Oravecz Nóra

Kell egy hang, ami bármikor megnyugtat, egy arc, ami mosolyra fakaszt egy szörnyen borzasztó nap után, egy tekintet, ami elfeledtet mindent, és emlékeztet arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy mellettem van, és biztosít arról, hogy itt bizony minden rendben lesz, ha fene fenét eszik, akkor is, mert olyan nincs, hogy együtt ne menne.

Magunkat emésztve, érzelmeket visszafojtva, teljesen felőrölve, össze-vissza kínlódva tekergetjük a szívünket, fáj, az biztos, de inkább ártunk neki, mert a másik nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy mit érzel, hogy mire vágysz, hogy mennyire szeretnéd őt közelebb tudni magadhoz, hogy mit meg nem tennél érte, hogy mennyivel másabb lennél, ha ő lenne. De nincs. Közben meg ő ugyanezt éli át. Remegve, rettegve zárja be a szívét előtted és adja oda másnak, közben pedig csak rád vágyik, de nem kockáztat. Miért is tenné, hisz te sem mondasz semmit.

Van az a pillantás, ami egyetlen másodperc alatt szétszakít minden addigi köteléket, és teljesen újakat teremt az életedben, eltörölve mindent, ami addig számított.

Milyen élet az, ha nem a pillanatban élsz? Igen, minden okkal történik, és nincs olyan, hogy valami rossz lenne. Hiszen minden az úti célod felé vezet, de csak akkor, ha hiszel abban, hogy van úti célod, és teszel érte, hogy elérd. De nem hiszem, hogy ennyire görcsösen kellene akarnod, hogy minden összefüggést megérts. Élvezd a pillanatot!

Mindannyiunk élete hasonló leckékkel van tele. A környezet, a körülmények és a szereplők mások. De a tapasztalás ugyanaz.

Ne félj a sebektől. Mert igen, előfordul, hogy megsérülsz, és a seb fájni fog. De utána már elővigyázatosabb leszel, és nem követed el ugyanazt a hibát.

Amit az életbe pakolsz, azt kapod vissza. Amit másnak adsz, azt esetleg egy harmadik valakitől kapod vissza, de visszakapod. Kivétel nélkül mindig igaz. Ezért nem mindegy, hogyan is viselkedsz az emberekkel.

Egyszer csak felbukkan valaki, és olyasmit mûvel veled, amit korábban már sokszor elszenvedtél. És bár nem érzel semmit az illető iránt, ugyanazt a reakciót indítja be benned, mint a régi élmények.

Ha a megfelelő pár van melletted, akkor, igenis minden a lehető legjobban fog alakulni, ugyanis egymást támogatjátok majd. Építitek, segítitek, toljátok előre egymást. Ha az egyiknek nem megy valami, a másik feltölti energiával, és már haladnak is tovább. Ez amolyan csapatmunka.

A kötődés hirtelen, váratlanul bukkan fel az életedben, mégis tudod, hogy ez valami fontos. Olyan, mintha ezer éve ismernéd az illetőt.

Változás... sok apró mozzanat, amiről nem is gondolnád, hogy teljesen átrajzolják az életedet: olyanná, amilyenre mindig is vágytál. Apró lépések, olyanok, amiket csak megteszel, mert érzed, hogy visz a lábad feléjük, és persze nem kérdőjelezed meg, hogy jól teszik-e. Aztán csak azt látod, hogy ott vagy, ahol akartál lenni, és már nem is érted, hogy hogyan kerültél oda.

Nem kellenek nagy dolgok, az apróságokban rejlik a varázslat. A varázslat az, ami többé tesz, amit elő tudsz magadból csalogatni. A varázslat az, ami mindannyiunkban ott van, és csak arra vár, hogy előjöhessen. A csodák, a megvalósult álmok, na meg a hit... mind ott rejtőzik mélyen, csak arra várva, hogy végre észrevedd, hogy a te életed is lehet más. Másabb, boldogabb, sokkal jobb annál, mint amire vágysz. Csak tudod, a varázslat van akiben egy életre elalszik a hittel, a reménnyel együtt, mert másokra hallgat. Elhiszi azt, hogy nincsenek csillagok, meg színes buborékok, közben meg bárhol vehetsz buborékfújót, és varázsolhatsz színeket az életedbe. Hiszen minden rajtad múlik.

