Ugrás a tartalomra
Amikor a környezetvédő mozgalmak megalakultak, a zöld egyet jelentett a dilissel. Zöld hírekkel mulattatták az embereket: valami lökött alak megint odaláncolta magát egy buldózerhez, szemétszállító hajóhoz, betonkeverőhöz, akármihez. És ez legalább olyan vicces volt, mint hajdan a szüfrazsettek, akik tollas fövegben a lámpaoszlophoz bilincselték magukat, hogy felhívják a figyelmet a nők jogaira. Nos, ami azt illeti, azóta bőven az arcunkra fagyhatott a mosoly. Nagyanyáink kissé túlvívták az egyenjogúságot.
Kapcsolódó idézetek
-
Vessenek meg, ítéljenek el, én nem akarok egyenjogú lenni, legalábbis abban az értelemben nem, ahogyan azt manapság elképzelik és ahogyan annak idején a szüfrazsettek kitalálták. (...) Annak, akit kiválasztottam, akivel kölcsönösen kiválasztottuk egymást, akivel szövetkeztünk, legyek megfelelő partnere, segítsem mindenben. Úgy egészítsük ki egymást, hogy így alkossunk egyet. Ha egy nő nem elég egyenjogú azáltal, hogy kiszolgál, hogy együtt él, hogy szeret, intéz, csinál, nevel, szervez, tehát hogy a hátán viszi a családot, akkor felejtsük el, hogy van férfi és nő.
Kudlik Júlia
-
A második világháború utáni nemzedék, az én nemzedékem, olyan korban nőtt fel, amikor a nőket gyermekként és birtoktárgyként kezelték. Parlagon hagyott kertek voltak... de szerencsére a szél mindig hozott vad magvakat. Ha írtak valamit, az illetéktelennek minősült, a nők mégis lázasan dolgoztak. Észre se vette senki, ha festettek, ez mégis lelki táplálék volt számukra. Könyörögniük kellett a mûvészetükhöz szükséges eszközökért és mûteremért, s ha nem kapták meg egyiket sem, fákon, barlangokban, erdőkben és apró szobákban teremtettek önmaguk számára helyet. Táncolni alig, vagy egyáltalán nem lehetett, így hát az erdőben táncoltak, ahol nem látta senki, vagy a pincében, vagy a szemetesvödör ürítése közben. A test díszítése gyanút ébresztett. A vidám test vagy ruha csak növelte a sértés (...) veszélyét. A tulajdon testükön viselt ruhadarabokat nem mondhatták magukénak. Akkoriban a gyermekeikkel kegyetlenkedő szülőket egyszerûen csak "szigorúnak" nevezték, a mélységesen kizsákmányolt nők lelki gyötrelmeit "idegösszeroppanásnak" hívták, a fûzőkbe szorított, a szigorúan kordában tartott és kíméletlenül elnémított lányokat és asszonyokat tekintették "bájosnak", azokra a nőkre pedig, akiknek sikerült rövid időre kibújni a pórázból, a "rossz" bélyegét sütötték.
-
Régen egyszerûbb volt. Egy férfi tudta, mit jelent férfinak lenni, felemelte a hangját a helytelen dolgok ellen. Megvolt hozzá a joga, el is várták tőle. Az egész életmódja, a képzése arra irányult, hogy megtanulja kezelni a nézeteltéréseket, amik akár csonkítással vagy halállal is végződhettek, de aztán történt valami, megalkottuk az illendőség törvényeit, jogászok lettek a pásztoraink, és amit régen egyszerû volt megérteni, elveszett a bürokrácia sûrûjében, amit civilizációnak nevezünk. Egy férfi többé nem szólalhatott fel, ha valami nem volt az ínyére, bíróságokon és ügyvédeken keresztül kell átverekednie magát. A nők egyenjogúságot követeltek, és megkapták. Nem azáltal, hogy mindent megkaptak, ami a férfiaknak járt, egyszerûen kikasztrálták a férfiakat, nőt csináltak belőlük. Nem érdekel, mi a véleményed, ez nem fejlődés, ez nem evolúció. Ez betegség, és szükség van valakire, aki tudja, mi forog kockán, aki igazi férfiként felemeli a szavát, és tesz valamit a világ igazságtalansága és méltánytalansága ellen, ma, itt és most! Ebéd előtt.
