Ugrás a tartalomra
Aki az alapján választ mottót az életéhez, hogy ki mondta, az sznobizmusának rabja, aki nem hisz a kultúra erejében, mindössze védjegyet keres, hogy a maga kulturáltságát azzal reprezentálja. Ha egy tézis nagyszerû, a szerző nem lehet túl kicsiny hozzá - ha azonban egy tézis jelentéktelen, szerzője nem lehet eléggé hatalmas, hogy érvénytelen mondását fontossá tegye.
Kapcsolódó idézetek
-
A sznobizmus egy nagyon jó dolog, az előreviszi a kultúrát, azzal semmi baj nincsen. Ha - vagy mert adsz magadra, vagy mert olyannak szeretnél látszódni - színházba jársz vagy könyveket vásárolsz, és azokat elkezded olvasni, vagy megszereted, vagy föl fogod adni. Tehát a sznobizmus egy oda vezető folyosó.
Grecsó Krisztián
-
Magabiztos ember szükségtelennek tartja bizonyítani a magabiztosságát. Gazdag ember szükségtelennek tartja bizonygatni a gazdagságát. Az ember vagy gazdag, vagy nem gazdag. Ha pedig örökösen valaki másnak álmodja magát, csak azt a tudat alatti igazságot erősíti egyre tovább, hogy nem az, akit megálmodott.
Mark Manson
-
Csak a felületes lelkek gondolják, hogy egy könyvet átfutva, mindjárt meg is emésztették, szellemi birtokukba ejtették. Az ilyen sznobok a szellem mókusai: feltörik a fenyőtobozt vagy a diót, a belét kieszik, a héját ledobálják. Pedig a héj kemény logikai ereje tartja össze a gondolatokat.
Kornis Gyula
-
Csak kevesen hisznek teljesen önmagukban; - és e kevesek közül egyesek belülről kapják e hitet, afféle szükséges vakságként vagy szellemük részleges elsötétüléseként - (mit látnának, ha önmaguk mélyére tudnának pillantani!), míg másoknak e hitre szert kell tenniük: mindaz, ami jót, bátrat, derék dolgot csak mûvelnek, először érvként szolgál a bennük lakozó szkeptikus ellen: őt kell legyőzni, meggyőzni és ehhez szinte egy zsenire van szükség. Õk az önmagukkal elégedetlen, nagy emberek.
Friedrich Nietzsche
-
A világban hemzsegnek az olyanok, akik megpróbálnak sznobok lenni, de valamiképpen nem ütik meg a mértéket. Az igazi, leplezetlen sznob megérdemel minden tiszteletet.
Leon Uris
-
Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségû dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem.
Carl Gustav Jung
-
Az olvasó mindig csak annyi kultúrát vesz magába az írói mûből, amennyit az ő kultúrája megbír, a saját bárdolatlan felfogásához alacsonyítja a mûremeket. (...) Visszaél azzal a ténnyel, hogy ismeri a betûket; azt hiszi, tud már olvasni is. Tulajdonképpen nem is volna szabad megtanítani olvasni csak azt, akiben megvan az a képesség, hogy igazán bele tudjon hatolni egy szép mû lényegébe.
Schöpflin Aladár
-
Akinek nincs mire büszkének lennie, az erkölcsösségére büszke. Megszokott jelenség, hogy minél értéktelenebb valaki, annál inkább kérkedik az erkölcsösségével.
Ladislav Klíma
-
Akinek az általános valóság túl áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen, aki úgy érzi, hogy ő ebben a valóságban egy senki, olyan valaki, akinek hallgass a neve, és akinek nincs mit mondania, nincs beleszólása az élet alakulásába, se tágabb, se szûkebb értelemben, az saját valóságot épít magának. Mert az ember, ha teljesen jelentéktelennek érzi, nem bírja elviselni önmagát sem.
Axel Hacke
-
Az ember, a nagybetûs Ember fedezze fel, mi az, ki az, ami számára fontos, ami kiegészíti, teljessé teszi, elfogadhatóvá teszi az életet. Mindenki találja meg hitét, hazáját, barátait: aztán, ha ez megvan, akkor "kivont karddal", mindvégig ragaszkodjon hozzá. Mellékes, hogy ez mennyire trendi, vagy politikailag korrekt: a következetesség számomra az egyik legfontosabb erény.