Székely János

Úgy látom én, mióta megvagyok, Hogy aki hisz, az megcsalatott máris. Sőt, hogy amiben hinni lehet, az Eleve irreális.

A szegény ember minden élményét, kalandját, egyhangú élete minden eseményét nyavalyáinak köszönheti; éppen ezért másról sem beszél, csak bajairól; belőlük menti mindazt a csevegni valót, amit a gazdagok utazásaikról hoznak magukkal. A nyomorultak egyetlen beszédtémája: maga a nyomorúság.

A természet fütyül az esztétikára; bánja is, mit látunk mi benne rútnak vagy szépnek!

Tökéletes az, amiben semmi hiba nincs. De amiben minden hiba megvan, azt sem mondhatjuk másnak, mint tökéletesnek.

Színlelni sem lehet a világ végezetéig. Akivel sokáig így viselkedünk, mintha szeretnők, azt idővel csakugyan szeretni kezdjük: a forma, minél üresebb, annál inkább szereti tartalommal kitölteni magamagát.

A ló (...) érti a kérdést, legalábbis érzelmi töltetében nagyon jól érti, s ha beszélni tudna, felelne is rá, csakhogy mindhalálig némaságra ítéltetett. Nem szabad, nem lehet semmit mondania, csak a testével, csak a létével kommunikálhat.

Van a szellemnek bizonyos ökonómiája: ami egyszer már megvan, azt nem kell még egyszer megcsinálni. Mihelyt a hanyatt heverő állattetem képét valaki egyszer már tökéletesen megfogalmazta, minekünk nem kell újra vesződnünk ezzel, egyszerûen ellophatjuk tőle - erre való az idézet.

Nem szabad egységet bontani, többet akarni, kiválni; nem szabad önként jelentkezni soha; éljen az átlag, éljen az ostoba ág! (...) A katonaság, sőt mindenféle mikroközösség alaptörvényét kötötték a lelkemre akkor: érezhetsz, gondolhatsz bármit, abba senki bele nem szólhat, de cselekedni csak a szigorúan kötelezőt cselekedd (soha többet), mert különben nincs helyed köztünk, "stukker" és "stréber" lesz a neved.

Tanulj, tudj, törekedj; nyújtsd a kezed csak azért is - de akkor számolj azzal, hogy engedelmes eszköze leszel fölötteseidnek. Vagy a felsőbbség szolgálatát kell vállalnod feltétel nélkül, vagy a bandafegyelmet; vagy a kényszerítők, vagy a kényszerítettek falkája fogad be, s még jó, ha mindkettő ki nem tagad! Két tûz között állasz, két út áll előtted, mindössze kettő, s hogy kedvedre választhatsz, a rossz meg a rosszabb között - ez épp a szabadság.

Miután hosszú hónapokat töltöttünk egy közösségben, meg kell tudnunk ítélni, kitől mi telik ki.

Kripliség és balszerencse egymásra talál, kölcsönösen táplálja egymást, beáll a circulus vitiosus, s ebből már sosem lehet kitörni, ezt már soha helyreütni, kinőni; hiába lohol a nyomorult, hogy a lelke szakad ki, sosem éri utol környezetét; aki kriplinek született, holta napjáig kripli marad.

Teszerinted kicsodák a katonák; nem azok az okosak-e, akik abból élnek meg, hogy meg fognak halni?

Csakis azt a parancsot add ki, aminek a végrehajtásában biztos lehetsz - ez a parancsolás egész tudománya.

Nem az-e a jó katona, aki szó nélkül végrehajt minden parancsot? (...) Ám ugyanakkor van-e rosszabb katona, mint aki szó nélkül végrehajt minden parancsot? A szolgálat furcsa paradoxiája, érthetetlen ellentmondása, hogy a tökéletes és a nagyon rossz (a már-nem-is-katona) meghatározása teljesen egybeesik; jó és rossz itt ugyanaz; találkoznak, egymás képét öltik fel a föltétien engedelmességben, úgyhogy azt is mondhatnók: a katona sohasem lehet igazán jó, mert tökéletességében egyúttal hitvánnyá válna.

Amíg szenved az ember, addig nem tört meg egészen, addig még lázadni is tud. Aki szenved, már ezzel is lázad; aki el akarja fojtani lázadásunkat, annak előbb a szenvedést kell bennünk megfojtania. A szenvedés maga lázadás, egyet nem értés és tiltakozás; a nagy baj akkor kezdődik, amikor nem is szenvedünk többé.

Az engedelmesség, mint tudjuk, valósággal provokálja az újabb parancsot.

Nem lehetne azért egészen jól meglenni a Földön, ha nem élnének rajta emberek?

Amíg idő van, van még remény is.

A porosz típusú hadsereg hivatalos nézete szerint (...) a katona boldogan hajt végre minden parancsot, lelkesen önként adja oda életét, a vérét, örömmel vállalkozik akár hóhérmunkára is, mihelyt "a haza" ezt kéri tőle, s aki nem így tesz, az csak ritka kivétel, golyóra érett gazember lehet. Így tartja a nyilvános nézet, s csak egy-egy ilyen furcsa szabály (illetve annak hát megetti jelentése) árulja el, hogy minden bizony csupa szólam és frázis, a felsőbbség nevelő célú propagandája, mert a katona tetteinek mozgatórugója természetesen nem annyira az önkéntes lelkesedés, mint inkább a félelem meg a kényszer, s ezt nagyon jól tudja a hatalom is. A hadsereg: engedetlenségre hajlamos egyének olyan különös szervezete, amely fegyverrel kényszeríti engedelmességre magamagát.

Az embert csakis tetteiért lehet elítélni, azért, ami alól kivonta magát, soha.