-
S ott van a méhdöngicsélés,
Míg kint csak átmenet,
Ott állandó a virágzó mező.
Simogató napsütésre válasz
A konok, szitáló eső
Meg a szükség-sereg,
Kiknek kezén, lábán, orrán, száján
Ott a sok reklám, bolond vasveret,
A béklyó.
Csak most néki más forma telíttetett:
Légy jó!
-
A környezetvédőket néha kinevetik, amikor aktuális vagy közelgő válságról beszélnek, de ez most tényleg az. Sőt, nem is egy. A tengerek, a levegő, a talaj: a globális felmelegedés mindre hat, és nemcsak az ember biztonságát fenyegeti, de százezernyi más fajét is.
-
A hátam mögött az eszpresszógép dühös kígyóként sziszegett. Volt ebben a hangban valami baljós, hogy azt ne mondjam, ördögi. Erről eszembe jutott, hogy a legtöbb mai zajnak ilyen a színezete. A sugárhajtású repülőgépek félelmetes, dühös sikoltással szelik át az eget, az alagútból kifelé jövő földalatti moraja lassú és fenyegető, a hatalmas országúti szállítmányok a házak alapját is megrázzák... Napjaink kisebb házi zajai, bármilyen hasznosak, valamiféle készenlétet követelnek. A mosogatógépek, a hûtőszekrények, a kuktafőzők, a sivító porszívók is.
- Légy óvatos - látszólag mind ezt mondja. - Szolgálatodra megszelídített dzsinn vagyok, de ha nem tartasz kordában...
A világ veszélyes - erről van szó, a világ veszélyes.
Agatha Christie
-
Gyerekeik voltak, és ez legalább annyira teszi sebezhetővé, mint boldoggá az embert. Olyan bilincs ez, ami mindent mindennel összeláncol.
Jeffrey Eugenides
-
A nők ma már egyre kevésbé akarnak nők lenni. Valami szerencsétlen, végzetes ideológiai tévedés sodorta őket abba a mozgalomba, amely a nő "fölszabadulását" attól várja, hogy női feladatait, sőt természetes női adottságait is elveti magától. A nő a férfivel való egyenértékûségét azzal akarja bebizonyítani, hogy hozzá hasonlóvá korcsosítja magát és elfelejti, hogy egyenértékûvé éppen a különbségei teszik.
Nagy Endre
-
Kezdetben gyönyörû, amikor két ember hasonlítani kezd egymásra, nevetőgörcsben tör ki, amikor egyszerre mondják ki ugyanazt a szót, vagy amikor egy reggel éppen együtt mosnak fogat a fürdőszobában, és a tükörbe pillantva felfedezik, hogy úgy néznek ki, mint egy ikerpár, ugyanolyan színû pulóvert, ugyanolyan színû nadrágot vettek fel. (...) Nevetünk néhány öregen, akiket a tévében láttunk kempingezni, úgy néztek ki, mint két testvér, pedig házaspár voltak, hangosan és sokáig röhögünk rajtuk, hogy az idős házaspár soha ne merészkedjen a közelünkbe, és nehogy azt gondolják, hogy barátkozhatnak velünk, keveredhetnek velünk, csatlakozhatnak hozzánk, vagy olyanok leszünk, mint ők. De mi csak rosszabbak lettünk, olyanok, mint két testvér, egyforma ruhában, csak nem mosolygunk, mint azok, akik a tévében szerepelnek.
Linn Skaber
-
Én is így szeretnék
Erdőt köpködni meg madarakat
Meg persze sok-sok embert
És mindegyik életre kelne
Csak leporolná magát
És már menne is élni
Sietni és lökdösődni
Meg kiabálni a boltban hogy már megint
Drágább lett a tej
És savanyú is
Mint a fröccsbe csöppent izzadság.
Finy Petra