Rolf Dobelli

A mesés pillanatokból álló élet akkor is mesés, ha nem emlékszünk rá. Ne úgy tekints az élményekre, mint befizetésekre, amelyeket az emlékezés számlájára kell befizetni! Mert ez a számlát, legkésőbb halálod napján, úgyis zárolják.

A boldog élethez a minél reálisabb énkép is hozzátartozik, az ellentmondásokkal, hibákkal és a sötét oldalunkkal együtt. Aki tudja, hogy ki ő valójában, annak sokkal nagyobb esélye van arra, hogy az legyen, aki lenni szeretne.

Az, hogy hogyan érzed magadat az utolsó perceidben, az egész addigi életedre nézve teljesen irreleváns. A halál óráiról való elmélkedés teljesen felesleges, arról nem beszélve, hogy csak elvonja a figyelmet az élet jó dolgairól.

Aggodalmaink 90%-a felesleges, vagy azért, mert a fejünkben kavargó problémák valójában nem is veszélyesek, vagy azért, mert azokat úgysem tudjuk megváltoztatni.

Köss biztosítást! A biztosítás nagyszerû találmány. A legelegánsabb aggodalomgyilkos. A valós szolgáltatás tulajdonképpen nem is a káresemény utáni pénzügyi kompenzáció, hanem a biztosítás futamideje alatti csökkent mértékû aggodalmaskodás.

Az agyunk egy véleményvulkán, amely folyamatosan dobja ki magából a véleményeket és a meglátásokat. Az gyakorlatilag mindegy, hogy a kérdés fontos-e vagy sem, megválaszolható vagy megválaszolhatatlan, összetett vagy egyszerû. Agyunk úgy szórja a különféle véleményeket, mint a gyerekek a konfettit.

A véleménymentesség nem a szellemi korlátoltság jele. Ne szégyenkezz emiatt. Éppen ellenkezőleg! Az intelligencia jele. A véleménymentesség előny, egyfajta erősség. Nem a túlzott információáradat napjaink problémája, hanem a túlzott véleményáradat.

Minél kevesebb elhamarkodott véleményt alkotunk, életünk annál boldogabb lesz. Meg merem kockáztatni, hogy véleményünk 99%-a egyszerûen felesleges. Csupán egyetlen százalék számít. Azok, amelyek magán- vagy üzleti életünket érintik.

Maradj laza, és örülj annak, amit a sors eléd tár. De sose feledd, hogy ezek a dolgok illékonyak, törékenyek és ideiglenesek. A legjobb az, ha mindenre úgy tekintünk, mintha csak kölcsönbe kaptuk volna, és amit bármikor visszavehetnek tőlünk. Legkésőbb halálunkkor.

A bölcsesség egyfajta gyakorlati képesség. Olyan készségek összessége, amelyekkel át tudjuk navigálni magunkat az életen. Aki egyszer megérti azt, hogy szinte minden nehézséget könnyebb megelőzni, mint megoldani, annak világos, hogy a bölcsesség nem más, mint a megelőzés.

Ha hozzá szeretnél járulni a bolygó szenvedéseinek csökkentéséhez, akkor bizony pénzt kell áldoznod rá. Csakis pénzt. Nem időt. Pénzt. Nem kell a krízisövezetbe utaznod, hacsak nem vagy orvos, bombahatástalanító vagy diplomata. Sokan beleesnek az önkéntességi csapdába, és azt hiszik, hogy az önkénteskedés értelmes dolog. A valóságban azonban nincs értéke. Az időnket a kompetenciakörünkbe tartozó feladatok ellátásával tölthetjük ki a legértelmesebben, ugyanis abban tudjuk naponta a legtöbb értéket előállítani. Ha elmegyünk a Szaharába, hogy ott vízszivattyúkat telepítsünk, akkor gyakorlatilag a helyi kútépítők kezéből vesszük ki a munkát, akik ráadásul a költségek töredékéért végeznék el a munkát. Sokkal jobb az, ha inkább az eredeti munkánkból származó egynapi keresetünket átutaljuk, és gyakorlatilag kifizetjük a helyi kútépítőt, aki hozzáértésével a nap végére száz új kutat fog telepíteni. Az igaz, hogy az ember jól érzi magát, ha önkéntesként másokon segíthet, még sincs szükség arra, hogy az ember odautazzon. A szamaritánusviselkedés egy igen nagy gondolkodásbeli hiba.

Ahelyett, hogy figyelmünket úgymond "á la carte" állítanánk össze, reggeltől estig "meglepetés információs menüvel" tömjük tele, amelyet ráadásul valaki más talált ki számunkra. Hogy mire gondolok? Az e-mailekre, a Facebook-állapotfrissítésekre, a szöveges üzenetekre, a Twitter-bejegyzésekre, a hírfigyelésekre, a nagyvilág híreire, a dokumentumokban található hiperlinkekre, a weboldalakon, reptéri, pályaudvari, villamosokon lévő képernyőkön felugró videoklipekre. Ezek mind-mind elvonják a figyelmünket. Szórakozunk a szüntelenül az arcunkba tolakodó, részben banális, részben szórakoztató történeteken. Javasolnak nekünk ezt-azt, reklámoznak nekünk mindent, körbeudvarolnak minket. Ettől kicsit királynak és királynőnek érezzük magunkat. Pedig vezetőszáron tartott rabszolgának kellene érezni magunkat.

Az az életünk, ott élünk, amire a figyelmünket fordítjuk. Az teljesen mindegy, hogy testünk atomjai éppen hol vannak. Minden pillanat csak egyszer történhet meg. Aki a figyelmét tudatosan tereli, az többet él.

A véleményeink nem sokban különböznek ruháinktól. A ruhákat is magunkra húzzuk, éppen azt, amelyik divatos, vagy konkrétabban azt, amelyiket a referenciacsoportunk visel.

Minél gyorsabban megértjük, hogy valójában nem is értjük a világot, annál jobban megértjük azt.

Sokkal kellemesebb gondolkodni, mint konkrét lépéseket tenni. Jobban esik valamin töprengeni, mint elszánni magamat a cselekvésre. A gondolkodás semmiféle rizikóval nem jár, míg a cselekvés igen. Ezért örvend olyan nagy sikernek az agyalás és a kommentálás. Aki csak gondolkodik, sosem találja szemben magát a valósággal, és soha nem szenvedhet el kudarcot. Aki viszont cselekszik, rengeteg tapasztalatot gyûjt be.

A szerepcsere a leghatékonyabb, leggyorsabb és legköltséghatékonyabb módja a másik oldal megértésének. Legyél te az a király, aki koldusruhába bújva elvegyül a nép között! De mivel ez nem lehetséges minden esetben, ezért a következőt javaslom: olvass regényeket! A lehető legtöbbet és a lehető legjobbakat. Egy jó regénybe belemerülve és a főszereplő sorsát, annak minden csúcs- és mélypontjával átélni hatékony, köztes megoldás lehet a belegondolás és a valódi átélés között.

A világtörténelem kiemelkedő alakjai tulajdonképpen csak marionettbábuk az aktuális események kezében.

A tudomány átka az, hogy a kutató személye alapvetően nem fontos. Ami ugyanis felfedezésre vár, azt előbb-utóbb valaki fel fogja fedezni.

Amikor nem vagy benne biztos, hogy valami kamu-e vagy sem, akkor az mindig kamu.