Ugrás a tartalomra
Szerencsére az istenek előrelátóan teremtettek valamit fajunk eredendő gyarlóságának ellensúlyozására. Ez pedig, fiatal barátom, más, mint a háború.
Kapcsolódó idézetek
-
Isten békességre teremtette az embert, s nem háborúságra, s mindenkinek megadta a maga helyét, hogy éljen, s mit végezzen. Az Úristen tudja, mit csinál.
Wass Albert
-
Azért lettünk, hogy alkossunk, szeressünk, nyerjünk, azért lettünk hát, hogy békében éljünk. Ám a háború megtanít rá, hogy mindent elveszítsünk, s hogy azok legyünk, akik nem voltunk.
Albert Camus
-
Az idő becses ajándék, azért kaptuk, hogy okosabbak, jobbak, érettebbek és tökéletesebbek legyünk általa. Az idő maga a béke, míg a háború az idő durva elutasítása, az időből való kitörés valamiféle esztelen türelmetlenség következtében.
Thomas Mann
-
Isten a férfiakat erősebbnek, de nem feltétlenül intelligensebbnek teremtette. A nőket intuícióval és nőiességgel ajándékozta meg. Ez a kombináció - megfelelően használva - elegendő ahhoz, hogy túljárjanak bármelyik férfi eszén.
-
Hogy a világban boldoguljunk, célszerû, hogy jókora előrelátást és elnézést vigyünk magunkkal. Az előbbi megvéd kártól és veszteségtől, az utóbbi pedig viszálytól és perpatvartól.
Arthur Schopenhauer
-
Isten nem is teremtő, inkább valami roppant ellenállás elsősorban. Õ védelmezi a világot tőlünk; lassan meghátrál; mi egyre nagyobb hatalomra teszünk szert; végül már olyan hatalmasak leszünk, hogy elpusztítjuk a világot, ővele és magunkkal együtt.
Elias Canetti
-
Az előrelátás segít legyőzni az életet.
Eddie Rickenbacker
-
Furcsa dolog mindjárt bûnt emlegetni, hiszen nincs ember gyarlóság nélkül. Maga az Isten teremtett bennünket így.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
Az emberiség a kezdetektől küzdött kórságokkal. Talán visszavetett minket egy időre, de aztán magunkhoz tértünk. A természet gyógyítja magát, helyreállítja az egyensúlyt.
-
A háború egyidős az emberiséggel, a béke viszont modern találmány.