Ugrás a tartalomra
-
-
-
-
-
-
A rasszizmus szerint a bőrszínünk tesz különbözővé bennünket. Mivel azonban a rasszizmus idiótaság, könnyen ki lehet cselezni. Ha egy rasszista találkozik valakivel, aki máshogy néz ki, és nem egy nyelven beszélnek, máris megerősítést nyernek a faji előítéletei: "ez az ember más, ostobább". Tök mindegy, hogy, mondjuk, egy zseniális tudós költözik-e Amerikába Mexikóból, elég tört angolsággal megszólalnia, és máris nem bíznak meg benne. - De hát tudós! - A mexikói tudomány más tészta. Nem bízom benne. Amikor pedig olyasvalaki beszéli a nyelved, aki egyáltalán nem hasonlít rád, az agyad rövidzárlatot kap, mert a rasszista programozásod nem tér ki erre a kombinációra.
-
-
-
-
A szarás fajsúlyos élmény. Van benne valami csodálatos, sőt egyenesen mélyenszántó. Meggyőződésem szerint Isten azért dolgozta ki számunkra ezt a metódust, hogy visszarántson minket a valóság talajára, és alázatra tanítson. Lehetsz bárki, ugyanúgy szarsz, mint mindenki más. Beyoncé is szokott szarni. Meg a pápa. Meg Anglia királynője. Szaráskor levetjük a látszatpózokat, az illedelmességet, megfeledkezünk vagyonról, hírnévről. Ott egyik sem számít. Szarás közben válunk önmagunk legautentikusabb verziójává. Ez az a pillanat, amikor rádöbbenünk: ez vagyok én. A legbelső énem. Pisilni lehet úgy, hogy bele sem gondolunk. Szarni nem. Néztek már bele egy csecsemő szemébe, miközben kakil? A színtiszta öntudatra ébredés tükröződik benne.
-
-
-
-
-
-
-