Vavyan Fable

Nem igaz, hogy ebben a világban nem tudják kitalálni a békét!?

Ember tervez, Isten... csessze meg!

Bármily különös, először történt meg velem: találkoztam önmagammal. Olyképpen, mintha a padláson álló kosárnyi kacat mellé kuporodtam volna, egyenként kézbe véve valamennyit, egyszerûen csak hagyván, hogy megérintsenek bennem valamit, s az a valami simogató, könnyû fájdalommal felelt az érintésre.

A születésnap az ember legbensőbb magánügye. Pláne, ha női ember az illető! Saját gyérülő hajad, hulló fogad, hanyatló látásod kössön le! Az én születésnapom rajtam kívül kizárólag a gerontológusomra tartozik!

Meglehet, túl sokat éltem a fejemben-szívemben, és jóval kevesebbet a külvilágban, mai felfogással mérve nem voltam eléggé racionális. De tudod, épp ez a titka: nyugodtan képzelegj, álmodozz!

Most még csak helyi háborúk dúlnak. De már a levegőben lóg egy totális háború réme. Sok a méreg az emberiségben, a környezetben. Ez robbanáshoz fog vezetni. Nézzétek meg a kommunizmust levetett országokat. Mit vettek fel helyette? Nacionalizmust, sovinizmust, rasszizmust. Negyven évig minden szót beléjük fojtottak, most a gyûlölet tör felszínre belőlük. Karizmatikus vezetőt keresnek, s furcsa módon azokban látnak karizmát, akik fröcskölnek. Sercegve égő gyújtózsinórok nyomába szegődnek. Fajgerincről locsognak. Negyven évig altatták az értelmüket, és most, elhalt értelemmel, hogyan lehetnének szabadok? Mégis bevették, hogy azok, a választásban is. Két kézzel kapnak a közéjük szórt üveggyöngyökért, miként hajdan az indiánok. Most kérdezzétek meg az indiánokat! Õk is megünneplik a Kolombusz-évfordulót?!

Egy sereg fotót kéne csinálnom. Rólatok, ahogy folydogáltok. A partról, ahogy marha szép. A szikláról, ahogy ott áll a hullámverésben és rezzenetlen. A virágokról, ahogy sokfélék. A hullámokról, ahogy riszálnak.

Különös, neked még nem tûnt fel, hogy mennyire nem foglalkozunk az érzelmeinkkel a közönséges napokon? Mintha nem is volnának.

Aki éjnek évadján telefonál, jó ember nem lehet. Oké, megengedem neki: embernek esetleg még elmegy. De biztosan nem kellemes hírt akar közölni. A barátságos közlendők ráérnek reggelig. Rendszerint.

Ezen a világon már minden feltalálódott, kipróbáltatott - és csak a haszontalan mûködik. Vegyük például az én esetemet. Szerelmes vagyok. Ez nem rossz. Nem is mûködik. Szerelmem jutalma a tengernyi gyötrelem (...). Ez szörnyen rossz. Naná, hogy mûködik.

Beteg vagyok. Kínjaim vannak. Nos, e fájdalom neve: féltékenység. Reméltem, hogy sosem fogom megismerni ezt a szörnyet. Hiszen annyiszor hallottam, milyennyire nem méltó önmagunkhoz, hogy ebbe a kelepcébe essünk.

Azt kérem tőletek, hogy halálom esetén ne a temetőben földeljetek el! Tömegiszonyom van.

Zsigereim belereszketnek. Torkomba szalad a szívem. Meg kell veszni, a pasas úgy hat rám, mint egy kísérleti atomrobbanás. Évek óta bizakodom, hogy egyszerre csak elmúlik. Be kell látnom végre: idülten szerelmes vagyok.

Amikor a környezetvédő mozgalmak megalakultak, a zöld egyet jelentett a dilissel. Zöld hírekkel mulattatták az embereket: valami lökött alak megint odaláncolta magát egy buldózerhez, szemétszállító hajóhoz, betonkeverőhöz, akármihez. És ez legalább olyan vicces volt, mint hajdan a szüfrazsettek, akik tollas fövegben a lámpaoszlophoz bilincselték magukat, hogy felhívják a figyelmet a nők jogaira. Nos, ami azt illeti, azóta bőven az arcunkra fagyhatott a mosoly. Nagyanyáink kissé túlvívták az egyenjogúságot.

Óceáni mélységekig merültem egy olyan csókban, amely gyönyörûségesen különbözött az eddigiektől. Zavartalannak és végtelennek ígérkezett, s meglepett azzal, hogy csókabb volt annál, amit eleddig e fogalomként ismertem, kettőnkből kelt önálló életre, megelevenült. Illata, íze, zamata, forrósága, de még teste is volt: párádzó, izmos, feszes, táncolékony. Képtelenség lett volna megkülönböztetni, ki kit simogat, cirógat, ölel; saját bőrömet éppúgy éreztem, mint az övét, és összedöndültek szívizmaink.

Az érzelmes ember görcsösen fél attól, hogy elveszti az arányérzékét, ha az érzelmeiről beszél. Fél, hogy összetévesztik az érzelgőssel, aki pedig arról ismerszik meg, hogy gátlástalanul, patetikusan érzelemnyilvánít.

Ha nem jöttél volna, még huzamosan ellennék egyedül, ám mert elém bukkantál, állatira fenem magam rád.

Úgy tudott nézni, hogy attól kiolvadtak a biztosítékok, meglankadtak a vázavirágok, és lehullottak a legyek a légtérből.

Olyan felemás, tanácstalan kifejezést láttam az arcán, mint egy gyerekén, aki nem tudja eldönteni, megverik vagy megdicsérik-e azért, mert sikeresen feljutott a csillárra.

Csak önzök: szabaddá akarlak tenni ma éjszakára, magamnak.