Még a tárgyaknak is lelke születik, ha képes vagyok szeretni őket. Csakhogy a modern világban a legtöbb holmi, ami körbevesz bennünket, eldobható. Még éppen csak megszületett a lélek a fából, vasból vagy szövetből készült testükben, és már ki is dobjuk őket, hogy újat vegyünk helyettük. Az új dolgok pedig kemények, sterilek, nem ismernek könyörületet.

Kapcsolódó idézetek

1. A tárgyak képe aszerint alakul át lelkünkben, hogy milyen képzeteket hívnak életre, s csoportosítanak maguk köré. Igaz, hogy egy tárgy magában is tetszhetik, s bizonyos lelki harmóniát válthat ki különböző kellemes érzéki benyomásai révén; legtöbbnyire azonban tetszésünk vagy ellenkezésünk nem magában a tárgyban rejlik. A képzelet körülfonja s átsugározza kedves képeivel, s megszépíti számunkra; úgyhogy végül is már nem magát a tárgyat látjuk, a maga meztelen valóságában, hanem saját képzeleteinktől átlelkesített testét. Azt szeretjük benne, amit a magunkéból teszünk hozzá: az egyensúlyt, a harmóniát, amely közte és a lelkünk között létrejött. Luigi Pirandello
2. Ami elvénült, mindig teret enged az újnak, Mert szakadatlanul így szülik egymást újra a dolgok, S nem jut senki a poklok mélységes fenekére. Kell az anyag, hogy mindíg új lépjen ki belőle, Mely azután, ha leélte korát, szintén megy utánuk. És így hullanak el sorjában, mint te kidőltél. Igy jő egyik lényből folyton létre a másik, Mert zálogként kaptuk az életet és nem örökre. Titus Lucretius Carus
3. Hogyha a lélek halhatatlan természete fönnáll, S így születésünk percében jut csak be a testbe, Mért nem bírunk emlékezni előbbi korára, S mért nem látjuk semmi nyomát sem múlt idejének? S hogyha a lélek lényege annyira átalakult, hogy Minden múlt esemény emléke kihullt tudatából, Hát a haláltól akkor sem járt messze szerintem, Mert el kell ismernünk azt, hogy előbbeni lénye Elpusztult, és most mint új lény jött a világra. Titus Lucretius Carus
4. Az ember olyan dolgokat is elpusztít magában, amiket mások sosem tudnának tönkretenni. Sokszor nem az a kérdés, hogy odavész-e a lelked egy darabja, hanem hogy melyik darabja lesz az. Laurell Kaye Hamilton
5. Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs. Müller Péter
6. A lelkek úgy cserélnek testet, ahogy a nők ruhát váltanak. Valamennyi lélek újra és újra a tökéletesen megfelelő testet és életet választja, amelyben tovább fejlődhet. Csak nem bánkódunk télen egy száraz fa miatt? Ez az élet része.
7. Van egy belső története az embernek: amíg élünk és bennünk zeng a lélek, addig azzal jövünk-megyünk. A születésünkkor megkapjuk elvitelre ezt a dolgot, és aztán egészen addig hurcoljuk, amíg ki nem fektet minket az élet. Szabó Balázs
8. Az emberi elmével egy alapvetően új entitás jött létre: fény gyúlt általa a fizikai világ sötétjében. Az önmagára ismert anyag elámult a létezés csodáján, de meg is rettent annak mulandóságától. Hogyan lehet elfogadni a megsemmisülés gondolatát egy életösztön által determinált lénynek? Van-e értelme a létnek, ha idővel porrá válik minden? Létezik-e morális iránytû a jó és a rossz elkülönítéséhez, ha az erkölcsi értékek nincsenek kőbe vésve és nincs egy felsőbbrendû létező, aki számontartaná azok betartását? Boldogkői Zsolt
9. Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tûz." De az ember semmi más, mint egyszerû alkatrésze a világnak. (...) A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas. Márai Sándor
10. Nyugtot kell hagyni minden új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette, anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié. Nem nyirbálhatom, nem gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd tovább vándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk. Závada Pál