Ugrás a tartalomra
A kezdők egyik legnagyobb problémája: nem képesek az objektivitásra a saját munkájukkal kapcsolatban, nem képesek látni. Hogyan lehet ezt megtanulni? Idő kell hozzá. Ezt senki sem tudja megtanítani. Emlékszem egyszer azt mondtam egy mûvészeti vezetőnek: "Rendben, elfogadom, hogy nem veszi meg a munkámat, de szeretném, ha megmondaná, hogy mi a baj vele." A válasza, ami akkor nem tûnt nagy segítségnek, a következő volt: "Ha maga nem látja, én nem mondhatom meg." Csak amikor elkezdtem ráébredni saját hiányosságaimra, akkor döbbentem rá arra is, mennyire igaza volt. Az ember vagy látja ezt, vagy nem. Ha nem, akkor még nem kész arra, hogy profi módon dolgozzon.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha azt hisszük, hogy tudjuk, mi történik velünk. Aztán kiderül, hogy valaki átírta a forgatókönyvet.
-
Ha színház az egész világ, akkor én akarom kezelni a süllyesztő ajtaját.
-
Az élet, úgy látszik, rossz rendező, a szereplőket elkésve hozza össze, és sokszor talán feleslegesen.
-
Nagyon jó azoknak, akik látják, amit olvasnak. Persze a film is jó, csak éppen nem a te szereplőd játszik benne, hanem amilyet a rendező gondol. A könyvben az a legjobb, hogy te vagy a rendező.
-
Te vagy saját sorsod alakítója. Te vagy a forgatókönyvíró. Te találod ki a sztorit. Te forgatod a tollat, és az eredmény mindig tőled függ.
-
Az a baj az álmokkal, hogy nem tudjuk, az agy egyszerûen egy összevissza turmixot csinál-e az emléktöredékekből, csak úgy, a torna végett, vagy ellenkezőleg: azon dolgozik, hogy valóságos jelentéssel bíró történetet rakjon össze.
Francois Lelord
-
Ha egy ember dramatizál, dramatizálása mögött rendszerint feldolgozatlan, traumatikus események állnak, amelyek régebbről erednek, mint a tulajdonképpeni indíték.
-
Látod már, ez a film az életünk,
Hadd legyen tehát a miénk!
Eljátsszuk azt, hogy mi is rendezünk,
A filmben éppen ez, ami szép.
Első emelet
-
Találd ki, mit akarsz, és igyekezz túlteljesíteni az elvárásaidat. (...) Gyakorolj rengeteget, és tedd nagyon magasra a lécet, válassz olyan távoli célt, amit csak nagyon nehezen érhetsz el. Mert ez a mûvész missziója: átlépni a saját korlátait. Az a mûvész, aki keveset akar és azt el is éri, tévúton jár.
Paulo Coelho
-
Hőseimet elkísérem valameddig, majd egy dramaturgiai ponton elengedem kezüket, azon reményben, hogy most már boldogulnak nélkülem. Ekkor ők megkezdik önálló életüket. Ez a festmények, versek, regények, dalok, gyerekek sorsa.
Vavyan Fable
-
Egy mûvész igyekszik megjeleníteni az eszményeit egy képben, megszólítani a közönségét és halhatatlanná tenni a látomását.
BioShock c. videojáték
-
A lét egyszerre iszony és csoda.
Nincs rendező? Vagy van? Hol? Kicsoda?
Faludy György
-
Életed: tarka pergő kép a leplen,
a főszemély is, a néző is te vagy;
a lámpa kigyúl, a kép tovalebben,
hogy fényben felocsúdj, vagy felriadj.
Weöres Sándor
-
A mûvészet élőlény. Neked kell követned az útmutatását, s nem fordítva! Ahol a közönség szabja meg, milyen legyen a mû, ott fejre áll a világ.
Vavyan Fable