Zalán Tibor

Testemben jéghideg remegések csuklóm környékezik könnyed kések Messze az éjben valaki táncol vergődik bennem bárki s a bárhol.

Pártalan vagyok párosok között szívembe köd és mély csönd költözött hívnám aki még élethez kötne de ő hallgatni készül örökre.

Szereteted vagy gyûlöleted hiánya tesz védtelenné.

Gyávaságomnak véres büntetése - te vagy az áldozat.

A szeretet és a gyûlölet igenje mégis ugyanaz.

Sötét szobában madár verdes Töri a gyönyör üvegét.

Ülsz az ágyadon rázkódó válladra száll a lepke - ne sírj!

Elveszítelek A szenvedésedre is méltatlan lettem.

A minden sem volt túl a nincsen hirtelen hamvadt el bennem minden pedig az árnyékom túlragyogtam valaki láthatta boldog voltam.

Bezárt ajtóra pereg a virágszirom Mögötte sírok.

A test még harcol A lélek megszokta már Semmi közelít.

Leülnek Nézik egymást Közben az idő lombja elpereg.

Ha nincs megoldás egy problémára az még nem jelenti hogy megoldhatatlanná válsz a megoldó számára.

Amíg emlékszem nem vagyok halott. Csak a másolatom.

Azt mondod önző vagyok Igaz. Nincs bennem más csak irgalom.

Leheletnyi toll akadt fenn létem ágán s belészakadok.

Túl kicsi a föld ahhoz hogy ketten legyünk boldogok rajta.

Akkor azt hittem jó vagyok. Ma már tudom hogy csupán gyáva.

Cserben hagytak a szavak Csak rémült kezem kap még utánad.

Semmi sem történt mégis elmerült minden ami mi voltunk.