Wass Albert

Hála volt benne és szomorúság. Hála a szépségért, amit Isten a világnak adott, és szomorúság, mert akivel mindezt a szépséget megosztani érdemes lett volna, nem volt többé ezen a világon.

Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. (...) Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.

Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.

Az életünk egy furcsa kis mese, szeszélyes játék, bús színész dolog, minden egy szürke váz körül forog, fénnyel cifrázva, könnyel is tele... Az életünk egy furcsa kis mese.

Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban.

Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad.

Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor... hát nincsen igazam?

Hányszor hallottuk életünkben, hogy "örökké", "soha", "utolsó", és hányszor mondottuk ki magunk is őket, és nem éreztünk semmi különöset amellett, mert hiszen tudtuk, hogy az "örökké" mögött nincsen az örökkévalóság, és a "soha" mögött nincsen a végső megsemmisülése valaminek.

A szeretet ereje mindenekre képes, de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is.

Egy tiszta kis lélek meglepett fölismerése: hogy az emberek jók. Hogy mindazon sok rossz mellett, ami a világban történik, az emberek mégis jók. Valahol mélyen bent. Csak éppenhogy ritkán mutatják meg azt, ami ott bent van.

Mindkét kezével hadonászva kioktatta az emberi lét nagy valóságaitól elszakadt szerencsétlen városiakat, kiknek lelke hozzánőtt már az aszfalthoz, és emiatt nem voltak képesek fölfogni többé azokat az Isten és ember közösségéből fakadó titkos erőforrásokat, melyek ma már csak a hegyi emberek hagyatéka odafönt a ködös gerinceken.

Aki haragot visel a szívében, bárki ellen is, az vesse ki onnan, mert a szívben rejtőzködő harag megmérgezi a lelket, meg a testet.

Minden bánattól megnő az ember itt benn egy kicsit, itt bent (...). Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe... érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éccaka. A különbség csak az, hogy a nappal s az éccaka dolgát elrendezte az Isten, de az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember.

Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.

A jó nem más, mint a dolgok ősi és természetes rendje. Egyszerûen csak az egyenes út. Jutalma önmagában van. Tisztává tesz és könnyûvé. Érzéseket ad, amiket nem vásárolhatnál meg Dárius kincsén sem, s amiktől nem foszthat meg semmiféle hatalom.

Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több, mint az élet.

Az igazi törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. (...) Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok. Meghatározzák, hogy mit tehetsz és mit nem tehetsz, megéreztetik veled a különbséget jó és rossz, szép és csúnya között. Korlátokba szorítanak, bezárnak születés és halál közé, őrködnek fölötted ösztön és lelkiismeret formájában.

Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Rossz és jó között van egy kis hézag is. És ebbe a kis hézagba nem csupán Te, de az emberiség kilencvennyolc százaléka kényelmesen belefér.