Osho

Olyannak kell lenned, amilyen vagy, nem tehetsz semmit. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, nem tudod eltörölni egy legyintéssel. Nincs olyan varázslat, amely kitörölhetné. (...) Megtörtént, és megtörtént örökre; most már mindig abszolút marad, lehetetlen megváltoztatni.

Amikor eldobod az egót, egy egész világot dobsz el, amit te teremtettél köré. Először vagy képes olyannak látni a dolgokat, amilyenek, nem olyannak, amilyennek te szeretnéd őket. És amikor képes vagy rá, hogy megismerd az élet tényeit, képessé válsz az igazság megismerésére.

Az öntudatos embernél... valami elromlik. Õ elvesz, de sosem ad. Folyamatosan gyûjtöget, és képtelenné válik a megosztásra. Folyamatosan határfalakat épít maga köré, hogy senki se juthasson a közelébe. Figyelmeztető táblákat aggat maga köré: "Tilos az átjárás. " (...) A tudatosság a végtelen élet, a bőséges élet. Nem ismer határokat. De szinte mindenki öntudatos.

Valójában az emberiség csak azon a napon születik meg igazán, amikor az egyént a lázadásában tisztelik.

Aki teremt, nem követheti a jól kitaposott ösvényt. Fel kell kutatnia a saját útját, magának kell keresgélnie az élet dzsungelében. Egyedül kell mennie.

A kreativitás a létező legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz, meg kell szabadulnod minden beléd nevelt meggyőződéstől; máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás - mindössze egy indigómásolat lesz. Csupán akkor lehetsz kreatív, ha egyén vagy.

Ha valaki arra kényszerül, hogy megkövetelje magának a tiszteletet, azzal csak azt bizonyítja, hogy valójában nem is tanár. Egyszerûen rossz szakmát választott, neki nem az a hivatása. A tanár definíciója szerint olyan ember, akit önmagáért tisztelnek, nem pedig kötelességtudatból.

A szerelemben nincs "miért". Egyszerûen csak megláttam és beleszerettem. A szemébe néztem, és abban a pillanatban egy olyan erős bizalom ébredt bennem iránta, ami azóta sem ingott meg.

Természetszerûleg csupán egyetlen hang, csak egyetlen személy hiányzik belőled, és ez te magad vagy. Egyébként egész sokaság lakozik benned, mely szüntelenül az őrületbe kerget, hiszen az egyik hang azt mondja, "tedd ezt!", mire a másik így szól: "Soha meg ne tedd! Ne hallgass arra a hangra!" És máris darabokra hullasz szét.

Az elme kizárólag a megszokott, bejáratott helyzetekben képes mindent kontroll alatt tartani. Ha bármi új, szokatlan, vagy az élethez alapvetően fontos dolog történik, az elme azonnal leáll.

Az ego a létező legnagyobb hazugság a világon - te pedig a legelemibb igazságként fogod fel.

Ha szereted magad, meglepődve tapasztalod, hogy a többiek is szeretnek. Senki sem szereti azt, aki még önmagát sem képes szeretni. Ha te magad képtelen vagy szeretni magadat, ugyan kitől várhatnád el, hogy megpróbálkozzon ezzel? És aki nem szereti magát, az nem maradhat semleges sem. Ne feledd, az életben nem létezik semlegesség! Ha valaki nem szereti magát, az biztosan gyûlöli magát - az élet nem ismeri a semlegességet. Az életben mindig választani kell. Ha nem szeretsz, akkor nem maradhatsz egyszerûen ebben a szeretet nélküli állapotban. Nem. Akkor gyûlölnöd kell! Aki pedig gyûlöli magát, az rombolni fog. Önpusztító lesz. Aki gyûlöli magát, az mindenki mást is gyûlölni fog - dühös lesz és erőszakos, szüntelen haragban mindenkivel. Aki gyûlöli magát, hogyan is remélhetné, hogy a többiek szeressék?

