Robert Merle

Mit ér ez az élet (...), ha senkit sem szerethetünk? De az ördögbe is: miért, hogy a szerelem gyönyörûség és kínszenvedés egyszerre? Miért, hogy nap mint nap felsebzi az embert?

Egy nőnek mindig az a legszebb férfi, akibe éppen szerelmes.

Hiába parancsol a lélek: a test nem mindig engedelmeskedik.

A nők mindig örülnek a bóknak, még akkor is, ha illemtudóan elhárítják.

Szeretnék én is hinni valamiben. Igen, ha tudni akarod, ez a lényeg: hinni! Bármiben! Bármilyen sületlenségben! Fő az, hogy hinni lehessen! Ez ad értelmet az életnek. Te - te istenben hiszel. Alexandre a lakókocsiban. Dhéry a bezsebelendő milliókban és Pinot a golyószórójában. Én - én nem hiszek semmiben. De hát végül is mit bizonyít ez? Azt, hogy fiatal koromban nem voltam elég okos, és nem értettem meg, milyen hasznos ostobának lenni.

Lehet, hogy nem vagyok valami jó nevelő, de van egy szabály, amihez tartom magam: zsebórát nem javítok kalapáccsal.

Ha azt látom, hogy valaki ennyire fakó, mindig arra gondolok: biztos, hogy saját maga radírozta ki magát az életből.

Milyen jó lenne, gondolom, ha nő volnék, mert a nők úgy is tudnak látni, hogy nem néznek oda.

Sem az állam, sem a törvényei, sem a hatalmi szervezete nem dönthetik el, hogy egy nőnek legyen-e gyereke vagy sem. Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak. A nő nem gép, amely katonák, munkások vagy hívők gyártására szolgál. A döntés őt illeti meg - őt, és csakis őt.

Kezdem belátni: amit a férfiak női logikátlanságnak neveznek, voltaképp logika, csak nem olyan, mint az övék.

Élni csak akkor érdemes, ha van, aki utánad is folytatja.

Az áldozatokkal az a baj, hogy szinte sohasem azok hozzák meg, akik kívánatosnak tartják.

Az embernek mindig szabad feltevésekbe bocsátkoznia (...), ha nem úgy állítja be őket, mintha bizonyított igazságok volnának.

A pszichológia (...) nem ismer véletleneket, csak tudat alatti indítóokokat.

A siker nem egyéb, mint a túlhaladott kudarcok sorozata.

Minden szerelem a fejünkben kezdődik és végződik. És a fejünk ugyanolyan bolondos és lyukas, mint a kecskék nyakán himbálódzó csengettyûk.

Mihelyt nem értünk valamit, mindjárt az ördögre hivatkozunk, kicsit megijesztjük magunkat, s már nem is kell tovább gondolkozni.

A börtön mindig csak börtön marad. Még az őrszemélyzet számára is.

Sokszor elgondoltam magamban, hogy a szerelem országa a zûrzavar országa. Mert akinek tiszta a feje, az mindig tudhatja, mit gondol, ám hogy mit érez, ha arról van szó, szeret-e vagy sem, vagy szeret-e újra, az megfejthetetlen titok önmagunk előtt is.

Szánalmas és vajmi kevéssé tiszteletre méltó embernek érezném magam, ha előbb mondanék le a szerelemről, mint ahogy az mond le rólam.