Pilinszky János

A tengerpartot járó kisgyerek mindíg talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne. (...) Nem szabadúl már soha többé tőle. A víznek fordul, s messze elhajítja. Hangot sem ad a néma szakitás, egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Mint távoli nap vakít a szívem, árnyéka vagyunk valamennyien.

Amikor kihagy az ünnepből a megemelő többlet, ebben valami mélyebb és alapvetőbb baj árulja el magát. Egész hitünket, annak mélységét, forrását kell megvizsgálnunk. Harcba kell szállnunk azért, ami elveszett, hogy a járulékos elemek nyomasztó romhalmaza alól ismét kiszabadítsuk a lényeget: emberi időnk isteni jelentését. De ehhez ismét egész hit kell, s nem csak az adott egy-két nap, hanem az egész esztendő erőfeszítése.

A karácsony úgy érkezik meg minden esztendőben, mint maga a decemberi hónap, havával és téli gondjaival, költészetével. Akár a telet, mintha az ünnepeket is elegendő volna rábíznunk a csillagok járására, hogy a nagy égi mechanizmus engedelmesen, évről évre meghozza számunkra. De ez nem így van. Az ünnep nem csak "ránk köszönt", az ünnepet ki is kell érdemelnünk. Annak, akinek az ünnepet már csak az idő körforgása hozza meg, annak számára lassan kihûl a karácsony melege, kiürül jelentése, míg végül kínos teherré válik.

Minden mûvészet: világmodell. Az "egészről" készült híradás.

Számomra az írás ott kezdődik, amikor gyermekmódra semmit vagy szinte semmit se "értek" abból, ami lenyûgöz.

A világ nem azonos Istennel, csupán teremtménye Istennek, ezért jelenhetett meg benne a bûn, a szeretet hiánya, ez a sötét és nyomasztó árnyék.

A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Õk egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.

Az alázat az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nagy tett, minden valódi erkölcsi és szellemi erőfeszítés előfeltétele. Már a dolgok természetéből fakad, hogy aki feladatán elmélyül - "megfeledkezik önmagáról". A hiúság, az önzés, az érdek nem csak erkölcsi rossz, de szellemi akadály is, s nem egy kitûnő alkotást fosztott meg attól hiú tökélye, hogy valóban közkincs, halhatatlan alkotás legyen.

Kiknek szeretete elől mindenki megfutott, azokra várakozik legodaadóbban Isten - rejtezkedve, mégis közelien, láthatatlanul, mégis csodálatos intimitással.

Az ábrándos szeretet nyomot kíván hagyni a földön, s viszontszeretetre vár, méghozzá azonnali viszonzásra. Az igazi szeretet azonban hősies. Kész akár a vereségre is, hisz helye és ideje Istenben van.

Számos előjele van annak, hogy rövidesen a szeretet lesz a mûvészet és az irodalom legfőbb tárgya és problémája, olyan értelmi és érzelmi gazdagsággal, amilyen centrális hangsúllyal egyedül és utoljára az Evangélium foglalkozott vele.

Olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma. Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés nélkûl. Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem.

Ahova estél, ott maradsz. A mindenségből ezt az egyet, ezt az egyetlen egy helyet, de ezt azután megszerezted.

Boldogtalan a pillanat, mikor fölfedezi az árva önmagát, s arra gondol, hogy másnak is fontos lehet e kéz, e görbeség, s azontúl arra vágyik, hogy szeressék.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való.

Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.

Ahol boldogság van jelen; kísérőül valamilyen formában mindig ott van a dolgok utánozhatatlan egyszerûsége.

Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya.

Ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire.