Ugrás a tartalomra
Úgy hiszem, még nem leltem meg önmagam, nem ismerem még jellemem; nagyratörésemben mindig úgy véltem, hogy a boldogság ott van, ahol én nem vagyok...
Kapcsolódó idézetek
-
A boldogság az én olvasatomban egy csomó olyan dolog összessége, amit nekem még nem sikerült elérnem.
-
Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam.
Murakami Haruki
-
Életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy boldoggá próbáltam gondolni magam, és a tény, hogy nem jártam sikerrel, véleményem szerint egyedül azt jelentheti, hogy nem vagyok elég jó gondolkodó. Eddig még soha nem jutott eszembe, hogy a boldogtalanságom oka esetleg nem a hibás gondolkodás, hanem maga a gondolkodás.
-
A valódi öröm belülről jön. Ha kívül keresed, azt jelenti, hogy magadat nem találod. (...) Jól akarom érezni magam, s ezért ide-oda kóborolok, fecsegek, szórakozok, hogy benső nyugtalanságomtól megszabaduljak.
Müller Péter
-
Helyek és körülmények soha nem biztosítják a boldogságot. Önmagadban kell eldöntened, hogy akarsz-e boldog lenni. És ha egyszer eldöntötted, a boldogság sokkal könnyebben jön el.
-
Vándorolunk, évezredeket utazunk, pedig igazából azt keressük, ahonnan elindulunk. Csak abból a pontból soha nem látjuk magunkat. Nem hiszem, hogy sokat változtam, vagy hogy bölcsebb lettem. (...) Nem hiszem, hogy közelebb kerültem magamhoz, hiszen igazán távol sem voltam soha. Nem hiszem, hogy kevésbé merek álmodni. Néha bátortalanul mondom ki, de belül folyton hiszek.
Albert Tímea
-
Nem sikerben mérik a boldogságot. A boldogsághoz a belépőjegy szerintem az önismeret. Először azt kell kitalálni, hogy én ki vagyok. Mi a célom, és mit csinálok itt ebben az életben? Miért születtem meg egyáltalán? Aztán jöhet a megvalósítás.
-
Elveszítettem magam, miközben sosem találtam meg igazából. Nagyon elszomorít a tény, hogy milyen sok időt elvesztegettem. Tudom, még nincs késő hozzá, hogy helyrehozzam a dolgokat. Hogy rájöjjek, mit szeretek és ki vagyok valójában.
-
Nem értem meg azt sem, amit józan ésszel teszek.
S tökéletlen vagyok abban, mit eltökéltem.
Öröm és bánat más, mint amit érezhetek.
Megyek, s nem követ, ami belül vagyok mégsem.
Fernando Pessoa
-
Gyakran éreztem, hogy nekem abban telnék gyönyörûségem, ha mindig mehetnék, egyenest, az orrom után, anélkül, hogy tudnám, hová, anélkül, hogy bárki nyugtalankodnék miatta, és ha mindig új országokat látnék. Én soha sehol sem vagyok igazán, és azt hiszem: máshol mindig jobb lenne, mint ott, ahol vagyok.
Charles Baudelaire