Oravecz Nóra

Az ölelés nagyon fontos és szent dolog. Amikor ölelsz, sérthetetlen vagy. Amikor ölelsz, megnyílik a lelked, és befogadja a másikét. Nem lehet úgy ölelni, hogy közben bezárod a kapukat, a kulcsokat meg jó szorosan a markodban tartod. Ez nem így mûködik.

Csak egy dolgod van az életben: azt csinálni, amiben hiszel. Ha erre képes vagy, kitartóan, határozottan, nem feladva, akkor nem lesz gond. (...) Akinek menni kell és megy, az nem néz oldalra, csak az utat figyeli, mert megtanulta, hogy csak az számít.

Ó, tudom. Minden vágyad az, hogy lásd, összeomlik a világ körülöttem. De van itt valami, amit te még nem tudsz. Omlott már össze. Nem egyszer, nem kétszer, és valószínû, újra meg fog történni. De tudod, veled ellentétben én biztos vagyok abban, hogy a legapróbb szilánkokat is megtalálom és sokkal jobban visszaépítek mindent, mint ahogy volt. Mert tudod, csak azt vehetik el tőlem, ami nem az enyém. Szóval úgyis folytatom. Mert hiszek magamban. Mert tudom, hogy mire vagyok képes. És tudod, mit? Fájjon csak a fogad arra, ami az enyém. Tedd meg nyugodtan. De soha ne felejtsd el: előtted is ott állt a lehetőség. Te is megkaphattad volna. De valamiért nem neked adta az élet.

A boldogság mindig elszökik. Mindig elmegy egészen addig, amíg nem hiszel abban, hogy megérdemled. Onnantól kezdve, hogy magától értetődően az életed részévé teszed, nem fog eltûnni. Nem is kell félned tőle. Onnantól kezdve majd megtanulod, hogy mindenkinek mást kell hoznia, másfajta boldogságot. Eufórikusat, minit, aprót, nagyot, felejthetetlent, vagy bármit... valami érdekeset, olyat, amit mindig hozzá fogsz kötni - a mosolyához, az arcához, a szemeihez. Senki máshoz, csak hozzá. Az már más dolog, hogy mindent csak megszabott ideig érezhetsz és élvezhetsz, na meg persze néha el kell engedni, hagyni, hogy menjen, nem ragaszkodni hozzá - ennél nehezebb lecke pedig bizony nincs.

Bármi is a helyzet, mindig csak azzal foglalkozz, ami előtted áll. Azt a görcsöt bogozd ki, arra koncentrálj, a felé haladj, aztán majd jöhet a többi.

Mindig több dolog történik velünk egyszerre, de csak eggyel tudunk igazán törődni. Vagyis... fókuszálhatunk több mindenre, de akkor csak sokkal rosszabb lesz... nem tudunk úgy teljesíteni.

Sokak szerint a görcs negatív jelentésû, pedig a görcsök csak feladatok, amiket meg kell oldani, vagy épp ki kell bogozni. Néha egyedül nem boldogulunk velük, mert túl akarjuk bonyolítani őket, vagy egyszerûen csak olyan sokáig figyeltük a problémát, hogy már észre sem vesszük a megoldást... ekkor jön a kötelék, és segít.

Az bukkan fel az életedben, akire elég érett vagy, aki most a legtöbbet tud segíteni neked, és akinek te is a legtöbbet tudsz adni, akivel a leginkább passzoltok egymáshoz. Adok-kapok kapcsolat az egész, de mégis van valami olyan mélysége, hogy akár az egész életedet végigkövetheti.

Az élet gyakran úgy szervezi, hogy mindketten egy időben legyünk ott, ahol mindkettőnknek valami nagyon fontosat tartogat!

Vannak érzések, amik csak úgy nem jönnek ki belőled akárkinek. Nem hallhatja vagy láthatja bárki, csak az, aki bármit is kezdeni tud vele. Na de ilyen aztán kevés van. Olyan, akinek meg mered nyitni a szíved anélkül, hogy attól kellene rettegned, hogy kihasználja és sérülsz. Ilyet csak az őszinte embereknek tudsz megtenni, azoknak, akiken semmiféle görcsösséget sem látsz. Olyanoknak, akik nyitottak a világra, és a szívüket adják, nem takargatják, kinyújtják, és hagyják, hogy belenyúlj, elkapd, és addig szorítsd, öleld magadhoz, ameddig szükséged van rá. (...) Nem láthatunk mindent egyedül. Olyankor kell más, de nem lehet akárki. Sohasem lehet akárki, hiszen a szívedről van szó, amit csak különleges ember nyithat meg.

