Osho

Kommunikáció csak akkor lehetséges, ha feltört lényedben egy dallam, amikor megjelent benned az öröm, amikor megtapasztaltad az igazi boldogságot - akkor van mit megosztanod. Akkor nem csak kommunikáció, nem csak verbális, szavak általi kommunikáció lehetséges, hanem elindul valami más is, egy sokkal magasabb síkon. Megjelenik egy mély, belső kapcsolat - lényetek szintjén találkoztok, és ez az igazi kommunikáció.

Miért kellene másoknak igazolniuk téged? Ha te magad tudod, ha megtapasztaltad saját lényedet annak minden szépségével, minden örömével, minden pompájával és minden dicsőségével együtt, akkor ugyan miért foglalkoznál mások véleményével?

A megvilágosodás egy olyan állapot, ahol minden ellentmondás eltûnik. Az ember egyszerûen csak felfogja az életet úgy, ahogy van. Nem gyárt hozzá elméleteket, nem hasonlít, és nem ítélkezik.

A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerûen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel.

Sose az elképzeléseidből indulj ki! - ez az, amit állandóan ismételgetek: sose a tudás állapotából indulj ki. A tudás azt jelenti, hogy már előre a fejedben cipelsz egy végeredményt, amit valahonnan kölcsönkaptál. Az élet olyan hatalmas, hogy nem szoríthatod elképzelések közé. Minden elképzelés csak részleges lehet. És mihelyt a részleges teljesnek nyilvánítja magát, fanatizmus, ortodoxizmus lesz belőle, mely tompa, ostoba elméket szül.

Kahlil Gibran azt mondja: a két szerelmes olyan, mint egy templom két oszlopa - ugyanazt a tetőt tartják, de önmagukban állnak. A tető tartása szempontjából együtt vannak, de lényegüket, lényüket tekintve különállók. Legyetek egy templomnak, a szeretet ugyanazon templomának oszlopai, melyek ugyanazt a tetőt tartják, de gyökereitek saját lényetekből eredjen. Akkor megismeritek az egyedüllét szépségét, tisztaságát, egész-ségét és egészségességét is, és megismeritek az együttlét örömét, táncát, muzsikáját is.

Az együttléthez két emberre van szükség, két független emberre. Az együttlét akkor gazdag, méghozzá mérhetetlenül gazdag, ha mindkét fél tökéletesen független. Ha függnek egymástól, akkor az nem együttlét, hanem rabság, rabszolgaság. Ha egymástól függnek, ha egymásba kapaszkodnak, ha birtokolják egymást, ha nem engedik egymást egyedül lenni, ha nem engednek egymásnak elég teret a növekedéshez, a fejlődéshez, akkor ők ellenségek és nem szeretők - ártalmasak egymás számára, mert akadályozzák egymást lelkük, lényük megtalálásában. Miféle szerelem az ilyen? Ez csak az egyedülléttől való félelem, nem pedig szerelem; csak félelmükben kapaszkodnak egymásba. De a valódi szerelem nem ismer félelmet. A valódi szerelem képes az egyedüllétre, a tökéletes egyedüllétre, és ebből az egyedüllétből fejlődik ki a valódi együttlét.

Az elképzelésed szerint a szerelemben a szerelmesek feloldódnak egymásban. Igen, vannak pillanatok, amikor feloldódsz - de épp ez a szépsége az életnek és minden létező dolognak: hogy amikor a szerelmesek egymásba olvadnak, ugyanezekben a pillanatokban nagyon tudatossá, nagyon éberré is válnak. Ez a feloldódás nem a részeg ember feloldódása, ez nem egy öntudatlan feloldódás. Ez nagy tudatossággal, éber tudattal jár együtt. Egyrészről felolvadnak - másrészről pedig első ízben bepillantást kapnak egyedüllétük végtelen szépségébe. Mindig a másik határozza meg őket, az egyedüllétüket, és ők határozzák meg a másikat. És ezért hálásak egymásnak. A másiknak köszönhetik, hogy megláthatták saját magukat, eredeti arcukat; a másikból egy tükör lett, mely őket tükrözi vissza. Két szerelmes mindig tükör egymás számára. A szerelem eredeti arcod tudatára ébreszt.

