Ugrás a tartalomra
Most még csak helyi háborúk dúlnak. De már a levegőben lóg egy totális háború réme. Sok a méreg az emberiségben, a környezetben. Ez robbanáshoz fog vezetni. Nézzétek meg a kommunizmust levetett országokat. Mit vettek fel helyette? Nacionalizmust, sovinizmust, rasszizmust. Negyven évig minden szót beléjük fojtottak, most a gyûlölet tör felszínre belőlük. Karizmatikus vezetőt keresnek, s furcsa módon azokban látnak karizmát, akik fröcskölnek. Sercegve égő gyújtózsinórok nyomába szegődnek. Fajgerincről locsognak. Negyven évig altatták az értelmüket, és most, elhalt értelemmel, hogyan lehetnének szabadok? Mégis bevették, hogy azok, a választásban is. Két kézzel kapnak a közéjük szórt üveggyöngyökért, miként hajdan az indiánok. Most kérdezzétek meg az indiánokat! Õk is megünneplik a Kolombusz-évfordulót?!
Kapcsolódó idézetek
-
Minden nacionalizmus embertelen. Nem lehet a hazában úgy hinni, hogy elválasztjuk az emberiségtől. Ebből születik a háború és annyi más őrület. Egy eljövendő világháború pedig azzal fenyeget, hogy az atommáglya tüzében ott éghet mindenki: az igazak is, a hamisak is. Mielőtt valamiben hinnénk, higgyünk egymásban.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
-
Azelőtt olyan biztos voltam benne, mi a helyes, mi a helytelen, mi a jó, mi a rossz. De a világ még mindig rohadt egy hely. Az emberek még mindig becsapják, elárulják, kirabolják és öldösik egymást…, egyénileg éppen úgy, mint országonként. Valamikor azt hittem, mindenre tudom a választ. Egyetlen világ van. Az olvasztótégely. Az egység álma, az én egységem és az emberi faj egysége. De most már nem vagyok benne biztos többé.
-
Az élet kifolyik a kezünkből, és más lenne, ha lenne mi után vágyakoznunk, hogy ötven vagy hatvan után is legyen részünk valami luxusban, de nem így lesz, igaz? Az élet most ilyen, és csak rosszabb lesz. Minden. A legjobb, amiben reménykedhetünk, az, hogy meghalunk, mielőtt még teljesen elviselhetetlenné válik. A hőség, a víz meg az étel szempontjából. Hogy még néhány évig mûködőképesen tudjuk tartani a társadalmat, majd a következő világjárvány megint leállít mindent. Hogy nem kell rovarokat ennünk. Hogy a rasszisták és az őrültek nem szerzik meg a világ még nagyobb részét. Hogy lesz kávé, amit otthon megihatunk.
Jens Liljestrand
-
Órák hosszat beszélhetnék a nyomorúságról, ami együtt jár a háborúval, de ezzel csak magamat szomorítanám. Nem marad más hátra, mint magunkra erőszakolt nyugalommal bevárni ennek a szerencsétlenségnek a végét. (...) Vár az egész földgolyó és sokakra már csak a halál vár.
Anne Frank
-
Manapság nincs türelem, tolerancia. Az emberi érzelmek gyanúsak, avíttak, kicsúfoltak. Ha ezt elvettük magunktól, mi maradt? Nem beszélünk egymás nyelvén. Mindenki a magáét fújja, gettóba zárva másokat.
Vavyan Fable
-
Hiszek a sokszínûségben, az elfogadásban. Hiszek abban, hogy lehetünk még egy olyan ország, ahol nem a mindennapi gyûlölet dominál, ahol nem utálnak valakit azért, mert valamiben más, ahol nem támadnak egymásra emberek azért, mert mást gondolnak a világról, másra szavaznak, ahol a tisztelet erősebb, mint az utálat, ahol árokásás helyett hidakat építünk, ahol szabadon lehet gondolkodni, szeretni, élni. (...) És ez csak rajtunk múlik. Senki máson. Tegyünk együtt azért, hogy jobb legyen ebben az országban élni, hogy ne kapásból támadjunk, hogy ne ítélkezzünk, hanem beszélgessünk, vitatkozzunk, érveljünk. Az előre visz. Minden más csak mérgez. És azzal csak ártunk, magunknak is.
Balatoni József
-
Megvan mindnyájunkban. Jó és rossz, helyes és helytelen... minden össze van keverve mindnyájunkban. Itt él bennem a világ minden gonoszsága. És minden jósága is. Belénk van plántálva, minden egyes emberbe, a világ minden lehetősége. Ott van mind abban az edényben, ami maga az ember... Ott van, ott is marad mindvégig örökös készenlétben, hogy ennek vagy annak kedvezzenek a körülmények. Adj nekünk tisztességes életet, és akkor a tisztességünk kerekedik fölül. Adj szerencsétlen körülményeket, és akkor kitörhet belőlünk minden gonoszság és kegyetlenség, és képesek leszünk még arra is, hogy raboljunk, fosztogassunk, városokat bombázzunk, ártatlanokat lemészároljunk olyan módon, ahogy addig elképzelhetetlen lett volna. Kegyetlenség, gonoszság, perverzitás... Mind ott van bennünk is, és várja az alkalmat, hogy eluralkodhasson.
-
Mindig megdöbbenek azon, hogy az emberek mennyire magától értetődőnek tartják a békét. Én mindennap hálát adok érte. Nem mindenkinek jut béke. Férfiak, nők és gyerekek milliói élnek háborúban, számukra a valóság az erőszakról, elpusztított otthonokról és ártatlanul kioltott életekről szól. Ha pedig biztonságban akarnak élni, egyetlen választásuk marad: elhagyni az otthonukat, és a menekültlétet "választani". Nem mintha ez valódi választás lenne.
Malála Júszafzai
-
Kézen fogva álltok be a sorba,
mosolyogva figyelitek, ahogyan pusztul és ég ez a Föld,
gyermekek sírnak a sarkon. Elhagyott életek,
haldokló emberek kiáltására ébredek minden éjjel.
Gyertyáktól világító autóutak, vonat alatt eltûnt lelkek,
mélybe zuhant testek kiáltására ébredek minden éjjel.
Összenyom a tér, fertőzött ez a világ.
Hova veszett szemetek csillogása?
Nézzünk egymásra, magunkba, emberek!
-
Elérkezik egy nap, és sokak számára korán érkezik el, amikor, mint mondani szokás, vége a mulatságnak, mert akármire néz is az ember, a halált látja mögötte. (...) Igen, egyszerre csak megérti az ember, azt sem tudja, miért, hogyan, s akkor az egész életben mindennek megváltozik a színe. Én tizenöt esztendeje érzem, hogy úgy rágódik rajtam, mintha valami rágó férget hordanék magamban. Érzem, hogy lassanként, hónapról hónapra, óráról órára rombol, mint egy összeomlófélben levő házat. Oly tökéletesen eltorzított, hogy rá sem ismerek magamra. Már semmi sincs meg belőlem abból a sugárzó, friss és erős férfiból, aki harmincesztendős koromban voltam. Láttam, amint fehérre festette fekete hajamat, méghozzá micsoda szakértő, gonosz lassúsággal! Elvette feszes bőrömet, izmaimat, fogaimat, egész egykori testemet - nem hagyott mást, csak egy kétségbeesett lelket, és nemsokára elviszi azt is... Igen, felmorzsolt a nyomorult, csöndesen és irtóztatóan, másodpercről másodpercre lassan lerombolta egész lényemet.
Guy de Maupassant