Szilvási Lajos

Könnyû úgy különbnek látszani, ha mások is figyelik, s azok előtt a mások előtt kell pózolni, hiszen akkor táplálja az erőt a hiúság, a rátartiság, ami csak látszatra erény, hiszen valójában nem más, mint a gyávaság, a félelem egy fajtája, hogy "muszáj, különben mit mondanának az emberek..."

Elhitte, hogy megsajdul a szív, ha valami nagyon fáj. Mert megsajdult a szíve, és összepréselődött a bordái alatt. Mind ez ideig mosolygott, ha könyvben olvasta, vagy emberektől hallotta, hogy megsajdult a szívük. Azt hitte, csak kitalálás az egész. (...) Meg tud sajdulni a szív, és nemcsak az írók-költők találták ki ezt.

- Minden csalás, amiért az ember nem volna hajlandó meghalni. (...) - De az csak nem csalás egészen, amiért az ember hajlandó élni egész erejével?

Számtalanszor újra látom képedet, kedves emlék, elfeledni nem lehet. Szőke fürtjeiddel játszadoz a szél, elmúlt szép napokról, terólad mesél...

Idegen az ember a természetben. De erre csak akkor gondol, ha olyan helyzetbe kerül, hogy megcsapja a természet nagyszerûségének, szép lelkének varázsa. Ilyenkor rátör az emberre is a hallgatás, fél tagolt szóval megtörni a csöndet, mert még benne lappang réges-rég volt őseinek öntudatlan illeme, igazodása a vadon törvényeihez...

Idegen az ember a természetben, ha nincs fegyvere (...). A természet élőinek egytől egyig megvan a maguk fegyvere. Egyiknek gyors a röpte, éles a csőre, a másik ügyesen búvik, beleolvad a növényzetbe, kihasznál minden rejteket, a harmadiknak nagyszerû a szaglása, mind-mind felruháztatott tulajdonságokkal, amelyek segítik a támadásban, s megóvják az erősebbektől. Csak az ember gyámoltalan, ha hiányoznak maga alkotta eszközei: puskája, aminek sebesebb a golyója, mint a sas szárnya, csapdája, amire étket rak a rókának...

Kell a szemnek időnként a kitárulkozó sík, ahol szabadon csaponghat a látás, és a lélek visszanyerheti a jóleső érzést, hogy nagy a világ, hatalmas a tér...

Meg akarlak tartani, hozzád akarok tartozni. Utadat akarom állni, el ne mehess. Azt akarom, hogy erőtlen legyél, kiszolgáltatott, magatehetetlen. Hogy csak én kelthesselek életre. (...) Hogy mindig csak belőlem lélegezhess...

Megcsókol és én elzsibbadok. Meg tudom mozdítani a kezem, a fejem is mozog, a lábam is, de az egész testem, az el van zsibbadva. Ilyen hatása van magának.

Magát sohase szerették szenvedélyesen. Talán nem is tudja, mit jelent ez a szó. Én se tudnám, ha nem ismerem meg magát. A szenvedély olyan, mint egy pokolgép. Bizonyára mindenkibe be van építve. Nem órára és percre és másodpercre időzítve, hanem egy másik ember megjelenésére beállítva. Eddig nem jött senki, akitől felrobbant volna bennem ez a programozott bomba. Amióta szerethetem magát, tudom, mi a szenvedély. Megláttam, ott volt mellettem, megszédültem, mert éreztem, hogy maga is megszédült tőlem. Magában is felrobbant a szenvedély, mert életében először érezte, hogy szenvedélyesen szeretik. Eddig is szerették, de nem fenntartás nélkül, ahogy én.

Erőtlen leszek én mindig a maga szemétől. De maga is éntőlem. Amikor először láttuk meg egymást... Úgy szédültünk meg egymástól, hogy védekezni se volt időnk ellene. Rajtunk ütött a szédülés, mint egy őrszemen az ellenség.

Ha valami jó, azt úgyis fölösleges fokozni, ha pedig valami rossz, az alkoholtól még rosszabb lesz.

A gazembereket a tisztességesek gyávasága élteti.

Minden birodalom annyit ér, amennyi lehetőséget kínál, ezt már az ógörögök is tudták.

Válságos időben egyetlen okosat lehet tenni: nem cselekedni.

Igazat mondanak-e azok, akik állítják, hogy az élet értelmét naponta le lehet mérni?

Látott már versenyfutókat, amikor induláshoz készülnek? Szinte nevetséges, milyen gondterhelten bütykölnek, amikor beverik azt a fadarabot, aminek elrugaszkodás előtt nekivetik a lábukat. Nem bíznák senki másra, tízszer megpróbálják, hogyan jobb, mert minden az elrugaszkodástól függ. Ha az emberek ezredannyi gondot áldoznának a saját indulásukra, a házasságukra, talán ebben a versenyfutásban is több világcsúcsot lehetne hitelesíteni.

Száz házasság közül kilencvenben csak az imádság tartja a lelket.

Vajon milyen lenne a világ, ha a gyerekek nem veszítenék el a maguk naiv hitét, ami éppen naiv voltánál fogva nem ismer korlátokat?

Addig boldog az ember, amíg minduntalan nevet valamin, akár kell, akár nem.