Shahed Yousaf

Ha a fogvatartottakról beszélünk, előkerül az "ők" és a "mi" mentalitás. Sokan gondolják úgy, hogy "ők" szörnyetegek, akik süllyedjenek csak el, és éljenek zabkásán. Nonszensz - hiszen mindannyiunkat egyetlen rossz döntés választ el a börtöntől. Egy hét múlva börtönben találhatjuk magunkat, elég, ha elgázolunk valakit, amikor hatvannal hajtunk egy ötven kilométeres zónában. (...) Ám, ha szisztematikusan elállatiasítjuk az embert, méltatlan, lehetetlen helyzetekbe hozzuk, állandó unalomnak és frusztrációnak tesszük ki, biztosan nem a jó tulajdonságait hozzuk elő, pláne nem rehabilitáljuk.

Rövidlátó megoldás egyre több börtönt építeni és egyre hosszabb büntetéseket kiszabni - a problémát ezek csak fokozzák. (...) Ha csak rázárjuk valakire a zárkaajtót, nem teremtünk lehetőséget értelmes tevékenységre vagy képzésre, korlátozzuk a családi kapcsolatokat és a látogatást, és a kiszabadulókat nem segítjük munkalehetőséghez és lakhatáshoz, jóval nehezebben integrálhatók vissza a társadalomba, és nő a visszaesés valószínûsége.

A börtönszemélyzet tagjai között állítólag híresen sok a csodabogár.

Az ész nem hoz barátokat.

Nem írok, nem olvasok. Egy igazi férfi nem bújik szótárak mögé.

Összezárva a szabadságuktól megfosztott emberekkel sokkal többre becsültem a saját szabadságomat. Ha fáztam, otthon feljebb tekerhettem a fûtést, ha melegem volt, kinyithattam ablakot. Új távlat nyílt előttem.

Fontos tudatosítani a győzelmet is.

A szemkontaktus a lehető legfontosabb. Azt akarom, hogy a betegeim érezzék, figyelnek rájuk, meghallgatják őket. Négy-öt év orvosi tanulmányok, két év gyakorlat alapítványi kórházban, plusz három év általános orvosi gyakorlat alatt egy orvos megtanulja a testbeszéd jelentőségét.

Az öltönyös orvos korszerûtlen, inkább praktikus és kényelmes öltözékkel hangsúlyozzuk, hogy elérhetőek vagyunk.

Az orvos akkor tud jól diagnosztizálni, ha jól kommunikál. Próbálunk az elhangzottak mögé látni, és a nonverbális közlésből is okulni. Amit nem mondanak ki, vagy ahogy közölnek valamit, az gyakran többet elárul, mint maguk a szavak.

Az orvosok fütyülnek a saját egészségükre, míg rá nem kényszerülnek, hogy tegyenek valamit.

Mindenért, amit elértünk, hálásak lehetünk valakinek, aki segített.

Törékeny jószág az élet. Olyan könnyen kioltható, mint ahogy elfújunk egy gyertyát vagy rágyújtunk egy cigarettára.

Az idő segít, de nincs minden bajra ír. Néha elkerülhetetlen a szenvedés.

Ha az embernek vannak barátai, akik az éjszaka közepén, hálóköntösben hozzá sietnek, akkor valójában nem is barátok, hanem családtagok.

Idő kell ahhoz, hogy az ember megnyissa a szívét.

Az élet csökönyös jószág. Azt hinnéd, megöl, mégis élsz tovább. Még élvezed is. Előre kell nézni, és másokat is magunkkal vinni előre.

Ajándék a sorstól, ha valaki képes másoknak segíteni.

Száz-kétszáz éven belül az emberek (...) kínos érzéssel gondolnak majd vissza arra, amit mi csinálunk most. Embereket küldünk börtönbe, majd elvárjuk, hogy ott tanuljanak, miközben tudjuk, hogy nincs rá anyagi fedezet. Akkor hogyan mutassák, hogy megváltoztak? (...) Embertelen az egész.

Sok diáktársam érkezett az enyémnél kényelmesebb háttérből. Gyakran egyik vagy mindkét szülőjük orvos volt. Többen magániskolába jártak, ahol önbizalmat pumpáltak beléjük. Elvárták, hogy az emberek hallgassák őket, ha megszólalnak. Nem mentek, hanem vonultak. A vagyonuk elszigetelte őket minden bizonytalanságtól. Minden kisebb csalódást, kudarcot hitetlenkedve fogadtak - mintha az élet tartozott volna nekik valamivel. Nem is sejtették, mások számára milyen kemény próbatétel.