Müller Péter

A beteljesülés feltétele éppen a vágyódó, reménykedő ember lényének átváltozása. Más az, aki a vágy magját elülteti bennünk, s más az, aki a termést learatja.

Álmodni, elképzelni, erőnkkel szabadon játszani és tervezni, reménykedni és várni a beteljesülést: a legnagyobb öröm. De a megvalósulás már korlátozás.

Jó beszélgetni! Csevegni, jókedvûen, mélyen, őszintén, hogy kibukjon belőlünk végre az, amiről magunk se tudtuk, hogy bennünk van!... Akkor jövünk rá, amikor kimondjuk! (...) Életünk legnagyobb pillanata, amikor megnyílunk egymás számára.

Senki sem azt látja, ami van, hanem amit képzel róla. Szemed egy külső képet közvetít befelé - de a lelked teremtő varázshatalma a képet átfesti és átdramatizálja; (...) már csak a félelmeiden, reményeiden, emlékeiden, szereteteden és utálatodon átszûrt "valóságot" engeded be.

Nem számokban élem az életemet, hanem egyetlen, szüntelenül lüktető folyamatban. Nem évekre oszlik az időm, hanem hullámhegyekre s völgyekre. Egyetlen folyamatos áramlatban élek, nem is nézem a naptárt, csakis azt, ami bennem zajlik, és ezért én nem "visszanézek", ha látni akarom a múltamat, mert ami fontos, itt van, velem.

Színjátékkal csak azt lehet átverni, aki lelkileg érzéketlen. A "csak érted élek!" - nem elég. Magadért is élj! Ha ezt tudod, másképp ragyog a szemed. Sugárzik az arcodról, hogy magaddal harmóniában vagy-e, vagy sem.

Nem szerethetlek, ha magamat nem szeretem. Az "együtt" boldogságát nem tudja megélni az, aki a sajátjáról lemond.

A jó viszonyt elsősorban önmagaddal kell kialakítanod. Mert kifelé csakis az sugárzik, ami benned van. Ha belül hideg vagy, kifelé sem adhatsz meleget. Lehetetlen.

Sok bőrt kell levetni magunkról, míg megérünk egy élethelyzetre.

Azt kérded, mikor vannak megbocsátva a bûneid? Amikor már nem tudod többé elkövetni őket. Addig nem.

Van mondjuk egy (...) vágyad, amit el akarsz érni. Így, ahogy vagy, még nem lehet a tiéd. Éretlen vagy rá. Ilyenkor látjuk, hogy a teljesüléshez "idő kell". Ez nem azt jelenti, hogy türelmetlenül nézed az órádat és lapozod a naptáradat, miközben ujjaddal idegesen dobolsz az asztalon, hanem hogy alkalmassá érleled magad a teljesüléshez.

Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!

Vigyázz: a boldogság nem öröm! Az örömhöz sok minden kell: siker, szerencse, pénz, gondtalanság, vágyad, reményed, szerelmed, sóvárgásod beteljesülése. A boldogsághoz nem kell semmi. Ami van, az is fölösleges. Nincs benne ragaszkodás, birtoklás, szomjúság. Örökös hiány csak a boldogtalanságban van, de a boldogságban nem hiányzik semmi és senki. Ez a te mennyországod állapota.

A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. (...) Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre - nehéz. Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet. Tiéd a lelkem, az időm - ez nem könnyû.

A valódi szeretetnek két arca van. A szebbik a másikra figyelő, a meghallgató.

Nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy azt érezzem: most ő a fontos, nem én. Nem kis áldozat kell ehhez, mert senki sem képes kimondani azt, ami a lelkét nyomja. El van dugva benne tudat alá, és azért másról beszél. Tudod, miért? Mert ő sem képes figyelni, önmagára.

A megbocsátás a Biblia nyelvén elengedést jelent, de amíg gyenge vagy, nem tudsz elengedni semmit, mert gyógyulatlan seb van a sérelmed helyén, és fáj. Addig nem felejted el, amíg meg nem erősödsz. A valódi önbizalom sérthetetlen.

A híres Broadway számban azt dalolja a büszke nő: "I am, what I am!" - vagyis "Az vagyok, aki vagyok!" Csakhogy ez nem elég. Ha vállalod magad, kevés, ha őszintén azt mondod: "Olyan, vagyok, amilyen. Tetszik, vagy nem tetszik: ilyen vagyok én! Ha kellek, jó, ha nem kellek, nem jó, de én az vagyok, aki vagyok!" Ez azért nem elegendő, mert az embernek nem csak olyannak kell lenni, amilyen, hanem válni is kell valakivé!

Sokféle arcunk van. Kifelé mutathatjuk azt is, amellyel könnyebben elfogadnak. Az arcunk ezért fárad el estére, mert az izmait nem a bensőnk mozgatja, hanem a külső megfelelés kényszere.

Gyönyörködni a mulandóságban, és nem csupán elfogadni, de megszépíteni a veszteséget: a legmagasabb életmûvészet.