Ne az kelljen, aki betoppan, majd hirtelen őrülten szeret, hanem az, aki nem tud és nem is tudott élni nélküled, hiszen utóbbi minden mosolyodtól erősebbnek érzi magát, az, aki meg őrülten szeret, valami olyanhoz ragaszkodik betegesen, amit most lát. Valamit, ami felcsillant előtte, de lehet, hogy egy év múlva már sehol sem lesz. Meglátja a csatáidat, és elsétál, hiszen mást képzelt el. Vágyj arra, aki ismer. Aki látja azt, aki vagy. Azt, aki nem törődik az álcáiddal, aki könnyedén átsiklik rajtuk, mert tudja, hogy nincs jelentőségük, és az, ami vagy valójában, mögötte van. Ne vessz el a lángokban. A lángok jönnek, fellobbannak, de van, hogy a fényük nem tart túl sokáig, vagy hirtelen kialszik. Vágyj valamire, ami tölt egy életen át. Valakire, akitől többnek érzed magad, hiszen a szerelem elmúlik, de a teljesség, amit a másik miatt érzel... az bizony örökre megmarad.

Az az élet hazugság, amiben nem te vagy. Amiben nem te játszol, hanem az, akit látni akarnak, akire mások vágynak. Az mind kamu. Szükségtelen és idióta játszmák sorozata, ami nem vezet előre, sőt, eltolja tőled a valódi célt, a szükséges utat elvakítva visz oda, ahol sohasem lehetsz boldog.

Minden tanít, és többé tesz: erősebbé, bátrabbá, és még kitartóbbá. Nincs olyan, hogy valami majd pont téged pécéz ki, mert jól össze akar törni. Egyszerûen csak próbára tesz az Élet: vajon mennyit vagy hajlandó eltûrni, feladod vagy egyszerûen megrázod magad és tovább haladsz az utadon? És nyilván az utóbbi a célszerû.

Amikor az ember mindent megtenne azért, hogy szeressék, egyetlen hajszálra van attól, hogy örökre elzárja a szívét az elől, amire annyira vágyik - törődésre, szeretetre, odafigyelésre. A görcsösség mindent megöl. A szeretetet amúgy sem lehet akarni: az csak úgy jön. Érkezik, berobban, betoppan az életedbe, lenyomja a kilincset, és nem kérdezi, hogy akarod-e vagy sem. Vágyhatsz rá, akarhatod, de csalódni fogsz, hiszen csak engedni kell, hogy megérkezzen. Elfogadni, és nem kérdezni, hogy honnan jön.

Ne rohanj nagyon előre, élvezd a pillanatot, mert egyetlen mosoly elrepíthet a célodhoz, hiszen sohasem tudhatod, hogy kit érint meg, és kinek segít túllépni valamin.

Csak addig dőlhet össze a világ körülötted, amíg nem a sajátodat építed.

Tudod van, hogy összejön minden. Ott vagy abban az életben, amit elképzeltél, talán tízszer jobb, mint amilyennek sejtetted, aztán meg már mennél is tovább. Nem élnéd meg a perceit, nem vennéd el azt, ami azzal jár, hogy harcoltál, mert már a következő lépés érdekelne. Ilyenek vagyunk... képtelenek leállni, pihenni, szétnézni a domb tetején, és élvezni a kilátást, azt, hogy ha már egyszer eljutottál a helyedre, ott le is kell ülni egy picit, és ki kell pihenned a harcot.

Mennyi múlik azon, hogy tudatosan figyeled magad. Hogy egyszerûen nem engeded meg magadnak azt, hogy elsunnyogd, hogy valami bánt. És igen, figyelni az érzéseidet tök szuper dolog, nyitottnak lenni meg egyenesen a megoldáshoz vezet, hiszen ha várod, jönni fog.