Tari Annamária

Az ember árucikké vált, önmagát adja el mindennap, és az értékcsökkenést nem tolerálja a fogyasztói társadalom. Mindenki pótolható, nincsenek kizárólagos prioritások.

Amikor az élet nehézségei megnőnek, akkor - logikusan - pont egymáson kellene segíteni. Jóval nagyobb szükség lenne a kölcsönös segítségre, empátiára és összefogásra. És mégis, azt látjuk, hogy ehelyett az egyéni érdekek és nárcisztikus érzelmek erősödnek fel, még a "jó" emberek esetében is.

Amikor azt érezzük, hogy a "többiek" ilyenek és olyanok, akkor ne felejtsük el, ehhez mi is hozzátesszük a magunkét, bármennyire is megnyugtató arra gondolni, hogy csak ártatlan szereplői vagyunk egy kiszámíthatatlan történetnek.

A fény, csillogás, színek tarkasága, javak és lehetőségek hihetetlen bősége van jelen a bevásárlóközpontokban. Minden arra szolgál, hogy a fogyasztói igények kielégülést nyerjenek, ingereket kapjanak, vásárlási, fogyasztási akcióba menjenek át, vagy legalább befészkeljék magukat a fantáziába és vágyakat generáljanak.

A mai médiának celebre azért van szüksége, mert közvetett módon reklámhordozásra alkalmas, viselkedésminták közvetítője, öltözködésben, beszédben, életmódban, attitûdökben.

A tömegmédia azt árulja, amire igény van, nem többet és nem kevesebbet, és ha kiderül, hogy másra van már igény, akkor villámgyorsan vált. Embert, arcot, témát, mûsortípust. Majdnem úgy, ahogy egy közértben vesszük le, majd tesszük vissza azt a doboz bonbont, ami először vonzó volt, aztán már nem.

Minden megszakított kapcsolat egyben veszteség is, és bár indokolhatjuk azzal, hogy a másik miatt történt, a hiány a mi életünkben is jelentkezni fog.

Az érzések megosztása önkéntes lépés, elmozdulás az intimitás felé.

Az Információs Korban a magánéletet tényleg a jelszó védi. Még otthon is.

A fantáziatevékenység egyfajta pótszer, melynek érthető és világos funkciója van: egérutat kell adnia a valóságból.

A titkos ábrándozás olyan tevékenység, mely minden helyzetben kéznél van, és abban segít, hogy akár az egyedüllét, akár a kétségbeesés, akár a kiábrándultság érzelmi állapota megszûnjön.

Az életben minden változtatáshoz nagy bátorság kell, és sokan erre képtelenek, mert biztonságra törekszenek bármi áron, akkor is, ha ez az ár valójában egy boldogtalan élet.

A hosszú házasságok olykor válságba kerülnek. Van, ahol viharos gyorsasággal lefut egy krízis, ami után szétválás vagy jobb esetben egy jó újrakezdés indulhat. De rengeteg olyan házaspár él a földön, akik együtt morzsolják a napjaikat, vezeti őket a robotpilóta, és látszólag mindent elrendez a rutin. Rutin a cselekvésekben, a napi feladatokban, az érzelmekben és főleg a kettejük közötti interakciókban. A boldogtalanság észrevétlen útitárssá válik, mintha a felek közös motivációja lenne, hogy akkor "rendben, legyen így". Ez lesz a mi életünk.

A társas magány érzelmileg ugyanolyan stressz, mint a valódi egyedüllét. Bár a ténylegesen egyedül élők azt szokták gondolni, hogy azért jobb azoknak, akiknek egy közös lakáshoz van kulcsuk, ez sokszor nem így van.

A veszekedések és viták nem azt jelzik feltétlenül, hogy egy párkapcsolat boldogtalan. Egy összetûzés konstruktív is lehet, ha arra szolgál, hogy a mélyből a felszínre kerüljenek az ellenérzések, a sértettség, bármi olyan tényező, ami nagy valószínûséggel távolítani kezdené a feleket egymástól. A destrukciót az jelzi, ha nincs is egymásra fókuszált figyelem, a felek nem is néznek egymásra, "párhuzamosan" kommunikálnak, azaz mindenki hajtogatja a magáét.

Bár jó lenne megúszni néhány dolgot, a helyzet az, hogy a párkapcsolati "megúszások" spontán nem gyógyuló hegeket okozhatnak.

Egy jó kapcsolatban ötször annyi a pozitív érzelmi interakció, mint a negatív. (...) Nem számít, hogy egy pár naponta tízszer hajba kap-e vagy sem, a lényeg ez az arány. Hogy ötször annyi időt töltsenek együtt szeretetben, gyengédségben, humorral és kedvességgel.

Szülőként is lehet tévedni és hibákat véteni. Nincs olyan felmenő a világon, aki tökéletes lenne. Az igazán jó szülői viselkedés elbírja a tévedések beismerését, a bocsánatkérést és az újrakezdés próbálkozásait.

A magas önbecsülés sokkal inkább a következménye, semmint oka az élet pozitív eseményeinek.

Hiába minden "ügyes vagy", "okos vagy" típusú szülői vagy tanári dicséret, ha ez valójában a mesterségesen megnövelt önbecsüléshez vezet, ami mögött nem áll tényleges teljesítmény, tehát nem rendelkezik tényleges értékkel.