Robert Merle

A barátság a találkozásokból táplálkozik, és meghal, ha megfosztják tőlük.

Minden elmúlik: századunk, földünk és mi magunk, és nagy szerencsénkre, a jövendő elrejtezik szemünk elől s nem férhetünk hozzá, mert ha nem így lenne, örömeink hamvukba halnának születésük pillanatában.

Szentül hiszem: velünk is úgy van ez, mint a tengerrel, a sima tükör puszta látszat. Belül csupa forrongás, mozgás, változás az egész. Ezért nem lehet soha igazán elégedett az ember, s nem nyugodhat meg lelke. Mihelyt elérte célját, már más kell neki, másra vágyik.

Örömünk szívből szívbe árad, de a fájdalom bezár önmagunkba, megfoszt embertársainktól, s elvág tőlük.

Szentül hittem - s hiszem ma is: másként senki felnőtté nem érhet, hanem csak annak tiszta s helyes felfogása által, amit cselekszik s ami vele megesik.

Az érett kor olyan, mint a látóhatár, minél közelebb jutsz hozzá, annál inkább hátrál.

- Embert ölni minden esetben képtelenség. - Miért? - A természet maga vállalkozik rá. Aljasság segíteni neki.

A hálátlanság valóban furcsa vétek, s ámbár igen elterjedt, az nem teszi kevésbé ocsmánnyá, ellenkezőleg: úgy elcsúfítja a lelket, mint a pestises fekély akár a legszebb testet is.

Nagy kár bizony azt szeretni, ki nincs itt (...), s helyette a szelet ölelni.

Olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki előre meg nem mondhatja.

Bármerre tekint is az ember, mindenütt sorompók állják útját! Ha világunkat csakugyan Isten teremtette s jónak teremtette, szeretném tudni, ki packázta azóta ennyire el!

Ha az ember egyszer eltökéli, hogy csupa jót gondol magáról, akkor nem ismer lehetetlent.

Mi is lehetne érdekesebb az ember számára, mint maga az ember - ez az állati lény, amely néhány évmillió alatt oly sokat fejlődött testben és oly keveset lélekben?

Ez a háború. Az ember arra fecsérli az idejét, hogy találkozik egy sereg fickóval, akit nem lát többé.

A barátság olyan, mint a hegedû, húrjait nem szabad könnyekig feszítenünk!

Az megeshet, hogy valaki ne szeresse a nőket. De nemigen eshet meg, hogy aki szereti őket, ne vigye olykor túlságba szeretetét.

Egy tanárnak ki sem kell nyitnia a száját, ha "érdekes" akar lenni: elég, ha figyelmesen hallgat.

Lehet, hogy máshol jó, de mi, akár tetszik, akár nem, itt vagyunk.

Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.

Az ember sír a bölcsőben, amikor megszületik, és azután minden nap elárul neki valamit arról, hogy miért sírt.