Victor Hugo

Olvasni annyi, mint táplálkozni.

Vágyaim vándorolnak Mindig feléd! Fogadd minden napomnak árnyát, tüzét! Üdvöm gyanútlanul és Mámorosan Hízelgő dalra gyúl és Hozzád suhan!

Mekkora üresség, ha távol van az a lény, aki egymaga betölti az egész világot! Ó, mennyire igaz, hogy, akit szeretünk, megistenül! Nem volna csoda, ha Isten féltékeny volna rá, ha nem volna bizonyos, hogy a mindenek atyja a világot a lélekért, a lelket pedig a szerelemért alkotta meg.

A lélek szeme sehol sem találhat több ragyogást és több sötétséget, mint az emberben: nem pihenhet meg ennél félelmetesebb és ennél bonyolultabb, ennél titokzatosabb és ennél végtelenebb valamin.

Ha egy nő beszél hozzád, azt figyeld, mit mond a szeme.

Egy bók olyan, mint egy csók fátyolon keresztül.

Fontos helyzetekben hihetetlenül hasonlatos az állat ösztöne a mindent átfogó értelemhez. Ilyenkor az állat úgy viselkedik, mint egy józan holdkóros.

Egyedül: ez a szó egyértelmû a halállal.

Minden ember átélhet a maga sorsában egy külön világvéget. Ezt nevezzük kétségbeesésnek.

Megállta helyét a nyomorúságban, a nélkülözésben, a viharban, a szélzúgásban, a katasztrófában s a haláltusában, állt egyenesen; majd a Végzet elmosolyodott.

A tízéves gyermek Portland szikláján szembeszállt mindennel. A szélviharral, mely elragadta a hajót, a mélységgel, mely megfosztotta a meneküléstől, a tátongó ûrrel, mely hátrálni késztette, a földdel, mely megtagadta tőle hajlékát, az éggel, mely elrejtette előle csillagait, a könyörtelen magánnyal, a bús sötéttel, a tengerrel, a mennyel, a végtelenség minden erőszakosságával s minden titokzatosságával.

Imádkozz, sírj! A szó észt szül, a dal fényt.

Ó, jöjj, szeress, te vagy a lélek, én vagyok a szív.

A megkönnyebbült roncs lassabban bár, de folyton süllyedt. A kétségbeesett helyzeten sem segíteni, sem könnyíteni nem lehetett. Mindent megtettek, amit megtehettek.

Hogyha két szerető szív megöregszik, mily mély, áhitatos boldogság jut nekik! Szerelem! égi frígy! ó, lelkek tiszta lánca! Megőrzi sugarát, ha kihunyt is a lángja.

Aki nevet, az felejt. Mily jótevője az emberiségnek, aki feledést osztogat!

Ha a végzet felnyit előttünk egy ajtót, mindig becsuk egy másikat.

A szerelem: az angyaloknak a csillagokhoz röppenő üdvözlete.

A világegyetem összetömörítése egyetlen emberi teremtésben, egyetlen emberi teremtés kitágítása egészen Istenig: ez a szerelem.

Nincs megrendítőbb, mint ha az ember meghajlik az ismeretlen alatt. Az események szenvedő részesei vagyunk. Az élet örökös történés; mi csak gyötrődünk alatta. Soha nem tudjuk, honnan csap le ránk hirtelen a véletlen. A katasztrófa és a boldogság úgy köszönt be hozzánk, majd tûnik el, mint a váratlan látogató.