Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Nincs a világon mogorvább valami a mindenféle ügyosztályoknál, kancelláriáknál, irodáknál, egyszóval a különféle hivatali területeknél. Ma már minden magánember azt hiszi, hogy az ő személyében az egész társadalmat sértik meg.

Jobb elszenvedni az üldöztetés minden keserûségét, semmint valakire az üldözésnek akár csak az árnyékát is rávetni.

A mûvészetben az ember számára eleve benne rejlik az isteni, üdvözítő paradicsomra való célzás, és már ennél az egyetlen dolognál fogva is magasan fölötte áll a mûvészet minden egyébnek. És ahányszorta magasabban áll az ünnepi nyugalom mindenféle földi zûrzavarnál, ahányszorta magasztosabb az alkotás a rombolásnál; ahányszorta az angyal pusztán fenséges lelkének makulátlan ártatlanságával fölötte áll a sátán mérhetetlen erejének és gőgös szenvedélyeinek; annyiszorta felülmúl a mûvészet magasztos alkotása mindent, de mindent a világon.

Az alkotó mûvész a jelentéktelenben éppolyan óriási tud lenni, mint a nagyszabású tárgyban.

Milyen furcsán is van berendezve ez a mi világunk (...). Milyen különösen, milyen megfoghatatlanul játszik velünk a sorsunk! Megkapjuk-e tőle valaha is, amit kívánunk? Elérjük-e valaha is azt, amiért készek vagyunk minden erőnkből küzdeni? Dehogyis! Minden éppen ellenkezőképpen történik.

A szépség valósággal csodákra képes. A szép nő minden lelki fogyatékossága - ahelyett, hogy undort keltene - valahogy rendkívül vonzóvá válik. Ezeknél a fogyatékosság is valami bájt lehel. Ha ez a báj eltûnnék, akkor hússzorta okosabb legyen a nő a férfinál, ha azt akarja, hogy legalább némi tiszteletet keltsen maga iránt, mert szerelmet úgysem kelt!

Az ember olyan csodálatos lény, hogy sohasem lehet felsorolni egy szuszra valamennyi értékes tulajdonságát, és minél alaposabban szemügyre veszed, annál több új, érdekes sajátosságot fedezel fel benne, vége-hossza sem lenne, ha mind le akarnád írni.

Bárcsak egyáltalán ne is volnál a világon. Bárcsak ne is élnél, inkább valami ihletett mûvész képzeletének szüleménye lennél! Nem tágítanék a mellől a vászon mellől, örökké néznélek, örökre csókolnálak! Benned élnék, lélegeznék, mint valami gyönyörû álomban, és akkor boldog lennék! Semmi más kívánságom, óhajom nem lenne többé. Hozzád imádkoznék, mint őrangyalomhoz, alvás előtt és ébredés után; téged várnálak, amikor valami istenit, valami szentet kellene megfestenem.

A szánalom sohasem vesz annyira erőt rajtunk, mint akkor, ha a romlás dögletes levegőjével megfertőzött szépséget látunk. Ha a csúnyaság szûri össze a levet a züllöttséggel, az még csak hagyján! De a szépség, a zsenge szépség... az csakis a szûzi ártatlansággal fér össze gondolatainkban.

Ha egyszer szerelmes az ember, akkor már mindegy, olyan lesz, mint a talp: ha vízbe áztatjuk, kedvünk szerint hajlíthatjuk.

A jövendőjét senki sem tudhatja; úgy lebeg előttünk, mint az őszi köd, mely felszáll a mocsárból. Ész nélkül szálldosnak benne fel s alá íveket rajzoló szárnnyal a madarak és nem ismerik fel egymást, a galamb az ölyvet, az ölyv a galambot, és egyik sem tudja: távol jár-e a haláltól vagy közel jár hozzá szárnya.

Nem az a jó vitéz, aki ha veszély van, nem veszti el a bátorságát, hanem az, aki a harcok szüneteiben sem unatkozik, aki mindent kibír és mindvégig kitart, körömszakadtáig.

Melyik az erősebb: a szenvedély vagy a megszokás? Avagy minden erős nekibuzdulás, vágyaink és pezsgő szenvedélyeink egész vihara csupán a heves ifjúkor következménye és csakis emiatt látszanak oly pusztítóknak, mélységeseknek?

Sose gondoltam volna, hogy az ember teremthet magának olyan poklot, ahol nincs egyetlen kép, egyetlen árnyék, nincs semmi, ami csak valamelyest is hasonlítana a reményhez...

A dolgok ősi rendje szerint mindig lényegtelen okok szültek nagy eseményeket és - megfordítva - nagy vállalkozások gyakran csekély eredménnyel végződtek.

Milyen szenvedélyes öröm szállja meg a szívet, amikor olyasmiről hallunk, ami réges-régen esett, olyan régen, hogy még az évét, a hónapját se tudjuk.

Ez a fájdalom lesz neki a legszörnyûbb: mert nincs nagyobb kín annál, mint ha az ember bosszút akar állni és nem tud bosszút állni.

Tisztes nemzetség és utódok nélkül pedig olyan az ember, akár a gabonaszem, amely hiába hullott a földbe. Ha nem csírázik ki, senki sem tud arról a magról.

Figyelj a vitákra, de vitába ne keveredj! Isten őrizzen az indulatosságtól és kapkodástól még az apró kifejezésekben is!

Azt hiszem, hogy gondolatainkat, érzéseinket és benyomásainkat másokkal megosztani - egyike a legnagyobb gyönyöröknek ezen a világon.