Sigmund Freud

Az álomfejtés az a királyi út, amellyel a szellem tudattalan mûködése megfejthető.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden ideiglenes pszichológiai ismeretünket egyszer a szervekre levetítve is meg kell tudnunk alapozni.

A macskákkal töltött idő soha nem haszontalan.

Végtelen nagy azoknak a kultúrembereknek a száma, akik a gyilkosságtól, vagy vérfertőzéstől visszariadnának, de nem mondanak le kapzsiságuk, erőszakosságuk, féktelen szekszuális vágyaik kielégítéséről, nem mondanak le arról, hogy másokat hazugság, csalás, rágalmazás útján megkárosítsanak, ha közben büntetlenek maradhatnak, és ez valószínûleg sok kultúrkorszakon keresztül mindig így volt.

Minél kevesebbet tud (...) valaki a múltról és a jelenről, annál bizonytalanabb kell, hogy legyen ítélete a jövőre vonatkozólag.

Az emberek a jelent mintegy naivan élik át, anélkül, hogy tartalmát méltányolni tudnák; előbb el kell távolodniok tőle, más szóval a jelennek múlttá kell változnia számukra, hogy a jövő megítélése szempontjából támaszpontként használhassák fel.

A kultúra valami, amit egy kisebbség, amely jól értett ahhoz, hogy a hatalmi és kényszereszközök birtokába jusson, egy tiltakozó többségre rákényszerít.

A mi tudományunk nem illúzió. Illúzió volna azonban azt hinni, hogy mindazt, amit a tudomány nem tud nyújtani nekünk, valahonnan máshonnan megkaphatjuk.

Az őseink azonban lényegesen tudatlanabbak voltak, mint mi, olyan dolgokban hittek, amelyeket mi lehetetlennek tartunk. Lehetséges tehát, hogy a vallásos tanok is ilyesfélék. A bizonyítékok, amelyeket őseink ránk hagytak, írásokban találhatók, amelyek a megbízhatatlanság minden jelét magukon viselik. Ellentmondásokkal vannak tele, átdolgozottak, hamisítottak, ahol tényleges bizonyítékokról beszélnek, ott saját maguk is bizonyításra szorulnak. Nem sokat segít ezen, hogy szövegüket, vagy tartalmukat isteni kinyilatkoztatásnak minősítik, hisz ez az állítás maga is egy része azoknak a tanoknak, amelyeknek szavahihetőségét éppen vizsgálnunk kell és egy tételt nem lehet önmagával bizonyítani.

Minden kultúra munkakényszeren és ösztönökről való lemondáson alapul.

Térjünk vissza a vallás tanításaihoz és állapítsuk meg újra: valamennyi illúzió, bebizonyíthatatlan és senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy őket igaznak tartsa, hogy higgyen bennük. Némelyik olyan valószínûtlen, annyira ellenkezik mindazzal, amit nagy nehezen megtudtunk a külvilágról, hogy nyugodtan hasonlíthatjuk őket a téveszmékhez.

A világ titkaira túlságosan lassan vet fényt a kutatás; a tudomány sok kérdésre még egyáltalában nem tud választ adni. A tudományos kutatás azonban az egyetlen út, ami bennünket a rajtunk kívül eső világ helyes ismeretéhez elvezet.

A tudatlanság mindig az volt és az marad, ami: tudatlanság. Nem vezethető le belőle semmiféle hitnek a jogosultsága.

Ha vallási kérdésekről van szó, az emberek elképzelhetetlen mértékben nem őszinték és mindenféle intellektuális neveletlenséget követnek el. Filozófusok addig tágítják a szavak értelmét, amíg az eredeti értelemből már alig marad valami; egy bizonyos absztrakciót, amelyet maguknak alkottak, "istennek" neveznek és ezáltal deistákká, istenhívőkké válnak és az egész világ előtt dicsekedhetnek azzal, hogy egy magasabb rendû, tiszta istenfogalomhoz jutottak el, jóllehet ez az isten már csak egy elmosódott árnyék, amelynek semmi köze sincsen a vallásos tanok hatalmas egyéniségéhez.

Nagyon szép lenne, ha létezne isten, aki a világot teremtette, ha létezne egy jóságos előrelátás, erkölcsi világrend és túlvilági élet, de mégis feltûnő, hogy minden úgy lenne, ahogy mi ezt kívánjuk. És még különösebb lenne, hogy mindezeknek a súlyos világrejtélyeknek a megoldása éppen szegény, tudatlan, korlátolt őseinknek sikerült volna.

A természet nem kívánja tőlünk ösztöneink korlátozását, engedi azok kielégítését, de más módon korlátoz bennünket, éspedig igen hatékonyan: megöl minket, hidegen, kegyetlenül, részvét nélkül, lehetőleg éppen akkor, amikor boldogok vagyunk.

A személytelen erőkkel és a sorssal nem tud mit kezdeni az ember; örökké idegenek maradnak számára. Ha azonban az elemekben is szenvedélyek viharzanak, mint a saját lelkünkben, ha maga a halál nem valami spontán folyamat eredménye, hanem egy rossz szellem erőszakos cselekedete, ha a természetben mindenütt olyan lények vesznek bennünket körül, melyekhez hasonlókat saját környezetünkből ismerünk, akkor fellélegezhetünk, mert immár biztonságban érezhetjük magunkat a bizonytalanságban is és értelmetlen szorongásainkat lelkileg feldolgozhatjuk.

Kétséges, vajon az emberek egészben véve boldogabbak voltak-e a vallásos tanok korlátlan uralmának idején, mint ma; erkölcsösebbek semmiesetre sem voltak. Mindig értettek ahhoz, hogy a vallásos előírásokat puszta külsőségekké változtassák.

A tudományos szellem eredményeként az emberek egy bizonyos álláspontot foglalnak el a világ dolgaival szemben; a vallás előtt e szellem egy pillanatig habozik, de végül is átlépi a küszöböt. Ennél a folyamatnál nincs megállás, mennél több ember számára válnak hozzáférhetővé tudásunk kincsei, annál jobban terjed a vallástól való elfordulás; eleinte ez csak az elavult, megütközést keltő külsőségeket érinti, később azonban átterjed az alapvető előfeltételekre is.

Milyen bensőséges kapcsolat áll fenn minden lelki történés között, (...) a lélektan bármely, bármennyire félreeső területén tett felfedezés is előre nem látható, talán felbecsülhetetlen értékû hozzájárulás lehet valamely más terület kutatásához.