Ugrás a tartalomra
A történelem - forradalmak sora, egyfajta staféta. Az eszme fáklyáját a forradalmárok viszik mindaddig, amíg seregük nem válik a hatalmi elit részévé. Akkor csendben a földre kerül, és ott marad, amíg egy másik forradalmi csoport fel nem emeli, hogy lefussa vele a következő szakaszt.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi társadalmak története küzdelmek sora az uralkodók és az elnyomottak, a gazdagok és a szegények, a hatalomra törők és szolgasorba vágyók, meg azok között, akik fel akarják szabadítani önmagukat és embertársaikat. A hatalom és a szabadság, az uralom és a lázadás, az állam és társadalom elvei örökös ellentétben állnak. Ez a feszültség sohasem oldódik; az emberiség ma ebbe az irányba halad, holnap meg abba. Egy új rendszer felemelkedése vagy egy régi bukása nem jelent valami titokzatos törést a fejlődésben, vagy egy még titokzatosabb fejlődési szakaszt; egy új rendszer felemelkedése vagy egy régi bukása pontosan az, aminek látszik.
-
Jól tudjuk, hogy a történelmet a mindenkori győztesek írják, így hát a történelem egésze az egymást követő győztesek történelemátírásainak, átértékeléseinek összessége, így hát amit mi "történelemként" tisztelünk, az a tények/események fizikai történelmével csak nagyon keskeny átfedésben van.
Határ Győző
-
A történelem maga a mozgásban levő irónia, a szellem embereken és eseményeken átívelő röhögése. Ma ez a hit arat diadalt; holnapra legyőzték, gúnyt ûznek belőle és egy másikra cserélik: akik hittek benne, osztoznak vereségében. Máris jön egy új nemzedék: a régi hit újból érvénybe lép; lebontott emlékmûveit helyreállítják... hogy nemsokára majd újfent lerombolják. Semmiféle megingathatatlan elv sem szabályozza a szerencse kegyét és fenyítéseit: váltakozásuk része a Szellem hatalmas bohózatának, amelynek játékában összevegyülnek a szélhámosok és hívők, fondorlatok és rajongások.
Emil M. Cioran
-
Az emberi történelem legnagyobb részére a csend függönye borul. Több tízezer évre, és velük talán háborúkra, forradalmakra, vallási mozgalmakra, mély filozófiai elméletekre és hihetetlen mûremekekre. (...) A kutatóknak megvan az a szokásuk, hogy csak olyan kérdést tesznek fel, amire jó eséllyel választ remélhetnek.
Yuval Noah Harari
-
A történelem forgószínpad, ahol a színhelyek és a szereplők időről időre változnak, a cselekedetek fajtái viszont nem.
Benedek Szabolcs
-
A forradalmak igaz történetét az idő írja. A történet akkor lesz teljes, amikor majd már senkinek sem áll érdekében elhallgatni vagy úgy hajlítani az igazságot, hogy neki kedvezzen, amikor a levéltárak kutathatóak lesznek, maga a forradalom pedig emlék.
-
Egyetlen forradalom sem lehetett sikeres az alsó rétegek, a széles tömegek támogatása nélkül. Ha a társadalomnak ezt a részét nem sikerül maga mögé állítania, akkor a forradalom megfeneklik. A forradalmi erők tovább mûködnek ugyan, de földalatti mozgalomként, illegalitásban.
Frank Schätzing
-
Önök az emberiség boldogságáért harcolnak, ám az embert bizony sokszor elfelejtik, az ember sokszor elvész a sorok között. Ne szakítsák el a forradalmat az embertől, ne csináljanak belőle holmi spekulatív filozófiát, mert a filozófia, az, kérem csak füst, gyönyörûen gomolyog, de hamar elszáll...
Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj
-
A valódi történelem láthatatlanul valósul meg a látható történelem esetlegességein, kísérletezésein, árulásain és kudarcain keresztül. A látszat ellenére semmi sem vész el véglegesen az emberek erőfeszítéseiből és szenvedéseiből. Ami pozitív dolog a földi lét rendjében megvalósul, mindaz elraktározódik az öröklét csûrjeiben.
-
A hatalom formája mindig ugyanaz: egy fát formáz a gyökerétől a csúcsáig. Központi törzséről ágak hajtanak ki, és azokból is ágak sarjadznak, mind vékonyabb, tapogatózó, fokozatosan előretörekedő ujjak. A hatalom egy kifelé terjeszkedő élőlény kontúrját formázza, amely egyre messzebb és messzebb nyújtózik keskeny csápjaival.
Naomi Alderman