Osho

Ha nem találod meg, amit keresel, akkor boldogtalan vagy - de ha megtalálod, akkor is boldogtalan vagy. Sőt, jobb, ha nem találod meg, mert ha megtalálod, akkor az még nagyobb szenvedés, ezt ne feledd. Ezt már a pszichológusok is felismerték; mi nem is akarunk valójában eljutni a célhoz, mert amint odajutunk, rögtön látjuk, hogy semmi értelme. És ettől teljesen megsemmisülsz. Téged a remény tart életben. És mi a remény? Egy álom. Jobb, ha nem érsz oda, mert így legalább megmarad a remény, legalább nem jössz rá, hogy az egész életed céltalan.

Az élet olyan, mint egy virágfüzér: nem látod a fonalat, amely keresztülfut a virágokon, de attól még ott van, és összetartja őket. Ha a fonal nem lenne, a virágok széthullanának; egy virágkupac lenne, nem virágfüzér. És a létezés nem egy kupac, hanem egy gondosan kidolgozott minta.

Mindig másokkal vagy elfoglalva, ez a te problémád - társadalomba születtél, társadalomban élsz, és ott is halsz meg. Egész lényed át van itatva a társadalommal. A társadalom pedig nem más, mint megannyi kis szem, mely rád szegezi a tekintetét. És te sokat adsz e szemek véleményére. Ha mindenki azt mondja, hogy te egy jó ember vagy, akkor jól érzed magad. Ha mindenki úgy gondolja, hogy rossz ember vagy, akkor kezded magad rosszul érezni. Ha mindenki azt mondja, hogy te beteg vagy, akkor kezded magad tényleg betegnek érezni. Az identitásodat kívülről, másoktól gyûjtöd be - valódi identitás helyett hipnózisban élsz.

Tetteidnek lényedből kell fakadniuk. Ne a cselekedeteidet próbáld módosítani vagy kijavítani - lényedben kell átalakulnod. A valódi érték nem azon múlik, hogy mit teszel, hanem azon, hogy ki vagy.

Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hûhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyûlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltûnik, mintha ott se lett volna.

Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned, mi a helyes és mi a helytelen. Megeshet, hogy helytelenül cselekszel, de szert teszel a tapasztalatra, ami tudatosítja benned, mit kell kerülnöd. Megeshet, hogy valami jót teszel, és azonnal kiélvezheted az áldásait. A jutalom nem ezen az életen túl, nem a mennyországban és a pokolban vár. Hanem itt és most. Minden tett azonnali eredményt hoz. Csak légy éber, és figyelj. Az érett emberek azok, akik megfigyelték és felfedezték maguknak, mi helyes és mi helytelen, mi jó és mi rossz. És azáltal, hogy ezt felfedezték a maguk számára, mérhetetlen belső tartásra tettek szert. Ha az egész világ mást gondolna, számukra az is közömbös. Megvan a saját tapasztalatuk, ami vezeti őket, és ez elég.

Az élet nem más, mint egy üres vászon - festhetsz gyönyörû jelenetet, tájképet, vagy festhetsz fekete szellemeket és veszélyes embereket. Tőled függ. (...) Az élet csupán egy lehetőség. Megad mindent, amire szükséged lehet: és most csináld magad!

A tudomány sosem győzhet a mûvészettel szemben, és a logika sosem győzhet a szeretettel szemben.

Az emberek klisék közt élnek: "Helló, hogy vagy?". Senki sem ért ezen semmit, ezek a szavak csupán arra szolgálnak, hogy helyettesítsék az igazi párbeszédet. Az emberek nem néznek egymás szemébe, nem fogják meg egymás kezét, nem akarják érezni egymás energiáját. Nem hagyják magukat áramolni. Mivel rettegnek, csak a túlélésre törekszenek. Hidegek és halottak. Kényszerzubbonyban léteznek.

A kísértés sosem a külvilágból származik; a kísértés az elnyomott indulatokból (...), az elnyomott mohóságból táplálkozik. A kísértés belőled származik, semmi köze a külvilághoz. Nem arról van szó, hogy jön az ördög és megkísért - saját, elnyomott, ördögi elméd az, amely kísértésbe hoz, mert bosszút akar állni.

A boldogság egyszerûen az az anyag, amelyből felépülsz. Maga a lényed, legbelsőbb magod. Az öröm a legbelsőbb magod. Nézd meg a fákat, nézd meg a madarakat, nézd meg a felhőket, nézd meg a csillagokat... ha van szemed, látni fogod, hogy az egész létezés örömteli. Egyszerûen boldog benne minden. A fák ok nélkül boldogok; nem lesz belőlük miniszterelnök vagy államfő, és sosem fognak meggazdagodni, sosem lesz folyószámlájuk. Nézd meg a virágokat - nincs okuk a boldogságra. Mégis egyszerûen hihetetlen, milyen boldogok.

Ha boldogtalan vagy, a boldogtalanságodnak oka van; ha boldog vagy, akkor egyszerûen csak boldog vagy - nincs oka. Az elméd persze igyekszik valami okot találni, mert nem akar hinni az ok nélküliben, hiszen az ok nélkülit nem képes irányítani - az ok nélkülivel kapcsolatban az elme tehetetlenné válik.

A belső külsővé válik; a belső folyamatosan megteremti önmagát a külsőben.

Amilyen önmagadhoz vagy, olyan leszel másokhoz is. Ha szereted önmagad, másokat is szeretni fogsz. Ha képes vagy áradni a saját lényeddel, a kapcsolataidban is képes leszel áradni. Ha belül megfagytál, kívül is fagyott leszel.

Csak az az ember, aki tudja, hogyan kell egyedül és örömmel létezni, telik meg olyannyira szeretettel, hogy képes legyen megosztani. Akár idegenekkel is.

Minden gyermek elégedett önmagával, elég önmagának - ebben rejlik a szépségük; önmaguknak fényeskednek. Ellenben minden öregember haszontalan, mert rádöbbentek, hogy nincs szükség rájuk. És minél öregebbek lesznek, annál erősebbé válik bennük az érzés, hogy nem kellenek senkinek. Az emberek, akiknek szükségük volt rájuk, eltûntek mellőlük; a gyermekeik felnőttek, és saját családot alapítottak. A feleségük halott, a férjük halott. A világnak nincs többé szüksége rájuk; senki nem nyitja rájuk az ajtót, senki nem teszi tiszteletét náluk.

Ezért olyan szép minden kisgyermek - mert nem érdekli a véleményed.

Kik azok az egyedülállók? Azok, akikből elmúlt a szükség, hogy szükségesek legyenek; azok, akik tökéletesen elégedettek magukban úgy, ahogy vannak. Azok, akiknek nincs szükségük másra, hogy azt mondja nekik: "Jelentesz valamit." Az ő jelentőségük belül van; az ő jelentőségük nem másoktól ered. Nem könyörögnek érte, nem kérik - az ő jelentőségük a saját létezésükből fakad.

Szükséged van rá, hogy másoknak szüksége legyen rád; nagyon mély szükséged van rá. Ha senkinek nincs rád szüksége, akkor haszontalannak, értelmetlennek érzed az életed. Ha valakinek szüksége van rád, az jelentőséget ad az életednek; fontosnak érzed magad.

Az élet mélységes egymásrautaltság.