Tapasztalj, és csak annyit mondj, amennyi a te tapasztalatod, és akkor a szavaidnak tartalma, súlya lesz; akkor szavaidnak fénye lesz - illata. Akkor szavaid vonzzák az embereket; nemcsak vonzzák, de hatással lesznek rájuk. Akkor szavaid mély jelentést hordoznak magukban, és akik készek meghallani őket, átalakulnak általuk. Akkor azok a szavak lélegeznek, élnek; élő szív dobog bennük.

A közönséges emberi lény hajlik arra, hogy elnézze saját hibáit, és kihangsúlyozza, felnagyítsa másokét. Ez az ego módszere. Az ego akkor érzi jól magát, ha azt látja, hogy "mindenkinek oly sok a hibája, én viszont szinte hibátlan vagyok". A trükk egyszerû: nézd el a saját hibáidat, és nagyítsd fel mások hibáit - úgy, hogy ettől biztosan mindenki más szörnyetegnek fog tûnni, te pedig egy szentnek.

Buddha azt mondja: úgy mozogj az életben, mint egy méh - örvendezve, ünnepelve, táncolva, énekelve, de úgy, mint egy méh - egyik virágról a másikra. Legyen mindenről saját tapasztalatod, mert csak tapasztalatokon keresztül lehetsz érett. De ne birtokolj semmit és senkit, ne ragadj le sehol. Áramolj, mint egy folyó - ne légy állóvíz. Belül - természetesen - telepedj le, nyugodj el, kristályosodj ki, de kívül maradj egy vándor.

Soha senki nem lehet elégedett ebben a világban - lehetetlen. Csak egyre elégedetlenebb lehetsz, mert a megelégedettség, a beteljesülés csak akkor történik meg, ha befelé indulsz. Az elégedettség a te legbensőbb természeted. Az elégedettség nem köthető tárgyakhoz. Kényelmet kaphatsz a tárgyaktól - egy szép háztól, egy szép kerttől, egy tele pénztárcától -, igen, kényelmet kaphatsz, de te ugyanaz maradsz: kényelmesen elégedetlen. Sőt, ha minden kényelmed megvan, és nem kell pénzkereséssel töltened az idődet, huszonnégy órán keresztül szembesülnöd kell a beteljesületlenségeddel, mert nincs, ami lefoglaljon.

Bertrand Russelnek tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy ha az ember teljes és természetes szabadságot kapna - szabadságot ettől az úgynevezett "lelkiismerettől" és moráltól -, és segítenék, hogy egy egységes és természetes lénnyé, azaz intelligenssé és értelmessé válhasson, olyanná, aki saját fénye szerint él, nem pedig mások utasításai alapján, akkor az úgynevezett vallások mind eltûnnének a földről. Én tökéletesen egyetértek vele ebben. Az úgynevezett vallások minden bizonnyal eltûnnének a föld színéről, ha az emberek nem szenvednének; akkor nem keresnék a megváltást. De Bertrand Russel továbbmegy, és azt is mondja, hogy ezzel maga a vallás tûnne el a föld színéről. Ebben nem értek vele egyet. Az úgynevezett vallások eltûnnek, de épp azért, mert az úgynevezett vallások eltûntek, végre, első ízben megjelenhet a valódi vallás. Nem lesznek keresztények, nem lesznek hinduk, nem lesznek mohamedánok - és csak ekkor jelenhet meg egy újfajta vallásosság a földön. Akkor az emberek saját tudatuk szerint fognak élni.

Az elme egy létra - őrizetlenül hagyod, lefelé visz, ha odafigyelsz rá, felfelé visz. Ugyanaz a létra! Az elme egy ajtó - ha nem figyelsz rá, kifelé visz, ha odafigyelsz rá, befelé visz. Ugyanabból az elméből, ha zabolátlan: harag, gyûlölet, féltékenység lesz. Ha ura vagy: együttérzés, szeretet, fény lesz. Légy figyelmes, légy éber, légy ébren, és ne ítélkezz. Ne légy moralista: teremts magadban egy vallásos tudatot. És "vallásos tudat" alatt egy választás nélküli tudatot kell érteni. Itassa át jó mélyen ez a kifejezés szívedet: választás nélküli tudat.

