Lassankint elfelejtjük az örömszerzés, a meghittség, az egyszerû szeretet szavait és gesztusait. Orrot fintorítunk, elhúzzuk a szánkat, mert az ilyesmi ma "édes" és "érzelmes" és "romantikus". Csupa lesújtó értelmet nyert jelző. És mögötte a merev pléhpofa mögött a csikorgó hiány.

Kapcsolódó idézetek

1. Hagyományunkból hiányzik a humor. A kacagás. Az önfeledt derû. Lelkünk a bajokra van hangolódva. A gyászra, a szenvedésre, a komor tragédiákra. A gyûlöletre, a bosszúra, a keserûségre. Újabban pedig a száraz, rideg, okoskodó, szívtelen, józan észre. Müller Péter
2. Ráébredünk, hogy a kalandok vagy élmények, amelyek azelőtt felkavartak, örömmel vagy szomorúsággal töltöttek el, immár hidegen hagynak. Úgy tûnik, mióta a szeretett lény eltûnt az életünkből, nem igazán vannak érzéseink... Eszünkbe jut, vajon érzékeinknek ez a kábultsága nem végleges-e? (...) A szerelmi bánat többi eleme természetesen lassan elcsendesül, már nem fáj a hiány. Francois Lelord
3. Fájdalmas tovább élni a szeretteink elvesztése után. Egyszerûen fáj. Fájdalmas végigmenni a folyosón, vagy kinyitni a hûtőt. Fáj felvenni egy pár zoknit, vagy fogat mosni. Az étel íztelen. A színek elszürkülnek. A zene bántja a fület, ahogy az emlékek is. Ránézünk valamire, amit máskor szépnek találnánk - a bíbor égre naplementekor, vagy a gyerekektől nyüzsgő játszótérre -, és mindez valamiképp csak mélyíti a veszteségérzetet. A gyászt így, magányosan hordozzuk. Michelle Obama
4. Lesznek olyan hiányaink, amelyek végigkísérik az életünket anélkül, hogy betölthetnénk azokat. A tegnapi ölelést, a múltbéli dicséretet, a múlt havi gyöngédséget, a múlt évi biztonságérzetet, az elmúlt évtizedbeli boldogságot és a gyerekkori gondoskodást ma már nem kaphatom meg. (...) Ha fölfedezzük és megelégszünk azzal, amit a mai nap ad, főleg ha teszünk is érte, hogy kaphassunk, az megelégedetté tehet a hiányaink ellenére. Pál Ferenc
5. A panaszkodásra bő szókincsünk van. A vigasztalásra erőtlen, sápadt pár szavunk.
6. A szerelem szó sérült, nem okos és nem buta, csak szomorú és megszégyenített, eltakarja az arcát és halkan zokog, megraboltuk, kiüresítettük és megfeledkeztünk tartalmáról.
7. Ahogy múlik az idő, talán a korunknál és az elraktározott tapasztalatainknál fogva sajnáljuk az időt a részletekre. Ismerjük, egyszer már találkoztunk vele, minek elmélyedni benne még egyszer? Egyre inkább sablonok alakulnak ki, sémák, amiket ráhúzunk tárgyakra, emberekre, érzelmekre, mindenre. És ebben a pillanatban elvész a harmónia. Nem lesz fontos az elmélyülés, az árnyalás, a részlet. Szép lassan elveszünk az általánosításban. J. J. Stalter
8. Édes szavak. Csalóka enyhet adó balzsam. Segítség, szerelem, összetartozás, visszatérés - szavak, édes szavak. Egy-egy szó, semmi több. Milyen sok szó van arra, ami pedig olyan egyszerû: két test vad, félelmetes erejû varázsa! A fantáziának, a hazugságnak, az érzéseknek és az öncsalásnak micsoda szivárványa ível fölötte! Lám, ő is itt áll a búcsú éjszakáján, nyugodtan, a sötétségben, hagyja, hadd hulljon az édes szavak permetező esője, pedig valójában minden szó ugyanazt jelenti: búcsú, búcsú, búcsú. Ha már beszélni kell róla, akkor úgyis vége. Erich Maria Remarque
9. Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk, Messzebb járnak szemeink; Bámulva kergetjük álmunk tarka képét, Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét, S későn hullnak könnyeink. Berzsenyi Dániel
10. Sokan maguk mondanak le a lelki értelemben vett függetlenségről. Önszántukból felejtettek el boldogok lenni. (...) Azt hisszük, vannak magasztos céljaink és fontos értékeink, miközben gyakran az egész életünk egy hajsza. A többet, a nagyobbat és a szebbet kergetjük. Keressük a boldogságot, s nem vesszük észre, hogy ott van az orrunk előtt, csak épp vastagon elfedik az újabb és újabb vágyak. Mindig csak dobbantunk a pallón, ahelyett, hogy végre megérkeznénk.