Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A porosz típusú hadsereg hivatalos nézete szerint (...) a katona boldogan hajt végre minden parancsot, lelkesen önként adja oda életét, a vérét, örömmel vállalkozik akár hóhérmunkára is, mihelyt "a haza" ezt kéri tőle, s aki nem így tesz, az csak ritka kivétel, golyóra érett gazember lehet. Így tartja a nyilvános nézet, s csak egy-egy ilyen furcsa szabály (illetve annak hát megetti jelentése) árulja el, hogy minden bizony csupa szólam és frázis, a felsőbbség nevelő célú propagandája, mert a katona tetteinek mozgatórugója természetesen nem annyira az önkéntes lelkesedés, mint inkább a félelem meg a kényszer, s ezt nagyon jól tudja a hatalom is. A hadsereg: engedetlenségre hajlamos egyének olyan különös szervezete, amely fegyverrel kényszeríti engedelmességre magamagát.

Székely János
💔 Kapcsolat vége 🌈 Optimizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Adva van az ember belső világa, a maga erkölcsével, értékeivel, fogalmaival: egyetlen, senki máséval sem azonosítható, külön világ. Abból érkeznek a sugallatok, hogy mi a jó és mi a rossz; adott körülmények közt hogyan kell cselekedni. Adva van másrészt a fegyelem világa, az előírásoké, parancsoké, magyarán: a szolgálati szabályzaté, amely egységesen és kötelezően írja elő ugyanezt - tudniillik hogy mi a jó és mi a rossz, adott feltételek közt hogyan kell cselekedni. A katonaság éppen az az intézmény, amely megtanít különbséget tenni a személyiség belső autonómiája és az esküvel vállalt külső játékszabályok között. Hiába érkezik belülről félreérthetetlen, biztos sugallat, hogy itt vagy ott, ekkor vagy akkor mi a teendő, a katona mégis azonnal és reflexszerûen az előírások szerint cselekszik. Tulajdonképpen sajnálni lehetne ezért, hiszen külső és belső indítéka a legritkább esetben fedi egymást: a katona sohasem engedelmeskedhetik mivolta parancsszavának, örökös tudathasadásban él, létformája a meghasonlottság. Székely János
  2. A katonaság egy hangulatos felkészítés az életre. Annyira kemény vagy agresszív csak, amennyire maga az élet lesz majd később. Csak hát kicsit töményebben, kicsit jobban egyben van az egész. Az, hogy az embernek dolgoznia kell, és ezért kevés pénzt kap. Az, hogy az embernek kúsznia és másznia kell, és az emberek üvöltöznek vele. Ez nem a katonaság. Az egész rohadt élet erről szól. Dombóvári István
  3. Egy katonai hadmûveletben a hadsereg erejét a létszámon túl az is meghatározza, ha egy úgynevezett "x"-szel társul. Ez az "x" nem más, mint a katonák bátorsága, a harc iránti lelkesedésük, valamint a veszélyérzetük legyőzése. Ha valakik igazán akarnak harcolni, és megértik, miért teszik, akkor akár katonai zsenik vezetik őket, akár egyszerû emberek, akár szuronnyal harcolnak, akár olyan puskával, ami 30 golyót lő ki percenként, ezek a katonák mindig erősebbek lesznek, és győzni fognak.
  4. Az ember vele született szubmisszív hajlandósága lehetővé teszi, hogy domináns személyek hatalma alatt olyan viselkedésformákat is felvegyen, amelyeknek önmagukban az égvilágon semmi értelmük. Ezért lehet megtanítani a katonát az egyszerre történő lépésre, a puska vagy géppisztoly szabályszerû ráncigálására. A fegyelmezés szükséges dolog, különben csoportösszetartó erők híján mindenki azt csinálná, ami neki tetszik, de a fegyelmezés mesterséges pótlék. Pótolni hivatott a motivációt, az elkötelezettséget, a csoportnormákat. Csányi Vilmos
  5. Azért férfi a férfi, azért katona a katona, hogy tûrjön és elviseljen mindent, ha úgy kívánja a szükség. Mihail Solohov
  6. Győzelem! Ez a legnagyobb boldogság a katona számára - az a tudat, hogy segített népének legyőzni az ellenséget, megvédeni a haza szabadságát, visszaadni békéjét. Az a tudat, hogy teljesítette katonai kötelességét, ezt a nehéz és szép kötelességét, amelynél magasabb rendû nincs a világon! Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij
  7. Nem az-e a jó katona, aki szó nélkül végrehajt minden parancsot? (...) Ám ugyanakkor van-e rosszabb katona, mint aki szó nélkül végrehajt minden parancsot? A szolgálat furcsa paradoxiája, érthetetlen ellentmondása, hogy a tökéletes és a nagyon rossz (a már-nem-is-katona) meghatározása teljesen egybeesik; jó és rossz itt ugyanaz; találkoznak, egymás képét öltik fel a föltétien engedelmességben, úgyhogy azt is mondhatnók: a katona sohasem lehet igazán jó, mert tökéletességében egyúttal hitvánnyá válna. Székely János
  8. A hivatalnak, akár a hadseregnek, megvan a maga passzív engedelmessége. Ez a rendszer elfojtja a lelkiismeretet, felőrli az embert, és idővel csavarnak használja fel a kormányzati gépezetben. Honoré de Balzac
  9. A katona alighanem a legegyszerûbb lény a világmindenségben. Amikor félni kell, félünk, amikor bánatosak vagyunk, bánkódunk, amikor nevetnünk kell, nevetünk. Nem, nem feledkezünk el semmiről, a háború minden napja súlyos teherként telepszik a lelkünkre, és valamikor majd négyszemközt kell maradnunk az emlékeinkkel, de ma még semmi gondunk ezzel. Élünk, mi kell még? Arkagyij Babcsenko
  10. Menetelés közben a katona épp úgy körül van véve, körül van határolva, és le van nyûgözve az ezrede által, mint a tengerész a hajója által. Bármilyen messzire jusson is el, bármilyen furcsa, soha sem látott és veszedelmes pontra kerüljön is, mint a tengerészt mindig és mindenütt hajójának ugyanaz a födélzete, ugyanazok az árboczai és alattsága, úgy őt is mindig és mindenütt ugyanazok a bajtársak, (...) és ugyanazok a fölebbvalók veszik körül. A katona ritkán kíváncsi arra a pontra, a melyre a hajója került; de az ütközet napján, Isten tudja, honnan és hogyan, a katona erkölcsi világában is megszólal egy valamennyiökre nézve szigorú hang, melyből ki-kicsendül valami ünnepélyes és elhatározó eseménynek a közeledése és szokatlan kíváncsiságra hangolja őt. Lev Tolsztoj
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat