Rónay György

Nem a dolgok bonyolultak, te vagy a bonyolult, aki szemléled őket és addig boncolod, amíg e nagy egység ezer atomra hull előtted.

Sosem voltam magányos. Magányom tele volt Szemekkel, tele volt surranásra kész Figyelemmel, olyan magány volt, mint a lomboké, s benne madár is énekelt, mozdulatlan csőrrel a titkos belső hallásnak néma dalokat.

Az élet törvénye erősebb a szomorúságénál, a jövő parancsa parancsolóbb a fájdaloménál.

Lassankint elfelejtjük az örömszerzés, a meghittség, az egyszerû szeretet szavait és gesztusait. Orrot fintorítunk, elhúzzuk a szánkat, mert az ilyesmi ma "édes" és "érzelmes" és "romantikus". Csupa lesújtó értelmet nyert jelző. És mögötte a merev pléhpofa mögött a csikorgó hiány.

Ma már azt is tudom, hogy bármi volt és bárhogy is volt, s akármit vettek el, minden hiánnyal én lettem gazdagabb.

A cél, (...) sokszor maga az út, de csak ha nem céltalan; s minden célból, ha valóban cél volt, mindig új út vezet tovább.

Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás: de hősi lesz és nagyszerû, ha majd folytatja más; s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem: utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem. Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván. Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tûz majd korod ormán.

Mondd, szereted az állatokat, s figyeled őket néhanap: hogy mit csinálnak, hogyan élnek, s a maguk nyelvén mit mesélnek?

Bizonyos koron felül már nem az a fontos, mit mondanak az emberről, hanem, hogy ő mit tart saját magáról. Legbelül, négyszemközt saját magával, ott, ahol semmiféle ripacskodással, semmilyen ledér mutatvánnyal nem lehet elkendőzni az igazságot.

Hát nem mondom, lehetett volna könnyebb is, jobb is - talán; mert ki tudja, nem ahogy történt, úgy volt-e jó igazán?

A hullámok halandók, de a hullámzás halhatatlan.