Sterczer Hilda

Az alaptáborban arról álmodozunk, hogy de jó lesz hazamenni és lenyírni a füvet vagy befőzni a baracklekvárt. Amiről itthon fel se merül bennünk, hogy érték lehet, az onnan nézve értékessé válik. Amikor az ember az olyan apró dolgokat megtanulja értékelni, hogy például meleg vízben mosogat, kicsit másként néz már az életre. Mellesleg amikor kimegyünk Afrikába, Ázsiába, látjuk, hogy tömegek élnek hozzánk képest elképesztő szegénységben. Nem csak meleg vizük nincsen, nincs vizük. Miért nyávogunk mi itt? Mi a bajunk? Hogy nem tudjuk megvenni a drágább kenyeret a boltban? Nagyon el vannak csúszva az értékek, és néha jó, ha az ember egészen lecsupaszítva látja az életet. A civilizációs máz alatt kevésbé szembetûnő mindez, de fenn a hegyen látod, mire vagy képes, mi az érték, mennyire törékeny az élet. És azt is látod, hogy egy csomó minden nem reális abból, ahogy élünk, mégis ezt a mesterséges világot éljük meg reálisnak. Ha mindezt lehántjuk, akkor derül ki, mi is a lényeg.

Biztonsági játékos vagyok. Nem engedem el addig az utolsó biztos pontot, amíg nem fogom már az újat. Azt gondolom, hogy ez nem is olyan nagy baj. Ez személyiségfüggő. Van, aki fogásról fogásra halad. Van, aki fel se megy a falra. Nagyon jó önismereti dolog a fal.

Nem fog mindentől megvédeni az Isten. Ez tényleg így van. Ez az élet. De mindig mellettem lesz. Ez számomra erőt ad a mindennapokban. Meg kellett tanulnom ebbe a hitbe kapaszkodni, hogy bármi is történik, ott van velem. Azóta annyiszor megtapasztaltam, hogy végül minden úgy alakult, hogy mégis jó legyen. Ahogy átalakult, megerősödött a hitem, a személyiségem is megváltozott, és Isten ebből az egészből jót tudott kihozni. Tudom, hogy nem ez volt az eredeti terv, de az ördög nem tud úgy tönkretenni valamit, hogy az az Isten kezében ne alakulhatna át valami gyönyörûvé.

Jó néhányan azt hiszik, hogy minden Istenen és a körülményeken múlik. Istentől várják a változást, így aztán nem fejlődik sem a személyiségük, sem a hitük. Fontos az elhatározás, az aktív hozzáállás. Isten mellettünk van, támaszkodhatunk rá, de nem lép helyettünk.

Az ember életében a céltalanság a legveszélyesebb. (...) Látom, hogy a gyerekek úgy jönnek az iskolába: "valahogy ússzuk meg a mai napot". Azt mondom nekik: "Gyerekek, meg fogjátok úszni. A mát is, a holnapot is. De így fogjátok leélni az egész életet, hogy megúsztuk?" A halált nem fogod megúszni. Ha csak erre törekszel, akkor semmi nem lesz az életedből. Az életet nem megúszni kell, hanem megélni. Úgy eltölteni, hogy nyomot hagytunk. A hegymászót azért nem értik az emberek, mert ő nem akarja megúszni, sőt ki is hívja a sorsot maga ellen azzal, hogy elébe megy a nehézségnek. De ezt itt lent is meg tudjuk tenni.

Aki "száz évre" előre gyárt elméleteket, szövögeti a terveit, annak könnyen tönkremehetnek az álmai.