Szergej Geraszimov

A szavak, amelyeket leírok, már így maradnak, függetlenül attól, hogy ezek a legmegfelelőbb szavak vagy sem. A legtöbbször inkább az utóbbi a helyzet. Mindenesetre a szavak nem fontosak. Ezek csak az építőkockák, amelyekből az igazság összeáll. És csakis maga az igazság a fontos.

A sietős írásnak egyaránt vannak előnyei és hátrányai. A legnagyobb előny, hogy az ember ilyenkor hajlamosabb jóval őszintébb lenni, mert egyszerûen nincs rá ideje, hogy elmismásolja a dolgokat. Ehhez ugyanis idő kell. Minden hazugság egy újabb emelet, amelyet a látott és érzett dolgok talapzatára építünk. A hátránya ugyanakkor, hogy az ember olykor nem látja a fától az erdőt, vagyis nem veszi észre a nagyobb összefüggéseket.

Minden gyûlölet, még a leginkább indokolt és jogos gyûlölet is kontraproduktív. Ugyanis csak újabb gyûlöletet szül, és az újabb gyûlölet újabb bûnökhöz fog vezetni. És ami a legfontosabb: pusztán gyûlölettel semmire sem megyünk ellenük.

Ha sietve írsz, számolnod kell vele, hogy sok fontos részlet veszendőbe megy. Mintha egy lepkehálóval rohangálnál egy fehér pillangókkal teli felhő közepén, és megpróbálnád az összeset elkapni, de a többségük óhatatlanul megszökik, és végül a hálódban nem marad más, mint néhány törött szárny, és ha szerencsés vagy, egy-két halott pillangó, amelyek viszont már cseppet sem hasonlítanak azokra a gyönyörûséges teremtményekre, amelyeket az imént megláttál, és annyira szerettél volna megkaparintani.

A pánik nagyon is hasznos lehet, ha az ember úgy érzi, tehet még valamit, noha közben teljesen tehetetlennek is érzi magát; ez a lehetetlen ellentmondás könnyen bárkit az őrületbe kergethet. Akkor viszont nincs miért pánikolni, ha már egyáltalán semmit sem tehetsz.

Előfordul, hogy a rettenetes dolgok olyannyira rettenetesek, hogy nem lehet rájuk adekvát érzelmi választ adni, és senki sem tudja, hogy mi volna az indokolt viselkedés.

Amikor minden értelmét veszti, nekünk magunknak kell jelentést vinni a zûrzavarba, hogy képesek legyünk folytatni.

Azt gondolni, hogy valamelyik nemzet jobb lehet a másiknál, egyenértékû azzal, mintha valaki azt mondaná, hogy azok, akik hétfőn születtek, jobbak azoknál, mint akik pénteken jöttek világra. Természetesen bármelyik személy lehet jó vagy rossz, és egy rövid időre egy egész nemzet, vagy legalábbis egy nemzet tetemes része cselekedhet helyesen vagy helytelenül. Általában az utóbbi a jellemző.

Nincsenek jó vagy rossz nemzetek. Nincsenek ellenséges vagy békés országok. És valahol mélyen úgy vélem, hogy még csak világosan meghatározható nemzetek sincsenek, csupán az emberi jellemzők sokféle, örökké változó keveréke létezik.

Mindenki megérdemli, hogy szeressék, még azok is, akiknek férgek rágják az agyát.

A lassan közelítő halál sokszor még félelmetesebb, mint az a halál, amely már közvetlenül előttünk van.

Az emberek mindig is emberek maradnak, vagyis vannak ösztöneik, és ezek az ösztönök felerősödnek, ha nagyobb tömegbe verődnek, vagy ha éhesek és félnek. Nem meglepő módon akkor válnak a legerősebbé, ha egy nagy tömegben mindenki éhes és fél egyszerre.

Egy város lelkét alighanem akkor lehet a legjobban megérteni, ha végignézzük az emlékmûveit.

Hozzászoktunk, hogy mindenütt zenével bombázzák a dobhártyánkat. Otthon, az üzletekben és még a mobilunkból is állandóan zene szólt. A zene láthatatlan, akár a levegő, mindenütt jelen van és tolakodó.

Mi bőszíti fel Istent kevésbé, nyolcvanöt gyerek meggyilkolása, vagy egy tucatnyi templom lerombolása? Mert tényleg úgy tûnik, hogy egyik miatt sem izgatja magát. Persze ebben nem vagyok teljesen biztos. Isten útjai kifürkészhetetlenek, és talán túlságosan is emberi reakció volna csak úgy haragra gerjedni, túlságosan primitív lenne, és nem igazán passzolna a kifürkészhetetlenséghez. Bízom benne, hogy Isten éppen az új Jeanne d`Arc vagy az új Brutus eljövetelén munkálkodik, de az is lehet, hogy valami még kreatívabb húzásra készül.

Azok, akik valami újra vállalkoznak, amire korábban még nem igazán volt példa, jellemzően babonásak. Ez valamiféle pszichés önvédelmi mechanizmus lehet, ami akkor kapcsol be, ha olyan területre tévedsz, ahol korábban még senki sem járt.

Gyanítom, hogy a propagandától való függőséget egy szép napon fel fogják venni a mentális betegségek közé. Végül is az agyunkon átfolyó információáradat folyamatosan hatással van a tudatunkra, ahogyan egy folyó is szüntelenül alakítja a saját medrét. A téves információ hatására először téves gondolataink támadnak, majd idővel fiziológiai szinten is átalakul az agyunk, hasonlóan a skizofrénia elleni gyógyszerek hatásához.

Tény, hogy a világegyetem állandóan változik. Az egyszerûség felől halad a komplexitás felé, és mivel a gonosz mindig primitívebb a jónál, ezért aztán a világegyetem is a gonoszság felől halad a jóság felé. Örökösen.

Sosem hittem, hogy az ország, ahol élek, pusztán azért jobb volna bármelyik másik országnál, mert történetesen én is itt lakom; ez logikai képtelenség. Mindig is tudtam, hogy az országom közel sem tökéletes, úgyhogy a magam részéről mindig tenni próbáltam érte, hogy legalább egy kicsivel jobb lehessen.

Még a tárgyaknak is lelke születik, ha képes vagyok szeretni őket. Csakhogy a modern világban a legtöbb holmi, ami körbevesz bennünket, eldobható. Még éppen csak megszületett a lélek a fából, vasból vagy szövetből készült testükben, és már ki is dobjuk őket, hogy újat vegyünk helyettük. Az új dolgok pedig kemények, sterilek, nem ismernek könyörületet.