Ugrás a tartalomra
Minden bánattól megnő az ember itt benn egy kicsit, itt bent (...). Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe... érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éccaka. A különbség csak az, hogy a nappal s az éccaka dolgát elrendezte az Isten, de az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember csak az öröm és a bánat által tud meg bármit magáról és a végzetéről: megtanulja, mit kell tenni és mit kell elkerülni.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Vannak dolgok, amelyek hatalmasabbak, mint a vágyak. És nekünk alkalmazkodnunk kell hozzájuk, akár tetszik, akár nem. Idővel az ember ezt érzi és megtanulja. Megtanítja rá az élet.
Erich Kästner
-
Itt vannak a bánatok. (...) Nagy szerepük van a változásban, a jobbá válásban, az ön- és életismeret kialakulásában, fejlesztésében, folyamatos fenntartásában. Hozzátartoznak az élethez, előbb-utóbb mindenki átéli őket, de ez jottányit sem csökkenti azt a fájdalmat, amit okoznak. Naná, hogy a halálról beszélek.
Sam B. Finn
-
Az ember vigyázzon fiatalkorában, hogy a bánat ne vájjon csatornát benne. - Mert: a bánat elmúlik s a csatornák viszont itt maradnak s meg akarnak telni. S a legkisebb ok elég arra, hogy megteljenek.
Lengyel Menyhért
-
Amíg az ember gyerek, azt hiszi, úgy élhet, ahogy akar. Aztán benő a feje lágya, és megtanulja: úgy kell élni, ahogy lehet. És rájön arra, hogy így is szép az élet.
Gyurkó László
-
Mikor bántanak, megtanulsz gyûlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bûnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.
-
Mikor bántanak, megtanulsz gyûlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bûnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.
-
Olyanok vagyunk, akár a földbe ültetett mag. Növünk-nődögélünk... Előbb csak törzs vagyunk. (...) Aztán a fa, amely az életünk, elkezd ágakat hajtani. A törzsből más-más magasságban kihajtanak az ágak, majd azokból is szerteágaznak ellentétes irányban növő ágak. Azok az ágak további ágakban folytatódnak, amelyek vékony ágakká válnak. A vékony ágak pedig, ha belegondolunk, egyazon növényből indultak ki. Az élet is ilyen, kicsit nagyobb léptékben. Minden egyes nap minden egyes másodpercében. A mi perspektívánkból - azaz mindenki perspektívájából nézve - kontinuumnak érződik. Az ágak csupán egyetlen utat jártak be. Ám vannak más ágak. Vannak más mai napok. A többi életünk más lehetett volna, ha az életünk korábbi szakaszaiban más döntéseket hozunk. Ez az élet fája. (...) Az embert megőrjítheti, ha belegondol, milyen életei lehettek volna.
Matt Haig
-
Valódi tudással rendelkezni sokkal több bánattal jár, mint boldogsággal, több fájdalommal, mint örömmel, de az ember csak gazdagabbá válik és gyarapodik az által, ha tanul.
Iskender Pala
-
Az embernek napjai olyanok, mint a fû, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.
Biblia