Ugrás a tartalomra
Az emberek közti kapcsolatokat nem az erőszak, hanem a szeretet ápolja. A szeretet teremtő aktus. Ha szeretünk valakit, új világot alkotunk a számára.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet velünk kezdődik, és nem elsősorban azzal, amit mondunk vagy érzünk, hanem a tetteinkkel. A szeretet cselekvést jelent.
Gary Chapman
-
Az embernek magának kell a párját megteremtenie és nem úgy, hogy a párját erőszakolja önmagához, hanem hogy önmagát alakítja önfeláldozással a párjához. Ez a kölcsönös önfeláldozás: a szerelem.
Nagy Endre
-
A szeretet engedi, hogy a másik legyen. Óvatosan, törődve, vigyázva, de a szeretet csak azt akarja, hogy a másik legyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen aki, ami.
Feldmár András
-
Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyûlölet uralkodna, már rég kihaltunk volna. És mégis a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne.
Mahatma Gandhi
-
A szeretet nem kierőszakolni akarja a vonzalmat, hanem befogadni. Nem vár, ha cselekedni kell, és nem menekül kényszercselekvésekbe várakozás helyett.
Lackfi János
-
A szeretet nem rabság, hanem egymás megértése. A másik lényének a tisztelete.
Müller Péter
-
A szeretetet nem adjuk vagy kapjuk: olyasmi, amit ápolunk és nevelünk, olyan kapcsolat két ember között, amely csak úgy építhető ki, ha már létezik mindkettőjükben külön-külön - csak annyira szerethetünk másokat, amennyire önmagunkat szeretjük.
Brené Brown
-
A szerelem nem a másik emberben van, hanem bennünk. Mi ébresztjük föl magunkban. De ahhoz, hogy fölébreszthessük, szükségünk van a másikra.
Paulo Coelho
-
A szeretetben hatalmas lehetőség rejlik, hogy akár a legfájdalmasabb sebeket is begyógyítsa, amelyeket az élet néha ránk mér. A szeretet a tágabb világhoz való kapcsolódásunk érzését is erősíti.
-
A szeretet a gondolattal kezdődik. Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli gondolatok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre. A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat.
Adam J. Jackson