Ilyenek vagyunk mi! Falakat építünk magunk köré, aztán bujkálunk mögöttük, ahol apránként darabjainkra hullunk. Mégsem engedünk be senkit, hogy segítsen.

Ne keverd össze a kötődést a barátsággal. A barátság mulandó, eltûnik, a kötődés viszont a lelkedet köti a másikéhoz. Ezért szeretnél minél több időt tölteni vele, mert érzed, hogy többé tesz, erősít, feltölt. Többnek érzed magad már attól is, hogy ott van az életedben. Onnantól meg nincs lehetetlen.

A lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel mindig, de ott van. Olyan, hogy felkelsz, dolgozol, alszol, barátokkal vagy, szóval éled az életed, de semmi. Nem érzed, nem fáj. Aztán történik valami, te meg összeroppansz. Azt hiszed, hogy nincs baj, aztán meg kiderül, hogy mégis. Mégis van mélypont, mégis van gyengeség, mégis van valami, ami fáj még akkor is, amikor azt gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben. Néha csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és megéled, feldolgozod, átéled.

Mindig mást kapsz - pontosan azt, amire szükséged van. Azt az ölelést, ami megnyugtat, vagy épp a tekintetet, ami felvillanyoz. Az persze már a te dolgod, hogy megtanuld elfogadni azt, hogy meddig tartott, és nem "csak még egy utolsót, csak még egyet, aztán mehet" könyörögni, miközben tudod, hogy semmiből sem kaphatsz többet, csak annyit, amennyit neked szántak.

Bárki, aki elindít egy érzést benned, valójában csodát hoz az életedbe. Légy hálás érte, mert olyat mutat, amit eddig még nem éreztél - hisz minden megismételhetetlen. A mosoly, ahogyan rád néz, vagy épp megölel... kétszer nem történik meg ugyanaz.

Igazából lehet, hogy még szereted, bár már nem úgy, de érzel valamit. Valamit, amit nem tudsz elvágni, hiába gondoltad, hogy majd jó lesz. Hogy menni fog. Nem. Ami lezáratlan, az az is marad. Senki sem fogja helyetted lezárni, megoldani, elbúcsúzni. Az élet túl rövid. Zárj le mindent, és semmit se vigyél magaddal tovább feleslegesen. Csak lehúz, és egyébként is: visszatér, leginkább akkor, amikor nem is várnád. Azt meg nem te választod meg, hogy épp jó időben teszi-e.

Teremts sziklákat magad köré, olyanokat, amik biztosítanak arról, hogy minden rendben lesz, hiszen védve vagy és megtartanak. A sziklák ugyanakkor veszélyesek. Akárki nem mássza meg őket, de ez nem baj. Egyáltalán nem az. Adj hálát értük, ugyanis nem kell mindenkinek megmásznia, csak az jusson át rajtuk, akinek valóban ott a helye. Aki valóban komolyan gondolja.

Mondd, hogy túl nagy dologra vágyok, én meg megmutatom a korlátaidat, mert azoknak köze nincs hozzám. Hitetlenkedj csak, engem ez erősít. Ez visz előre, mert ez is üzemanyag, ha jól használod. Megtanít függetlennek maradni mások félelmeitől.

A szeretet megöli a félelmet, elûzi, ellehetetleníti, esélyt sem ad neki, hogy éljen. Az igazi szeretet csodákra képes (...): elindít valamit, ami aztán nem áll meg. Képtelenség lenne megállnia. Terjedni kezd, és bizony gyilkol: bizalmatlanságot, kételyt, félelmet, fájdalmakat. Hegeket gyógyít be, mert egyetlen mosoly, egy ölelés, egy őszinte tekintet erre képes. Elfeledtetni mindent, ami történt. Mindent, ami fájt.

Ne ragadj le a múltban, ne ragaszkodj hozzá foggal-körömmel. Ne akarj abban maradni, ami már sohasem lesz olyan, mint volt. Fogadd el azt, ami van. Ami jön, mert az még bármilyen lehet. Csak rajtad múlik. Engedd el, és lépj egy nagyot, szállj ki, mert az, ami csak fájdalmat okoz neked, nem kell, hogy az életedben legyen. Az, akinek nem vagy elég most, aki megaláz, talán sohasem leszel az. Menj tovább, és hidd el, jön majd olyan, akinek elég leszel. Ne akarj görcsösen megfelelni.