A tudatosság: létezés, az együttérzés: érzés, a kreativitás: cselekedet. Az én elképzelésem szerint az új embernek mindhármat egyesítenie kell magában. Amit én adok neked, az a legnagyobb kihívás, amelyet valaha is kaptál, a legnehezebben véghezvihető feladat. Olyan meditatívnak kell lenned, mint a Buddha, olyan szeretetteljesnek, mint Krisna, olyan kreatívnak, mint Michelangelo vagy Leonardo da Vinci. Egyszerre kell lenned mind egy időben. Csupán akkor érheted el a totalitásodat; máskülönben valami mindig hiányozni fog belőled. És az, ami hiányzik belőled, féloldalassá tesz, elégedetlenné. Nagyon magas csúcsra juthatsz fel, ha egydimenziós vagy, de csupán egy csúcs leszel. Én azt szeretném, ha egy egész Himalája-láncolat lennél; nem csupán egy csúcs, de csúcs csúcs hátán.

Az egyedüllét olybá tûnik, akár a halál. Egy bizonyos értelemben az is; halál; annak a személyiségnek a halála, amelyet a tömegben magadra öltöttél. Ezt másoktól kaptad. Abban a pillanatban, hogy magad mögött hagyod a tömeget, a személyiségedet is magad mögött hagyod. A tömegben pontosan tudod, ki vagy. Tudod a nevedet, tudod, milyen végzettségekkel rendelkezel, tudod a foglalkozásodat, minden adatot tudsz, ami az útleveled vagy a személyi igazolványod kiállításához kell. De abban a pillanatban, hogy kilépsz a tömegből, hová lesz az identitásod, ki vagy? Hirtelen rádöbbensz, hogy nem a neved vagy - azt csak kaptad.

És milyen különös: a vallásosak és a nem vallásosak egy pontban egyetértenek, miszerint szabadság nem létezik. Minden másban eltérő nézeteket vallanak, de ezen az egy ponton különös egyetértést mutatnak. A kommunisták ateistának vallják magukat, vallás nélkülinek, de azt mondják, az embert meghatározzák társadalmi, gazdasági és politikai körülményei. Az ember nem szabad: az ember tudatosságát külső erők irányítják. Ugyanaz a logika. Nevezheted a külső erőt gazdasági szerkezetnek. Hegel Történelemnek nevezi - nagy T-vel, ne feledd -, a vallásos emberek pedig Istennek nevezik, megint csak nagybetûvel. Isten, Történelem, Gazdaság, Politika, Társadalom - mind külső erők, abban azonban egytől egyig megegyeznek, hogy az ember nem szabad. Én azt mondom neked, hogy tökéletesen szabad vagy, feltétel nélküli szabadság a tiéd. Ne bújj ki a felelősség alól; a menekülés nem segít. Minél hamarabb elfogadod, annál jobb, mert abban a pillanatban hozzáláthatsz önmagad megteremtéséhez. És amikor megteremted önmagad, hatalmas örömben lesz részed, miután befejezted magad - úgy, ahogy te szeretted volna - végtelenül mély elégedettség tölt el, épp, mint a festőt, akinek a szívében földöntúli elégedettség árad szét az utolsó ecsetvonással. A jól végzett munka mélységes béke forrása. Az ember úgy érzi, kivette a részét a teljességből.

A magány sosem szül szerelmet - csak szükséget.

A szeretet nem más, mint hatalmas vágy, hogy magadhoz öleld a világot.

Ha mindig többet akarsz, akkor elmulasztod azt, ami már eleve a tiéd.

Ha szerelmes vagy, akkor nincs szükség a beszédre. Akkor minden mozdulat, de még maga a csend is ékesen beszél.

A létezés türelmesen vár. Amikor azt látja, hogy magad próbálkozol, ő nem szól bele - csak vár. Akár a végtelenségig is várhat, hiszen a létezésnek nem sietős. Õ maga az örökkévalóság. De abban a pillanatban, hogy már nem küszködsz tovább, hogy felhagysz minden erőfeszítéssel, az egész létezés megindul feléd és beléd hatol. Ekkor először kezdenek el megtörténni a dolgok.