Stendhal

Az első ifjúság idején a szerelem olyan, mint a hatalmas folyam, mely mindent magával ragad, és amelynek nem lehet ellenállani. Huszonnyolc éves korban azonban a gyöngéd lélek már ismeri magát; tudja, hogy ha még van számára boldogság az életben, azt csak a szerelem adhatja meg.

A szerelemben hiúságunk megveti a nagyon is könnyû győzelmet; az ember nem olyan, hogy bármely téren is nagyon nagy értéket tulajdonítson annak, amit felkínálnak neki.

Íme, ilyen őrült a szerelem! A tökéletesség, melyet az ember lát, másnak nem az.

A nők hûsége oly házasságban, melyből hiányzik a szerelem, jóformán természetellenes.

A boldogság csak a forrása tekintetében egységes, de egyébként sohasem egyforma. Minden napnak megvan a maga külön virágja.

A meghittség pillanata hasonlít azokhoz a szép májusi napokhoz, melyek oly kockázatosak a szép virágokra, - olyan pillanat, mely végzetessé válhat és egy másodperc alatt lefagyaszthatja a legszebb reményeket.

Olyan lényt keresünk, akinek a társaságában bátran követhetjük első gondolatunkat anélkül, hogy valaha is törődnünk kellene az illendőségekkel.

A szerelem olyan, mint a láz; születik és elmulik a nélkül, hogy az akaratnak bármi kis része is volna benne.