Müller Péter

Akkor szeretünk, ha elolvadunk, megpuhulunk. Ha a jéghideg én, én, én, én helyett megszólal bennünk először a Te, aztán a Te és Én - és végül a Mi. Minden ember mélyvalósága tenger természetû és szeret. Fönt azonban meg van fagyva, magányosan didereg és fél. Mitől? Fura dolgot mondok: a szeretettől fél. Mint jéghegy az olvadástól.

Ez a nagy találkozás akkor jön itt létre közöttetek a földön, amikor felismeritek, elsősorban te, a férfi, hogy a nőd nélkül fél ember vagy. Az voltál mindig is. De mostantól kezdve nem vagy az. Eddig fél arcod, fél lelked, fél szíved és fél tested volt. Ezért élt benned az örökös hiány és sóvárgás. De most, hogy elveszed őt feleségül - megtaláltad a másik feledet, és lényed beteljesedik. Eddig csak férfi voltál, innentől kezdve már Ember leszel.

Ami elmúlhatott, az nem volt igazi szeretet. Csak az előszobája.

Ha a mai ostoba, agresszív, lélektelen, versenyszellemben élő, a saját neméből teljesen kifordult, degenerált Férfi tovább feszíti a húrt, és azt hiszi, mindent lehet, szembe fog találkozni nem egy másik hadsereggel, nem a terrorizmussal, nem az általa indított háborúkkal vagy a pénzvilág csődjével - hanem a női istenség sötét erejével. Akit évezredeken át elnyomott, megalázott, meggyötört. Nem vett emberszámba. Azt hitte, erősebb és hatalmasabb nála. Nem így van!

Minden nő szeret a másik karjába omlani. Ez mindig így volt, s így is marad, de manapság vigyázni kell, mert nem biztos, hogy a másik elkap. S ha elkap, nem biztos, hogy meg is tud tartani.

A hajó megy tovább. Új partok, új kikötők felé. Vár a jövő, várnak a tapasztalatok, örömök és persze a csalódások is. De hová teszed az újat, ha még mindig a régivel bíbelődsz?

Ne engedd, hogy az emlékek a hatalmukban tartsanak. Épp fordítva: te tartsd a hatalmadban őket, s ne akkor emlékezz, ha rád tör a múlt, hanem akkor, ha te akarod felidézni. Lépj tovább! Kezdj új életet!

Először is minden "bánatnak" van egy természetes gyógyulási ideje. Amíg tart, nem tudsz másra gondolni. Fáj, de közben gondolj rá: "Jó, hogy fáj!" Mert érlel, gazdagabbá, bölcsebbé, elmélyültebbé tesz.

A csoda ilyen! Elérhetetlen, megfoghatatlan, megvalósíthatatlan. Lábatlan madarak szárnyalása. Csak fönt jó, lent vergődés van. Sajnos mindig van olyan, hogy "lent". Ez az élet.

Én szeretek szerelmes lenni. Szeretek megrészegedni tőled. Szeretek "hülye" lenni, de ez nem boldogság. Egy életmûvész a szerelmet nem a boldogságáért keresi, hanem a misztérium miatt. A részegség és a repülés miatt. Tudja jól, hogy ez mivel jár: könnyel, hiánnyal, fájdalommal, kéjjel, örömmel, szédülettel és kétségbeeséssel.

Hozzám csak akkor térhetsz vissza, ha megtisztulsz, ha kiégeted magadból önző szenvedélyeidnek káprázatát, ha megéled minden vágyad csődjét, ha rájössz arra, hogy rajtam kívül csakis álmokat hajszoltál, és méltatlanokat öleltél, mert én vagyok a tiéd és te az enyém; ha rájössz végre arra, hogy mindenben és mindenkiben csakis engem kerestél.

Ha a férfi elvesz téged szerelemből, számíts rá, hogy a kezdeti lángolás előbb-utóbb átalakul. Nem leszel elérhetetlen, és ő sem lesz az számodra. Nem lehetünk szerelmesek egymásba mindennap - egy ágyban. Társak, barátok, férjek, feleségek, apák, anyák és szövetségesek, akár egy életen át is lehetünk, de szerelmesek nem.

Minden szerelem beteljesületlen. Csók, ölelés (...), házasság sem változtat ezen. Örökké szomjazunk a szomjúságra.

Ne aggodalmaskodj a holnap felől. Bármi jön, légy nyugodt és szilárd. Ne menj elé. Aki rosszul várakozik, nem tud örülni annak, ami van. Álmai csak annak teljesednek, aki a jelenben is megtalálja magát.

Van egy kisbetûs és van egy nagybetûs életed. Egy hétköznapi életed - és egy ÉLETED. Ha rád nézek, két embert látok. Téged, és azt, akit úgy hívok magamban, hogy TE. Mindkét látás fontos - de a második az IGAZI.

Amikor a hétköznapokban élsz, nem gondolsz a mulandóságra. Olyan természetes az egész. Tegnap, ma, holnap, holnapután - tipeg az idő előre, közönyösen, magától értetődően. Így is mondjuk: szürke hétköznapok. A ma, a holnap és a tegnap is az volt. Így élsz. Eszedbe sem jut, hogy ünnepben létezel.

Néha unatkozol, néha izgulsz, gyakran türelmetlenül lesed az órádat, várod, hogy múljon az idő. Így, ilyen siváran pereg le a por életed homokóráján. Percek, órák, napok, néha hónapok kincseit szórod szerteszét, nem is veszed észre, milyen csodában élsz.

Ha szeretsz valakit, ne szívet ajándékozz neki, s főleg ne egy nyíllal átvert, vérző piros szívet - hanem egy szép, hatágú kristályt. Lehetőleg áttetszőt vagy bíborszínût, mint a tengerparti égbolt, késő délután.

A gyógyuló ember tekintete az igazi: elkezd látni. Látja, azt, hogy hány csoda és milyen szenvedés kell ahhoz, hogy az ember kimásszon a pokolból, feltámadjon a halálból. (...) Akit megcsap a mulandóság szele, rájön, milyen csoda élni.

Gyönyörködj kedvesed arcában - ki tudja, meddig láthatod. Örvendj az életednek - ki tudja, meddig tart még. A horizonton lebukó nap a leggyönyörûbb.