Pablo Neruda

Nagylelkûen felejtsük el azokat, akik nem tudnak szeretni minket!

Lassan meghal az, aki nem tudja célpontját változtatni mikor boldogtalan a munkában, vagy szerelmében, aki nem mer veszélyt vállalni az álmai megvalósítására.

Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek, mivelhogy ilyen kettős ez az élet, a szó csupán egyik szárnya a csöndnek, a tûzben mindig ott egy rész hidegség.

Mindig elnyertem azzal, ha jobb lehettem (jobb, mint magam, jobb, mint aki voltam) a leghallgatagabb kitüntetést: visszanyertem öröklött mélabúmnak azt az elkallódott szirmát, hogy megint csak keresem a bennem daloló fényt, a megfellebbezhetetlen világosságot.

Nemcsak azért kívánlak, mert kívánlak, s kívánva, nem-kívánni lenne kedvem, de ha nem várlak is, annyira várlak, hogy fagy és hőség váltva dúl szívemben.

Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni, hogy a végtelent mindig újrakezdjem, s hogy soha meg ne szûnjelek szeretni, azért van az, hogy néha nem szeretlek.

E történekben énrám vár halál csak, belehalok abba, hogy úgy kívánlak, mert tûzzel-vérrel kívánlak, szerelmem.

Szeretem azt a földdarabot, ami te vagy, mert a bolygótérben nincs másik csillagom. Benned ismétlődik a táguló világegyetem.

Titkosan szeretlek, ahogy a bûnös dolgokat; akár a lélek az árnyat.

Élj most! légy merész ma! cselekedj mindjárt!

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre, gőg és probléma nélkül egyszerûen szeretlek, így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én.

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő vagy égő szegfû lennél, mely tüzes nyilakat szór: úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Szomjúság volt, éhség - te voltál a gyümölcs. Bánat volt és romok - te voltál a csoda.

A jelen perc oly síma, mint egy asztal, e mai óra, e mai nap oly üde, tiszta, mint az új poharak, mikre a múltnak pókhálója sem tapad, vegyük hát finoman ujjaink közé a percet, ők faragják ki alakját, vezessék növését.

A remény olyan, mint a mennyország ígérete, mint egy váltó, amelynek a kifizetését állandóan elhalasztják.

Te a jelen vagy, az alma, nyúlj érte fel a fádig, fogd kezedbe, sugárzik, mint valami csillag, no, tépd le, harapj belé és vágj fütyörészve további útjaidnak.