerre hozzuk ki egymásból jót és a legrosszabbat is.
Az igazi társat nem találjuk, hanem jön. Ha jön... nem minden sorsban van találkozás.
Egy normális világban még egy idegent is jobban tudunk szeretni, mint manapság a legközelebbi lélektársunkat.
A szerelem abban a pillanatban született meg, amikor az Egy kettévált, és rájött mindkettő, hogy a másik nélkül nem tud élni.
« Előző
1
…
12
13
14
15
16
…
68
Következő »