William Makepeace Thackeray

A regényírót ne kösse érzelmi viszony alakjaihoz, hanem véleményem szerint írja le őket, legyenek bár jók vagy rosszak, ugyanazon egykedvûséggel.

Hát bizony nem maradhatunk örökké fiatalok, és haj, haj, de mennyire megváltozunk, mire öregek leszünk.

A hosszú eljegyzés olyan társulás, melyet az egyik fél szabadon tart meg, vagy tör meg, de a másik egész tőkéjét fekteti bele. Legyenek hát elővigyázatosak, ifjú hölgyek, ügyeljenek rá, hogyan jegyzik el magukat. Óvakodjanak őszintén szeretni, sohase mondjanak el mindent, amit éreznek, de még jobb módszer, ha csak keveset éreznek.

A jó anyák másodszor mennek férjhez lányuk esküvőjén.

Csak a nők tudják, hogyan kell megsebezni valakit. Méregbe mártják kis nyilaik hegyét, s ezek ezerszer jobban égetnek, mint a férfiak tompább fegyverei.

Rettegő kétség és félelem, kimondhatatlan fohászok, aggodalmak, bánatok követték az ezredet. Ez volt a nők háborús adója. Mert a háború mindenkit megadóztat, a férfiaktól a vérüket veszi el, a nőktől a könnyüket.

Ha a kényelmes jólét nem is teszi tisztességessé az embert, legalább megtartja a tisztesség útján.

Sohasem ismertem olyan tollforgatót, aki szégyellte volna a foglalkozását. Azok, akik ismernek bennünket, tudják, micsoda szeretetteljes és testvéri szellem honol körünkben. Amikor néha valamelyikünk fölemelkedik a világban, mi sohasem támadunk rá, vagy mosolygunk rajta ilyenkor, hanem örvendünk barátunk szerencséjének.

Valamennyi egyetemi sznob között a leghitványabbak azok a szerencsétlenek, akik attól a vágyuktól esnek végromlásba, hogy majmolják a tehetősebbeket.

Ha nem nőne fa, nem lenne árnyék sem, és mennyivel becsületesebb volna a társadalom, mennyivel életképesebb a papság (...), ha a címkórság és a világiasság állandó csalétkei nem kísértenék, és folyvást nem csalogatnák tévútra.

Ha akad egypár pap, aki rosszat cselekszik, tüstént ezer újság terem, hogy fölverje a port e szerencsétlenek körül, és "szégyen-gyalázat"-ot kiabáljon feléjük, ugyanakkor pedig - bár a sajtó mindig készen áll, hogy kiközösítésért kiáltson, és dörögjön ezek ellen a megtévedt vétkező papok ellen - vajmi kevéssé ad számot arról a sok jótét lélekről, a becsületes emberek tízezreiről, akik keresztényi életet élnek, akik nagylelkûen segítik az ínségeseket, akik szigorúan önmegtartóztatóak, és élnek-halnak hivatásukért, anélkül, hogy ezt valaha egyetlen újságcikkecske is kiteregetné.

A társadalom meggyökereztetett bizonyos szokásokat, az embereknek az a kötelességük, hogy engedelmeskedjenek a társadalom szokásjogának, és alkalmazkodjanak kisded szabályaihoz.

Ha az emberek csak okos házasságot kötnének, micsoda fennakadás állna be a népesség szaporodásában!

Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk e világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?

A világ tükör, és minden embernek a saját arcvonásait tükrözi vissza.

Csakugyan a csinos arc ébreszt rokonszenvet a férfiaknak, ezeknek a bitang gazembereknek a szívében. Lehet egy nő olyan bölcs és szûz, mint Minerva, és semmibe sem vesszük, ha az arca csúnya. Van-e olyan butaság, amelyet ne tenne megbocsáthatóvá egy pár ragyogó szem?

Kétségtelenül jobb bölcsen szeretni, mint esztelenül szeretni. De esztelenül szeretni még mindig jobb, mint nem szeretni egyáltalán.

Mindig szilárdnak lenni a maga igazában, mindig előretörni, sohasem kételkedni - nem ezek azok a nagy képességek, amelyekkel a butaság megszerzi vezető szerepét a világban?

Ha egy ember hálával tartozik egy másik embernek, s később összevesz vele, már szinte a közfelfogás és az illem is megkívánja, hogy sokkal makacsabb ellenség váljék belőle, mint egy közönyös idegenből. Hogy az ember a maga kőszívûségét és hálátlanságát igazolja, ilyen esetben kénytelen bebizonyítani a másik fél bûnösségét.

Melyikünk tudná megmondani, mennyi hiúság lappang a mások iránt érzett legmelegebb érzéseinkben is, milyen önző a szeretetünk?