Paulo Coelho

Éjszaka senki. Nappal ezernyi idegen. És a magány annyira kézzelfogható, hogy már úgy érzem, mintha valami élő és kemény dolog lenne, ami kitölt minden sarkot és utat.

Jó reggelt, apám. Üres a kezem, de neked adom ezt a felkelő napot, ami vörös, mindenható, hogy kevésbé szomorú és boldogabb legyél, hogy azt hidd, hogy helyesen cselekszel, és én boldog vagyok.

A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett.

Annyira várlak, és ahogy közeledik a pillanat, egyre jobban akarlak látni. (...) Kevésbé érzem magam egyedül itt, a világ sokkal szebb így, még a rácsok mögül is. És még szebb lesz, ha megjössz. Ezért ezen a hajnalon egészen megnyitom a szívem, és átadom neked, szerelmem.

Ha képes vagy kérni baráttól és ellenségtől még egy lehetőséget Ha képes vagy úgy meghallani egy "nem"-et, mintha az épp "talán"-t jelentene Ha képes vagy egészen lentről indulni, és még így is megbecsülni azt a keveset, ami megadatott Ha képes vagy minden pillanattal kiteljesedni és a csúcsra jutni anélkül, hogy a hiúság eluralkodjon feletted Akkor végül íróvá leszel.

A könyv semmihez sem hasonlítható kulturális tőke. A könyv az, ami ablakot nyit nekünk a világra. (...) Csupán a szemünk mozgatásával megtanulhatunk olyan elméleteket, amelyek alkotóik önfeláldozásába vagy akár életébe kerültek. Minden tankönyv egy lépés az ország dicsőséges jövője felé.

A múltat eltörölték, s a jövő meg sem érkezett, sodródom a nem létező jelenben, szerelemben, hitben, kételyekben úgy tûnik, hogy az életen csak átlebbentem éppen.

Ha úgy viselkedem, ahogy az emberek elvárják tőlem, akkor a rabszolgájukká válok.

Elveszítjük az elragadtatást a Nemes Harcban elszenvedett kicsiny és szükségszerû vereségeink miatt. És minthogy nem tudjuk, hogy az elragadtatás nagyobb erő, amely a végső győzelemben teljesedik ki, hagyjuk, hogy kicsússzon az ujjaink közül, anélkül, hogy észrevennénk, elszalasztottuk életünk igazi értelmét. A világot hibáztatjuk bosszúságunkért, kudarcunkért, és megfeledkezünk arról, hogy mi voltunk azok, akik hagytuk elillanni ezt a magával ragadó erőt.

Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit, hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derûs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi sem győzheti le. Ez a különös erő teszi, hogy mindig biztos döntéseket hozunk a megfelelő időben, és amikor a célunkat elérjük, meglepődünk a saját képességünktől.

Az ember természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal - mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.

Amikor lezárul egy ciklus, bezáródik egy ajtó, véget ér egy fejezet - mindegy, hogy nevezzük, a lényeg az, hogy magunk mögött hagyjuk életünknek azokat a pillanatait, amelyek már elmúltak.

A harcos tudja, hogy a nagy álmok sok kicsiből állnak, ugyanúgy, ahogy a nap fénye is milliónyi kis sugárból adódik össze.

A teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is.

A fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni.

Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk.

A harcos nem fél egy kicsit őrültnek lenni, ha kell. Mert sem a harcban, sem a szerelemben nem láthat mindent előre.

Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést.

Csak azért, hogy elhiggye, hogy helyesen cselekszik, nem kell bebizonyítania, hogy mások rossz úton járnak.

Ha egy lovas leesik a lováról, és nem pattan vissza rá azonnal, soha többet nem lesz mersze ráülni.