Ne függj a testtől és ne korlátozd magad a test keretei közé. Használd, tiszteld, szeresd, törődj vele, de ne feledd: egy napon meg kell válnod tőle. Az csak egy kalitka, amiből egyszer majd kirepül a madárka. Mielőtt ez megtörténne, gondozd a madarat is. Tisztítsd meg a tudatodat, mert az veled megy. Az értésed megy veled, nem a tested. Ne fecsérelj hát túl sok időt a díszítgetésére, cicomázgatására, öltöztetésére - ne pazarolj túl sok időt a testre, mert a test a földhöz tartozik, ami egyszer vissza is fogja követelni magának. Porrá lesz, mi porból vétetett. Te nem a földhöz tartozol, te valami túlvilágihoz tartozol, valami ismeretlenhez. A te otthonod az ismeretlenben van, itt csak látogatóban vagy. Élvezd a vendéglátást, és használd fel amennyire csak lehetséges ahhoz, hogy fejlődhess, hogy érts, hogy megérj, hogy magaddal vihesd érettséged, értésed és bölcsességed.

A vallás nagyon nagy mértékben különbözik az erkölcstől. Az erkölcs igen közönséges, világi, középszerû; az erkölcs nem juttat téged a legvégsőhöz, nem isteni eredetû. Az erkölcs pusztán egy társadalmi stratégia. Ezért lehet az, hogy ami jó az egyik társadalomban, az rossz a másikban; ugyanaz a dolog, ami Indiában jónak számít, Japánban elítélendő. Ugyanaz a dolog, amit ma jónak tartanak, holnapra már lehet, hogy rossznak számít. A moralitás egy társadalmi melléktermék, egy társadalmi stratégia a te rendszabályozásodhoz. Az a te belső rendőröd, egy bíró, aki benned csücsül - ez egy ügyes fogás a társadalom részéről, hogy bizonyos eszmék, melyeket rád szeretne erőltetni, hipnózisban tartsanak. Például ha te egy vegetáriánus családba születtél, akkor számodra a nem vegetáriánusok a legnagyobb bûnözők.

Mindig a jóval azonosítod magad, az erkölcsös viselkedéssel, és elhatárolod magad az erkölcstelen tettektől - annak ellenére, hogy csinálod őket. Így alakul ki a képmutatás.

Buddha azt mondja: sose vizsgáld, hogy mi helyes és mi helytelen, mert ha azt vizsgálod, hogy mi helyes és mi helytelen, akkor megosztott leszel, képmutató lesz belőled. Színlelni fogod a jót, miközben a rosszat cselekszed. És amint azt vizsgálod, hogy mi a helyes és mi a helytelen, kötődni fogsz, azonosulni fogsz... és persze a "jó"-val fogsz azonosulni.

A bölcsességhez egység kell, a bölcsességhez teljesség kell, a bölcsességhez az kell, hogy tudatosságod, figyelmed kikristályosodjon, hogy lásd cselekedeteidet, hangulataidat, gondolataidat, érzelmeidet... hogy láss mindent, ami belül történik. És pusztán a figyelem által megindul egy csoda. Ha látni kezded, hogy minden ok nélkül hazudsz, akkor csak az, hogy ennek tudatában vagy, legközelebb már megakadályoz. Amikor legközelebb megint épp a hazugság peremén állsz, egy hang belül azt mondja, hogy "Figyelj, vigyázz - megint beleesel a csapdába." Amikor legközelebb megint szomorú leszel, valami belül figyelmeztetni fog, emlékeztetni fog.

A nagy tudású éppoly öntudatlan, mint te. A tudatlan és a tudós nem két különböző csónakban eveznek; ők útitársak. A különbség köztük csak az információ mennyisége - ami egyáltalán nem is különbség. Az nem olyan különbség, ami bármin is változtatna. Lehet, hogy én csak néhány dolgot tudok, lehet, hogy te egy kicsit többet tudsz, valaki más pedig ezer és egy dolgot tud, valaki más pedig lehet, hogy egy két lábon járó enciklopédia - de ez semmi különbséget nem jelent. Buddha nem a tudás embere, ő az értés embere - nem információval van tele, hanem a látás képességével. Nem gondolatokkal van tele, hanem meglátással - tisztasággal, a tükör tisztaságával, nagy tudatossággal.